1944 októberében a Bácskába telepített székelyek megindultak északra, Magyarország belseje felé, hogy a háborút, valamint a jugoszláv szabadcsapatok atrocitásait elkerülhessék. A hadikligeti férfiak azonban nem tudták elhagyni Bácskát, tömeggyilkosság áldozataivá váltak. Az események részleteit és nyugvóhelyüket máig rejtély övezi. A Szabadka mellett legyilkolt 42 székelyre emlékezünk.
A bácskai darázsfészekben
A székelyek Bácskába való betelepítése nem volt problémamentes. 1941. áprilisában a 3. magyar hadsereg már a szerb katonai és közigazgatási kiürítés során szállta meg Délvidéket. A hátramaradt szerb szabadcsapatok kevés alkalommal mutattak szervezett ellenállást, ugyanakkor többször rálőttek a bevonuló magyar hadsereg katonáira. A határban megbújó, a szerb lakosság által támogatott gerilla-hadviselés ellen a magyar hadsereg nem volt felkészítve. Számos esetben a kevésbé kiképzett alakulatok pánikszerűen lövöldözni kezdtek. A magyar túlkapások számos szerb áldozatot követeltek. A fegyveres harcok után nem sokkal érkeztek meg a Bácskába telepített bukovinai székelyek. A holtesteket már mindenütt eltakarították, ugyanakkor az erőszakos eseményeknek nyomai tetten érhetőek voltak. Pál Regina és családja döbbenve lépett be új otthonukba:
Amikor bementünk a lakásokba, akkor annyi vértócsa volt… Ott megölték az embereket. Rettenetes volt. Pocsék helyzet volt, erre gyerekfejjel is emlékszem.
A székelyek eleinte félelem teljes légkörben kezdték meg új életüket a Délvidéken. A szerb partizánok válaszcsapásaitól jogosan tartott a civil lakosság. A gyermeket nem engedték ki egyedül a mezőkre, mert úgy vélték, hogy a határban fegyveres csetnik csapatok rejtőzködnek. A magyarok és a szerbek együttélése nem volt problémamentes, ugyanakkor a későbbi időkben a helyzet normalizálódott.
hirdetésHadikligetiek menekülése
Bácska kiürítése váratlanul érte a székelyeket, igen gyorsan kellett elhagyniuk a pár évvel korábban berendezett otthonukat. A hadikligetieknek azonban nem sikerült elmenekülniük Bácskából, negyvenkét férfi pedig máig tisztázatlan körülmények között vesztette életét. Számos találgatás látott napvilágot a tömeggyilkosság körül, ma is főleg a szóbeszédek bizonytalan ösvényén járhatunk, ahogy azt tette a ’80-as években Sára Sándor filmrendező Sír az út előttem című dokumentumfilmjében, valamint a témában a legátfogóbb kutatást végző Sebestyén Ádám.
Az ismét Magyarországhoz került Szabadka főtere 1942-ben (Forrás Fortepan: 174289)
Október 9-én hagyták el házaikat a hadikligeti székelyek. A község akkori telepfelügyelője egy helybeli szerb férfi, Tótik Károly volt, ő irányította a menekülő székelyek karavánját. Sok visszaemlékező Tótik csalárd szándékának tulajdonítja a székelyek vesztét, – hiszen más székely menekültektől eltérően – őket Szabadka felé irányította, melyet október 10-én szálltak meg a szovjet és jugoszláv erők. Többen megemlékeznek arról az eseményről is, hogy a menekülők karavánja felett egy magyar repülő jelent meg, mely alacsonyan szállva mutatta, hogy forduljanak vissza, nem menjenek Szabadka felé. A telepfelügyelő viszont hangsúlyozta, hogy ő csak ezt az utat ismeri, így a székelyek nem fordultak vissza. Amikor a közel százötven kocsit tartalmazó menekültkaraván megérkezett Szabadka határához, akkor szerb fegyveresek rajtuk ütöttek, és a piactér felé hajtották őket. A szerb lakosok közül többen üvegekkel dobálták meg a székelyeket, és a kivégzésüket követelték. Mások viszont szabadon engedésük mellett kardoskodtak. Szabadka piac téren egy szovjet tiszt állt ki a székely menekültek mellett, és megakadályozta, hogy erőszakosan lépjenek fel velük szemben. A székely családokat ideiglenesen elhelyezték a városba, majd nem sokkal később a nőket és a gyerekeket elválasztották a férfiaktól. Előbbiek a szikicsi táborba, az utóbbiak pedig palicsi laktanyába kerültek. A férfiakat két héten keresztül naponta elvitték fizikai munkára, később kegyetlenül bántalmazták és megkínozták őket. Október 26-án kivezényelték őket „kubik gödör” ásására. Miután megásatták velük a saját sírjukat, egyesével belelőtték őket a gödörbe. Sírjuk máig ismeretlen.
Erős Brigitta az édesapját vesztette el, édesanyjával hiába keresték őt.
Szőrén-szálán eltűntek az emberek. Többet nem jöttek haza. Édesanyám ment a községházára, hogy hol az embere, nem mondtak róla semmit. Később hallottuk, hogy belelövöldözték őket a gödörbe, ahol kitakarították a téglagyárat…
Nem csak a hadikligeti székelyek voltak az egyedüli áldozatok, hozzávetőlegesen ezer szabadkai magyart végeztek ki, ítélet nélkül, „háborús bűnösség” ürügyén. A Szabadka környéki erőszakos cselekményeket elsősorban a VIII. Vajdasági Brigád harmadik zászlóalja követte el, de a környékbeli karhatalmi és közigazgatási szervek ugyancsak kiszolgálták a megszálló erők bosszúszomját. A székely özvegyek és árvák december végén folytathatták útjukat Magyarország felé, ahol 1945 májusától Tolna és Baranya megyében találtak új otthonra.
Kapcsolódó írásunk
Földönfutó székelyek I.: 75 éve menekültek a bukovinai székelyek Bácskából
