Nemet változtatna egy ötéves skót kisfiú

A Summit News a múlt héten adott hírt arról, hogy egy skót transznemű pár beleegyezett abba, hogy ötesztendős kisfiuk, Jayden nemet változtathasson. A gyermek nemi átváltoztatásának bejelentése nagy vitát váltott ki Nagy-Britanniában, és alaposan felkorbácsolta az indulatokat a szigetországban. A párt többen feljelentették a családvédő szolgálatoknál.

A gyermek 21 éves anyja és 27 éves apja transznemű, azaz a született biológiai és a társadalmi szerepeikkel szakítva élnek, így is vállaltak gyermeket. Bejelentésük óta számos kritika érte a transznemű párt, ami előtt értetetlenül állnak. Azt állítják ugyanis, hogy nem ők bátorították fiukat arra, hogy saját nemének megváltoztatását kérje. Hangsúlyozzák, hogy semmilyen szerepet nem játszott a gyermek döntésében az a tény sem, hogy „apja” nőnek született. A pár elmondása szerint Jeyden nem tudja, hogy az  „apján”  milyen nemi átalakításokat végeztek – írta a Summit News.

Szerintük a gyermekük valóban kislánynak érzi magát, és a Jégvarázs ikonikus sztárjának, Anna hercegnőnek képzeli magát. A Disney egyes meséiben – ahogy korábban beszámoltunk róla – már a legkisebbeket megcélozva, szinte észrevétlen módon igyekszik a genderideológia eszményeit belecsempészni rajzfilmjeibe.

A Rogers-pár meg van győződve arról, hogy az nem probléma, hogy a fiuk lányruhában jár, az viszont kegyetlenség, ha nem engedik meg neki, hogy kislányként élhessen – ilyenkor ugyanis a gyerek a haját tépi és a falba veri a fejét.

Nem az ötéves Jayden a legfiatalabb, akin nemi átalakító beavatkozást végeznének. A nagy-britanniai NHS klinikán a közelmúltban öt dolgozó mondott fel, miután a klinika egy hároméves gyermeken végzett – teljesen felesleges – hormonkezelést.