2019 a botránypolitizálás éve volt

Bár a politikai emlékezet a legtöbb esetben nem tart tovább egy hétnél, mégis érdemes számba venni mindazt, ami az elmúlt év első és utolsó hónapja között történt a magyar belpolitikában. 2019 a botrányokra épülő politizálás hazai megjelenésének éve volt, amit számos példa támaszt alá – derül ki Tóth Erik elemzéséből. A Nézőpont Intézet elemzőjét arra kértük, foglalja össze számunkra az elmúlt év legjelentősebb belpolitikai eseményeit.

1. Nincs új a nap alatt

Az ellenzéki képviselők 2019-ben ott folytatták, ahol 2018-ban abbahagyták: az MTVA-székháznál. A politikusok akcióinak megítélése rendkívül negatív volt: a közvélemény-kutatási adatok alapján a magyar emberek kétharmada nem tartotta elfogadhatónak a 2018-ban megkezdett botránypolitizálás alkalmazását. Akkor azonban még csak sejteni lehetett, hogy nem az állami televízió székháza körül történtek lesznek a 2019-es év leginkább meghökkentő pillanatai.

2. Előválasztási hullám

Utólag persze mindig okosabb az ember, és máshogyan értékel eseményeket, az azonban biztos, hogy az őszi önkormányzati választási eredmény alakulásában kulcsmozzanat volt az ellenzéki előválasztás első fordulójának megvalósítása Budapesten. Jóllehet, közjogilag helytelen választásnak nevezni az eseményt, az ellenzéki pártokkal szimpatizálók számára szimbolikus és nagy súllyal bíró akcióvá nőtte ki magát a szavazás. Ezt bizonyítja az is, hogy bár kevesen vettek részt rajta, Karácsony Gergely első, majd második fordulóban aratott győzelmének legitimitását senki sem kérdőjelezte meg a balliberális oldalon belül.

3. Központban a jövő – a családvédelmi akcióterv

Kétségtelenül az év egyik legfontosabb politikai pillanata volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében nemcsak a múltba tekintett, de a jövőbe is. Ennek jegyében a magyar kabinet 7 pontból álló családvédelmi akciótervet hirdetett, melynek jelentősége a politikai törésvonalakon is túlmutatott. A magyarok nemzeti ügyként értelmezték – és értelmezik ma is – a népesedéspolitikai fókuszú intézkedések bevezetését.

4. EP-választás és a hazai látkép

Bár a májusi európai parlamenti választás elsősorban külpolitikai természetű esemény volt, számos hazai következménnyel járt. Pártpolitikai dimenzióban megerősítette azt, hogy ma Magyarországon a Fidesz az egyetlen néppárti profillal rendelkező politikai erő. A nagyobb kormánypárt listájára 1,8 milliónál is többen szavaztak, így 53 százalékos eredménnyel, 13 parlamenti mandátumot szerzett. Az ellenzéki pártok erősorrendje jelentősen átalakult. A Demokratikus Koalíció utcahosszal megelőzte a többi erőt, de sokan a Momentum Mozgalom harmadik helyére sem számítottak. Az MSZP-P történelmi kudarcát csak a Jobbiké tudta felülmúlni. Ezek az eredmények befolyásolták az ellenzéki pártok később megindult, helyhatósági választásokra vonatkozó „zsarolási” stratégiáját is. Az ellenzék vezére Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és az általuk irányított Demokratikus Koalíció lett.

Ismét megdőlt az a választási részvétel alakulásával kapcsolatos mítosz, miszerint a trendektől eltérő magas aktivitás a kormánypártok számára kedvezőtlen hatással bír.

2019. május 26-án 44 (43,58) százalékos részvétel mellett – amely a hazai EP-választások tekintetében kiemelkedő eredmény – a Fidesz-KDNP több szavazatot kapott, mint a többi lista együttvéve.

5. Tusnádfürdő és a keresztény szabadság

Minden belpolitikai szezont értékelő írásnak része kell legyen a tusnádfürdői események feldolgozása. Orbán Viktor miniszterelnök minden évben hosszú hetekre szolgáltat témát a külföldi és a magyar sajtó számára is itt elhangzó beszédével.

Miután 2014-ben elsőként használta az „illiberális” jelzőt egy demokratikus rendszer leírására, sok támadás érte mind a fogalom használatát, mind használóját.

2019. július 27-én az öt évvel ezelőtti gondolatok folytatásaként a kormányfő a keresztény szabadság kiteljesedéseként értelmezte az illiberalizmust. Meglátása szerint Európa számára nem importált államszervezési elv a liberalizmustól eltérő módú építkezés, hanem éppen ellenkezőleg. Hiszen, Európa egyik legnagyobb alakja, Robert Schumann és a II. világháború után született egyik legfontosabb angolszász dokumentum, az Atlanti Charta is illiberálisnak tekinthetők, mivel a keresztény szabadság elvét követve jöttek létre.

6. Továbbra is felívelő pályán a gazdaság

Bár gazdasági szempontból a mögöttünk hagyott év minden hónapja kiemelkedő volt, az esztendő végéhez közeledve egyre biztosabbá vált, hogy tavalyhoz képest is erős évet zárt a magyar nemzetgazdaság. A kabinet makró- és mikroökonómiai stratégiája beérett, egész évben 4 százalék feletti GDP-arányos növekedést produkálva. Ráadásul a magyar kormány növekedésorientált gazdaságpolitikáját ezúttal sem hitelekből finanszírozta. Olyannyira így volt ez, hogy az államadósság 2019 végére 66 százalék körüli mértékre csökkenhet a 2018 végi 70,2 százalékról. 2020-ban újabb, finomhangolt gazdaságvédelmi akcióterv várható.

7. 2019 az önkormányzatok éve volt

2019 ősze az október 13-i helyhatósági választásokról szólt. A kampány viszonylag korán elkezdődött, a politikai uborkaszezonra időzített előválasztás második fordulója tett arról, hogy a kihívók számát az ellenzék redukálja, a szavazókat pedig a közélet közelében tartsa.

Bár az utolsó hetekben számos botrány robbant ki, Karácsony Gergely kiszivárgott hangfelvétele Borkai Zsolt ügye mellett jelentéktelenné vált. Sokan a Borkai-faktorra fogják, hogy az önkormányzati választás eredménye nem a prognózisok szerint alakult, azonban, ahogyan az lenni szokott, ez a leegyszerűsítés nem fedi a valóságot.

Először is, bár megindult az eredmények értékelése során kötelező narratíva-gyártási verseny, a tények magukért beszélnek. Országszerte a Fidesz-KDNP, a fővárosban viszont az ellenzék nyerte a választást. A kormánypártok 600 polgármestert tudtak delegálni, a Fidesz-KDNP szerezte meg a többséget minden megyei közgyűlésben, ráadásul a 23 megyei jogú városból 13-ban is győztek a jelöltjeik. Két ilyen településen – Szekszárd és Nagykanizsa – kormánypárti polgármester győzött, de a testület (közgyűlés) ellenzéki többségű lett, amely ezekben a városokban új helyzetet teremtett. Jobboldali vezetése lett Sopronnak, Nagykanizsának, Zalaegerszegnek, Kaposvárnak (1994 óta folyamatosan) Szekszárdnak, Székesfehérvárnak, Kecskemétnek, Szolnoknak, Debrecennek, Nyíregyházának és Békéscsabának is, ahol a kormánypárti támogatással indult Szarvas Péter győzött.

Nem sikerült áttörést elérni Szegeden és Hódmezővásárhelyen sem, valamint három északkelet-magyarországi megyei jogú város (Salgótarján, Eger, Miskolc) is ellenzéki kézbe került. Egyetlen megyei közgyűlésben sem alakult ki ellenzéki többség, de 10 megyei jogú városban ellenzéki polgármester-jelölt győzött, ez héttel több, mint 2014-ben. A szóban forgó városok: Szombathely, Tatabánya, Pécs, Dunaújváros, Érd, Salgótarján, Eger, Miskolc, Hódmezővásárhely.

Az utolsó hetekre időzített politikai botrányok országos hatása elsősorban a budapesti adatokon érződik, amelyek a kormánypárti jelöltek térvesztését és az ellenzéki politikusok erősödését mutatják.

A 23 fővárosi kerületből 18-ban ellenzéki, 13-ban kormánypárti, 2-ben pedig független győzelem született. Vagyis amíg 2014-ben a Fidesz-KDNP 17 fővárosi polgármestert delegálhatott a közgyűlésbe, addig most néggyel kevesebbet, az ellenzék pedig tizenkettővel többet. Ellenzéki polgármestere lesz az alábbi városrészeknek: I. – IV. és VI. – VIII. kerületeknek, a XI. kerületnek, a XIII. – XV. kerületeknek, valamint a XVIII. és XIX. kerületnek is.

A főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte meg, aki a szavazatok 50,86 százalékát megszerezve 353 ezer voksot kapott. Tarlós István – aki 2010 óta vezette a várost – 306 ezer szavazatot kapott (44,1 százalék), vagyis a Fidesz-KDNP-nél népszerűbb volt, de nem a korábban látott mértékben.

Puzsér Róbert 30 973 szavazatot szerzett (4,46 százalék), Berki Krisztián az 1 százalékot sem érte el (0,58 százalék), 4 046 voksot gyűjtve.

Karácsony Gergely Budapest harmadik megválasztott városvezetője Demszky és Tarlós után. A hatpárti ellenzéki koalíció sikerét annak tudhatja be, hogy nem a jelöltek alkalmassága, hanem tisztán pártpreferenciák szerint sikerült mozgósítaniuk a választókat, legalábbis a fővárosban és egy-két nagyobb városban. A kormánypártok az eredményeket követően együttműködésükről biztosították a győzteseket, Tarlós István leköszönő főpolgármester 2014-es eredményénél jobbat, korábbi eredményeihez képest azonban rosszabbat ért el.

8. Elég a parlamenti randalírozásból!

A januári és tavaly év végi ellenzéki politizálási stílusnak az őszi parlamenti ülésszakban az lett a következménye, hogy a kormánypártok – élve kétharmados legitimitásukkal – módosították a házszabályi rendelkezéseket.

Alapvető elvárás egy demokratikus jogállamban, hogy a népképviselet jegyében megválasztott országgyűlési képviselők munkájukkal hozzájáruljanak az Országgyűlés hatékony és zavartalan működéséhez.

A Tisztelt Ház tekintélyének és méltóságának megőrzése komoly feladat, ennek pedig az ellenzéki képviselők egy része nem tudott, és nem akart megfelelni, melynek oka egyszerű: magukból mártírt, az Országgyűlésből pedig egy általuk féltett, antidemokratikusan működő intézményt próbáltak faragni itthon és külföldön is. A hatályban lévő magyar házszabályi rendelkezések európai összevetésben megengedők a képviselőkkel szemben, szigorításuk tavaly december óta napirenden volt. Az elfogadott rendelkezések értelmében emelték a kiszabható büntetési tételeket.

Az Országgyűlés zavartalan működésének biztosítása és méltóságának megőrzése érdekében az Országgyűlés elnöke továbbra is a házszabályi rendelkezésekben meghatározott rendészeti és fegyelmi jogkört gyakorol. Fizikai erőszak alkalmazása esetén 6 hónapnyi fizetést is elvonhatnak a képviselőtől, az a képviselő pedig, aki az ülés, a vita vagy a szavazás menetét, illetve az Országgyűlés ülésének résztvevőjét üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza, szintén büntetésre, akár 30 napos kitiltásra is számíthat. A tiszteletdíj-csökkentés felső határa 12 hónapra is emelkedhet.