Erzsi élete jobb lett, miután tavaly karácsonykor bemutattuk nehéz életútját
A templomunk kijáratánál áll. Mosolya hozzátartozik a vasárnaphoz. Sokan adakozunk neki. Megbízunk benne. Élettörténetéből kiderül, kemény megpróbáltatásokkal kellett megküzdenie. Hat gyermeket hozott a világra, közülük egy kislányt korán elveszített. Karácsonykor, huszonötödikén mindig összejön a család, kimennek Tündi sírjához a temetőbe, hogy együtt ünnepeljenek vele. Az asszonnyal készült tavalyi írásunk hatására már sokfelől kap segítséget: észreveszik őt és igyekeznek enyhíteni a szükségeit. Öröm számunkra, hogy Erzsi sorsán keresztül azt is megtapasztalhattuk az újságírás közvetlen jobbító erejét.
Erzsi minden vasárnap a templomunk ajtajában áll. A megélhetéséhez kéreget. Szótlanul, alázatosan, mosolygósan. A közösségben mindenki ismeri őt. Adnak neki. Soha nem kell hazatérnie üres kézzel. Nem magára költi a jó szívvel adott adományokat: hat gyermeket szült a világra.
Négy férfi volt az életében, akik közül talán eggyel sem tudott teljes harmóniát megélni. Egy férfira azonban valóban szüksége lett volna, de csak kilencévesen ismerhette meg őt: amikor megtudta, ki az apja, úgy érezte, hogy mindaddig becsapták őt. De akkor elmesélték neki, hogy hajdanán az együtt dolgozó férfiak fogadásának lett ő a „mellékes” gyümölcse. A barátok nem hitték el, hogy az apja nem egy fiúnak csapja a szelet, hanem egy fiús vonásokkal bíró, rövid hajú lánynak. Így lett ebből a lányból a saját anyja, aki az alkohol rabságában fel sem tudta mérni, mire vágyik a bizonyítás okán megfogant lánya. A születésének körülményeit egy pár soros versikében őrzi a szívében. Bármikor képes a fájdalmas ars poétikát elszavalni: Csesztem anyád, lettem apád, vettem neked piros csizmát.
Anyja mindig azzal biztatta őt, hogy a jég hátán is meg tud majd élni. Szüksége is volt erre az erőre.
Tizennégy évesen már intézetbe került, mert alkoholista anyja mellett nem maradhatott. Az intézetben is az élet sűrűjével találkozott. Már az első intézeti napon a fejét a mosdótálba verték bele. Miután megtapasztalta, hogy intézeti nevelők fittyet hánytak az esetre, hamar megtanulta, hogy neki kell megvédenie saját magát. Kapott továbbra is, de nem felejtett el adni sem. Persze sok időt nem töltött az intézetben.
Rendszeresen megszökött anyai nagyanyjához, akitől kiskorától kezdve azt kapta, ami egy gyereknek az élethez kell: szeretetet.
Mire nagylány lett, már annyi tapasztalatot gyűjtött egy csokorba, hogy megfogadta: őt soha senki nem fogja többé megütni. Az élet ütésével szemben azonban tehetetlen maradt.
Tizenhat lett, amikor a zsinórgyárban mint gépkezelő munkába állt. A másik lehetősége a zárt intézet lehetett volna. Ő már ekkor az életet választotta. A zsinórgyárban ismerkedett meg első gyermekének apjával. Itt lett először szerelmes. Itt esett első alkalommal teherbe is. A férfi akarata újabb válaszút elé állította: vagy a gyerek, vagy ő. A gyermekét választotta. Harmincegy éves fia emiatt a mai napig hálás szívvel gondol az anyjára.
A gyám nagybácsi élettársa el szerette volna tőle édesgetni elsőszülött fiát. A konfliktus miatt kialakult dulakodás következtében el kellett költöznie, de a fiáról soha nem mondott le egyetlen napra sem. A fiút végül gyermekotthonban helyezte el a gyámhivatal. Az elsőszülöttnek aztán féltestvérei születtek, más-más apától.
Erzsi lánya egy már hajléktalanná vált újabb embertől fogant. Mindkét férfit elzavarta az életéből. Egyikük Erzsi elmondása szerint képes volt megütni az éppen egyéves kisfiát, a másik pedig különbséget mert tenni a testvérek között. Menniük kellett, mert nem tudták ugyanúgy szeretni a gyerekeket, ahogyan az anyjuk.
A nagymama halála után Erzsi anyja eladta a fejük fölül a lakást egy kisebb összeg reményében. A háromgyerekes anyuka egyik pillanatról a másikra az utcára került. Újabb válaszút előtt állt: ha nem megy azonnal férjhez, elveszik tőle a gyermekeit.
Rátalált Jenőre, akihez kényszerből hozzáment. Jenő nagyon ivott. Erzsi, amíg tartott a kapcsolat, három újabb gyermeknek adott életet. A két fiú között egy kislány született, utóbbit még kiskorában elveszítette. Hiába hívta a mentőt, az csak 20 perccel később ért ki a helyszínre –mesélte. A fájdalmában tajtékzó anyát a kórházban nyugtatóval igyekeztek az orvosok megóvni. Máig nem emlékszik, hogyan vitte aznap haza a többi gyermekét az iskolából. Estére mégis együtt volt a család, csak a Tündi nem volt már velük.
Ő, akit különleges szeretettel vett körbe, minden pillanatban eszébe jut. Ha meglát egy kislányt, őrá emlékszik. Még ha meg is tehetné, akkor is képtelen lenne az elvesztett kislányával egykorú gyerekeket felemelni magához, mert a sajátja jut eszébe.
A kis Tündét nem adta oda, csak elengedte a Jóistenhez – akihez élete minden pillanatában bizalommal fordulhatott.
Tudja, hogy tőle kapta ajándékba. Mégis vele valami olyat tett majdnem, ami korábban teljesen távol állt tőle. Az alkoholista férje mellett kilátástalannak látta megszületendő gyermeke életét. Már mindent sikerült elintéznie annak érdekébe, hogy ettől az élettől „megóvja” magzatát. Négyéves Bori lányával ment a postára, hogy az abortuszhoz szükséges összeget a csekken befizesse. Összekaparta valahogy a pénzt. Tántoríthatatlan maradt elhatározásában mindaddig, amíg Bori meg nem kérdezte tőle:
Anyu, és ha kislány lesz?
Azonnal visszakérte a – megmásított döntését helyeslő – postai alkalmazottól a pénzt, mondván, a babakelengye miatt arra nagyobb szüksége lesz. A csekket hamar széttépte. Ahogy hazafelé mentek, megkérdezte önmagától, egyáltalán hogyan is juthatott el idáig. Hiszen rá ez egyáltalán nem jellemző. Ő anya, aki a gyerekeiért él. Ha ennyit kibírt eddig, akkor ezután is ki fogja bírni, bármi is jön – biztatta magát.
Így végül megszületett a kis Tündi, akinek rövidke élete is ajándék volt anyjának. Minden karácsony ezért egy kicsit örömteli és egy kicsit fájó számára. Örömteli, mert együtt lehet a gyermekeivel. Fájó, mert nem lehet együtt mindegyikkel.
Karácsonykor, huszonötödikén mindig kimennek Tündi sírjához a temetőbe, hogy együtt ünnepeljenek vele. Legyen őneki is karácsony odafönt.
Erzsi hiányozna a közösségünkből, ha nem állna minden vasárnap a templom kijáratánál. Kap pénzt, kap ételt, és nagyon sok szeretetet. Mindenért – kevésért vagy sokért – hálás a gyerekei miatt, ám minden bizonnyal, azt hiszem, leginkább a szeretetért.
