A székely Da Vinci-kód: SICVLICIDIVM
Mária Terézia uralkodása alatt a bécsi udvar egyre nagyobb befolyást kívánt Erdélyben szerezni. A Habsburg birodalom erőszakos külpolitikai törekvései miatt a sorállomány növelésére volt szükség a térségben. 1763-ban Adolf Buccow tábornokot bízták meg azzal a feladattal, hogy székelyekből toborozzon határezredet. A székelyek a középkor óta fontos katonai szolgálatot láttak el a határőrizetben, melyért cserében kiváltságokat, sajátos jogrendszert és szabadságot kaptak. A bécsi udvar ezen jogaikat kívánta csorbítani, és a székely fiatalokat a saját zászlója alá akarta besorozni.
A székelyek minden békés lehetőséget kihasználva sikeresen ellenálltak, személyes küldöttségeikkel és írásbeli petíciókkal megakadályozták a székely lakosok összeírását, a fiatalok elvitelét. Az öröm azonban nem tartott sokáig. 
Mária Terézia a parancsát végrehajtani nem tudó Buccow tábornokot menesztette, és báró Siskovics József altábornagyot nevezte ki, hogy regulázza meg a székelyeket. Carato alezredes parancsot kapott, hogy a nyakas székelyeket erőszakkal bírja jobb belátásra. A császári csapatok körbevették azon székely településeket, ahol úgy gondolták, hogy az ellenállás vezetői tömörültek. 1764. június 7-én reggel a császári csapatok bekerítették Madéfalvát, és kíméletlen ágyútüzet zúdítottak a településre. A hadsereg fegyvertelen civilekre mért csapása, a székely közösségek ellen elkövetett tömeggyilkossága példa nélküli volt.
Az ágyútűz után a katonák órákig űzték és mészárolták a többnyire fegyvertelen lakosságot. Közel kétszáz székelyt, köztük nőket, gyermeket és aggokat végeztek ki a császári csapatok katonái. Nem véletlenül kapta a vérfürdő latinul siculicidium – azaz székelyöldöklés – elnevezést. A katonák további négyszáz foglyot is ejtettek, akiket elszállítottak. Az elhurcoltak többségét pár nap elteltével szabadon engedték, ugyanakkor a székely ellenállás vezéreit – illetve az annak tartott személyeit – fogva tartották. Így kerültek tömlöcbe székely katolikus plébánosok, a falusi közösség nagyra becsült vezetői is. A bécsi udvar erőfitogtatói válaszlépésével kívánt példát statuálni más székely közösségek előtt. A hatás nem maradt el, az osztrák megtorlásra a többi székely település meghajlott a császári akarat előtt, és letették a hűségesküt, melynek következményeként kiállították a székely ezredeket.
A madéfalvi székelyek a további megtorlás elől a hegyekbe menekültek. Megfogadták, hogy nem lesznek Mária Terézia alattvalói, és elhagyták otthonukat, Székelyföldet. Döntésüket az is befolyásolta, hogy a császári katonák Madéfalvát kirabolták, jószágaikat elhajtották, házait felgyújtották. Az újrakezdés alapjai bizonytalanok voltak, így megindult a bujdosás Moldvába – ahol már évszázadokkal korábban is telepedtek le székelyek. A madéfalviakhoz több csalódott, jövőt vesztett csíki és háromszéki székely is csatlakozott. 
Bukovina területe 1772-ben Ausztriához került, majd három év múlva gróf Hadik András lett a tartomány kormányzója, aki a Moldvába menekült székely át- és letelepedést igazgatta. Bukovinában Istensegíts (1776), Fogadjisten (1776), Hadikfalva (1785), Józseffalva (1785), Andrásfalva (1786) nevű székely falvak jöttek létre.
A későbbi évtizedek során többször felmerült a bukovinai székelyek hazahozatalának kérdése – eredménytelenül. A II. bécsi döntés – Észak-Erdély visszatérte után –, a Romániában megerősödő magyarellenesség következtében megkezdődött a székelyek visszaszivárgása. Elsősorban a katonakorú székely legények szöktek Magyarországra, mivel nem kívántak a román hadseregben szolgálatot teljesíteni. A történelmi események hatására és társadalmi nyomásra a magyar kormány a bukovinai székelyek azonnali hazahozatala mellett döntött. Eleinte Szatmár és Bihar vármegyékbe, később Fejér vármegyében képzelték a székelyek letelepítését. 1942-ben Délvidék megszállása után döntött úgy a kormány, hogy a bukovinai székelyeket a vegyes etnikumú Vajdaságba telepíti. A második világháború eseményei során 1944 őszére a magyar hadsereg és a közigazgatás elhagyta a „pufferzónaként” kezelt Bácskát. A székelyek magukra maradtak, és ismét menekülniük kellett. Egyeseknek nem sikerült elkerülniük a szerb csetnikek kegyetlenkedéseit sem. A legtöbben Tolna és Baranya megyei egykori sváb településeken leltek új otthonra.
