Hóhelyzet lett a klímahelyzetből

Történt ugyanis, hogy a tél beköszöntével leesett az első hó. Ez nemcsak azért nem volt váratlan, mert ugye tél van, hanem azért sem, mert már napokkal előtte erről beszélt az összes időjós. Az már-már megszokott, hogy a MÁV-ot felkészületlenül érik az ilyen helyzetek, de az elmúlt 9 évben elszoktunk attól, hogy ez a fővárosban is megtörténik.

Sőt, a helyzettel olyannyira nem tudott mit kezdeni Karácsony és csapata, hogy sok budapesti még kedden reggel is jégbordás utakon csúszkált autójával és latyakos megállóban várt a villamosra.

A főpolgármester szerint persze rajta kívül álló okok miatt történt mindez. „Elöregedett az FKF gépkocsiállománya” – jött az első kifogás. „Nem sikerült elég hóeltakarító munkást toborozni” – követte a második. A baj csak az, hogy nem hiszem, hogy Tarlós István az FKF vadiúj hókotróit búcsúzásul öregebbekre cserélte volna, és azt sem gondolom, hogy a Fidesz tartotta volna a munkások ezreit, hogy ne jelentkezzenek havat takarítani.

Vagyis Tarlós Istvánnak tavaly ugyanilyen feltételek mellett kellett megküzdenie tél tábornokkal, és már a havazások estéjén is maximum vizesek voltak a BKV megállói.

Két hónap sem kellett tehát, hogy kiderüljön: az operatív ügyek intézése terén nem Karácsony Gergely a legélesebb kés a fiókban. Talán jól jönne még egy helyettes az eddigi 5 mellé, aki a klímavédelem és a részvételiség mellett olyan ügyekért felel, amelyeknek a budapestiek is hasznát veszik.

'Fel a tetejéhez' gomb