Irán lefújta az örmények karácsonyi vásárát

Adventi vásár a Szent István-bazilika előtt: jó a vásárosoknak, jó az oda látogatóknak, jó a turizmusnak, jó a városnak, és talán még az ünnep is szebb lesz attól, ha feldíszített terekkel és utcákkal várjuk a Megváltó születését. Teheránban hiába alkotmányos joga az örményeknek tradicionális vásárt rendezni szenteste, mégis megvonták tőlük az engedélyt.

Irán örmény közösségét meglehetősen rosszul érintette Teherán Ararat Clubjának döntése, amellyel keresztülhúzták az örmények éves karácsonyi vásárára való előkészületeket. Az eseményt a hagyományoknak 24-én, szenteste tartották volna.

A közösség felszólalt a döntés ellen, ugyanis az általános polgári jogukban sérti az örményeket. Az iráni alkotmány külön rendelkezik az örmény keresztények jogairól, bár a gyakorlatban sokszor nem érvényesíthetik azokat.

Az örmények kitértek arra is, hogy

a vásár meghiúsítása gazdasági szempontokból sem volt jó döntés, mivel jelentős bevételt tud generálni a gazdaságilag egyébként megrekedt időszakban,

úgy a fővárosnak, mint a keresztény és a nem-keresztény árusoknak is.

Nem abszurd a feltételezés, hogy a vásárosok kompenzációt várhatnának a kalkulált bevételük kiesése miatt, viszont nem meglepő, hogy természetesen semmi ilyesfajta juttatásra nem számíthatnak.

 

Kép forrása: dreamofiran

Iratkozzon fel hírlevelünkre