Mátyás országa ma is felépíthető

A társasjátékok nem csak könnyed szórakozást nyújthatnak, hanem játszva taníthatnak, erősíthetik a nemzeti identitást, elköteleződést és közösséget teremthetnek. Hey Attila társasjáték-készítővel beszélgettünk a Mátyás társasjátékáról, melyben a játékosok csak egymással együttműködve érhetik el a célt, Hunyadi Mátyás megkoronázását a Szent Koronával.

Hogyan jött az ötlet, hogy társasjátékot készítsen?

– A társszerzőmmel – Ábel Györggyel – gyermekkorunk óta mindig játékokat készítettünk. Mindenből, ami a kezünkbe került, a fantázia segítségével egy-kettőre játékokat csináltunk. Képesek voltunk néhány pálcikából és pár kockából eljátszani egy lovagregényt. A játékalkotás gyermekkorunk óta jelen van az életünkben, de az biztos, hogy a Jóisten keze benne volt abban, hogy sok évtizeddel később most ezt a társasjátékot elkészíthettünk. Történt egy napon, hogy Bán Mór Hunyadi sorozatának első kötete a kezembe került. Magával ragadó volt a könyv, melyet lelkesen odaadtam az unokaöcsémnek. Az első kötet felénél járt, amikor megkérdezte, hogy van-e kedvem ennek alapján egy történelmi társasjátékot készíteni? Minden gondolkodás nélkül azonnal rávágtam, hogy természetesen igen. Gyerekként magunknak készítettünk játékokat, most viszont úgy gondoltuk, hogy mások örömét is szolgálja majd ez a társasjáték.

A könnyed szórakozás mellett az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra a korszakra, amelyben Mátyás király élt, és azon eseményekre, melyek meghatározóak, történelmi jelentőségűek voltak elődeink életében.

Hey Attila történelmi társasjátékát mutatja be. (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Mátyás neve ismert, de hogy pontosan ki volt ő, mi fűződik uralkodásához, korához, az már kevésbé, ezeket a tudáselemeket szerettük volna megismertetni a játékosokkal. Hangsúlyosan szerettük volna felhívni azokra az értékekre a figyelmet, melyek ma is megállják a helyüket. Fel kell ismernünk a saját kultúránk ékköveit és ezt kötelességünk továbbadni a következő nemzedéknek, akár egy társasjáték formájában is. Ebben a játékban tehát nem csupán Mátyás királyról van szó, hanem egyben az országot jelentő, szimbolizáló Szent Koronáról, Magyarország történelméről is. Itt építeni kell, nem rombolni, összefogni kell, nem széthúzni. A játék tehát olyan viselkedési mintákra épül, melyek példaként szolgálnak nem csak a legfiatalabbaknak, de minden korosztálynak!

A játék menetét is úgy találtuk ki, hogy összefogás nélkül ne is lehessen nyerni.


Hogyan képzeljük el ezt a játékot: Hogyan kapcsolódunk bele Mátyás világába?

– A játék – a valós történelmi eseményekhez hasonlóan – úgy indul, hogy ellopták a Szent Koronát, melyet Mátyás királynak komoly összegért kell megváltania a Habsburgoktól. A játékosoknak az utolsó kör végére össze kell gyűjteniük 80 ezer aranyat, mivel a magyar uralkodót csak a Szent Koronával lehet megkoronázni. A játék azonban nem abból áll, hogy aranypénzeket szerezzünk. További más feladatot is meg kell oldaniuk a játékosoknak: Például ellenség és járvány nem lehet az ország területén, valamint játékosonként legalább tizenöt vármegyét be kell népesíteni, továbbá minimum négy várat is kell építeni, melyek az ország tartópillérei. A játéknak tehát az a pozitív üzenete, hogy Magyarországot benépesítse és felépítse.

Végül a fő cél Mátyás király megkoronázása. Ennek négy feltétele van: koronázás a magyar Szent Koronával, szent helyen, szent ünnepen, és hogy mindez az esztergomi érsek – vagy az ő akadályoztatása esetén a kalocsai érsek – által történjen. Ha ezt a játékosok el tudják érni, akkor nyertek, és meg tudják koronázni Mátyást, ha nem, akkor vesztettek.

Ilyen játék ez – vagy együtt sírunk vagy együtt nevetünk!

A Mátyás tehát egy együttműködésre épülő, magyar történelmi témájú társasjáték, ami a szórakoztatáson kívül a nemzethez való tartozás közösségi élményét is nyújtja.

Vármegyéink felvirágoztatása is fontos cél a játékban (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Volt valamilyen példakép, amit követendőnek tartottak?

– Nem volt példakép, még pedig azért nem, mert szándékosan nem akartuk, hogy befolyásoljon bennünket más játék. Tiszta forrásból, a saját fantáziánkból akartunk meríteni. Az volt az elképzelésünk alapja, hogy a játékosok egymást segítve tudjanak csak győzni. Ennek az elve alapján valósítottuk meg terveinket. A legtöbb társasjátékban azonban a másik legyőzése a cél, mely gondolattal nem tudtunk azonosulni.

A magunk egyszerű módján kartonpapírból, fakockákból és más egyéb egyszerű hétköznapi dolgokból tettük össze a játék azon elemeit, melyek segítségével a próbajátékokat le tudtuk játszani. A tesztjátékok során jöttünk rá arra, hogy jó lenne, ha a játékosok egy-egy karakter bőrébe bújnának, így a játékos lehet nádor, érsek, kapitány vagy akár gyógyító is. Ezzel mindenki kap egy kis pluszt játékélményt is. Miután kitaláltuk a játék struktúráját, folyamatosan próbálgattuk, tesztelgettük, hogy hogyan működik. Ha úgy éreztük, hogy valami nem jó, vontatott vagy éppen unalmas, akkor azon cseréltünk. Hozzátettünk, elvettünk, ha kellett felkaptuk az ollót, a ceruzát és ott helyben módosítottunk a játékon.

A játék karakterkártyái (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Tavaly októberben jelent meg a játék a Keller Mayer kiadó gondozásában, ő látott ebben fantáziát. Korábban több kiadóhoz is elvittük, de nem jártunk szerencsével. A hazai játékpiacból a külföldi multicégek elég jelentős részt uralnak, mind a gyártás, mind pedig a forgalmazás területén. Nem könnyű boldogulni egy hazai fejlesztőnek, de azért nem lehetetlen. Az első visszajelzések nagyon jók voltak, a játékot lelkes érdeklődéssel fogadta a közönség.

Impozáns vizuális élményt is nyújt a társasjáték. Ki alkotta meg a rajzokat?

Büszkék vagyunk a grafikusra, Kesselyák Ritára, mert amit mi megálmodtunk, azt ő váltotta valóra. Akivel csak találkoztunk, mindenki dicsérte a munkáját. Meggyőződésem, hogy a játék sikerének egyik kulcsa ez a kiemelkedő művészi munka, melynek minden kis jelenete a reneszánsz Magyarországot idézi meg.

A pestisdoktor alakja járványt sejtett Baranya vármegyében (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Mélyen hiszek abban, hogy az ember nem véletlenül született a Földre, mindenkinek küldetése van.

Részben lehet akár egy ilyen nevelő célzatú társasjáték is. Egyre jobban úgy érzem, az egyik küldetésem, hogy a múltunk, kultúránk kincseit más embereknek is továbbadhassam. Vannak olyan sarokkövek és talapzatok a magyarság életében, ami a hosszú évszázadok alatt kristályosodott ki. Úgy vélem, hogy ezeket jobban meg kell ismernünk. Ma sajnálatosan azt tapasztalhatjuk, hogy elhanyagoljuk őseink tudását. Amit fel tudunk kutatni, azt kutassuk fel, amit be tudunk mutatni, azt mutassuk be, és amit átadhatunk, azt adjuk át! Nem okosnak akarok látszani, hanem a figyelmet szeretném felhívni eleink értékeire, mert számomra csak ez az út járható. A történelemből, a kiemelkedő vezetők, hősök életéből, a szakralitásából tanulhatunk, és meg kell belőlük őriznünk valamit a holnap számára.

Nem az ősöket kell követni, hanem – Kassai Lajos lovasíjász szavaival élve – azokat az értékeket, amit már az ősök is követtek.

A Mátyás társasjátékunkat is ezt a gondolat éltette. Hiszem, sok embernek örömet szerzünk azzal, hogy a játék során többet megérthetnek a magyar történelem egyik kiemelkedő fénykorából.

Iratkozzon fel hírlevelünkre