Csaknem 350 ezren élnek illegálisan Németországban

Csaknem 350 ezer ember él illegálisan Németországban – írta a Die Welt című német lap pénteken kormányzati adatokra hivatkozva.

A szövetségi parlament (Bundestag-) legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egy képviselőjének írásbeli kérdésére összeállított

belügyminisztériumi válasz szerint 349 398 olyan emberről vannak adatok a külföldi állampolgárok nyilvántartásában (AZR), akik nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel

vagy németországi tartózkodásra feljogosító menedékjogi státusszal.

Azonban ezeket az embereket nem lehet mind az ország azonnali elhagyására kötelezett személyeknek tekinteni – emelte ki a belügyminisztérium. Tájékoztatása szerint távozásra felszólító hatósági határozatot, vagy e

kitoloncolásról szóló hatósági döntést a mintegy 350 ezer fős tömeg alig 10 százalékának esetében, 36 011 ember ügyében hoztak.

A Die Welt a beszámolójában megjegyezte: a minisztériumi statisztika azt jelenti, hogy az állam nem tart számon távozásra kötelezettként több százezer, az országban illegálisan élő külföldit, holott vannak információi arról, hogy semmiféle jogalapjuk nincs a Németországban tartózkodásra.

Hozzátették: az új adatok „vitákhoz vezethetnek belügyi szakpolitikusok körében”.

Hangsúlyozták, hogy mindezek az adatok csupán azokról szólnak, akikről pontosan lehet tudni, hogy illegálisan élnek Németországban. Mellettük ismeretlen számban vannak olyan személyek is, akikről nincsenek hivatalos feljegyzések. Erről legutóbb 2014-ben készült szakértői becslés. Az Európai Migrációs Hálózat (EMH) egy kutatócsoportjának akkori felmérése szerint

180 ezer és 520 ezer között lehet a Németországban illegálisan élő, és az állami statisztikai nyilvántartásokban nem szereplő emberek száma.

Ez a tömeg időközben jelentősen felduzzadhatott, hiszen csaknem kétmillió menedékkérő érkezett, akiknek kevesebb mint 50 százaléka szerzett valamilyen menedékjogi státuszt, az elutasított menedékkérőknek viszont csak egy töredéke hagyta el az országot önként vagy kitoloncolás révén – írta a Dei Welt.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre