Keresztény otthonokat gyújtottak föl Pakisztánban

November 10-én a pakisztáni Lahorban két, eddig azonosítatlan elkövető felgyújtott egy keresztény otthont. A helyi muszlimok a család mellett állnak.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékű gyűlölettel kell szembenéznünk azért, mert nem adjuk el a házunkat”– nyilatkozta Manzoor Masih az International Christian Concernnek. A családfő hozzátette: „szívfájdító és kiábrándító az élet keresztényként ebben az országban.”

Masih és családja a földszinten voltak, mikor meghallották, a szomszédok kiáltozásait, az emelet ekkor már lángra kapott. Masih ezután az emeleti szintre rohant, de elmondása szerint nem tudott semmit sem megmenteni, némely tárgyak olvadásnak indultak a hőtől. A család a szomszédokhoz menekült.

A szemtanúk beszámolói szerint két motoros egy csomagot dobott be az ablakon, ami aztán tüzet gyújtott. Masihék arra gyanakodnak, valamiféle vegyi anyagot használhattak, ami azonnal hamuvá változtatott mindent.

„Az elmúlt hat hónapban mindenféle fenyegetéseket kaptunk, hogy hagyjuk el a környéket és keressünk egy keresztény települést, azonban mi nem ültünk fel ezeknek a fenyegetéseknek” – mondta el Masih a lapnak.

Muhammad Mehmood, egy helyi muszlim lakos elítélte a Masih-családot ért támadást. Mint fogalmazott, „ez a gyűlölet és a diszkrimináció cselekedete volt. Az iszlám a szeretet és a béke vallása, amely arra tanít minket, hogy viseljük gondját a szomszédainknak. Sajnálom azt, ami Masihot és családját érte.” Később hozzátette:

„nem ez az első eset, hogy egy keresztény család kihívásokkal néz szembe ezen a környéken.

Nagyjából tíz éve ez még egy keresztény többségű kerület volt. Befektetők jöttek és sokakat kiraktak az otthonukból, miután rátették a kezüket a házaikra. Mára egy pár család maradt csupán.”

A cikk írásának időpontjában, Masih még nem tett rendőrségi feljelentést, az incidenst egyelőre csak a tűzoltóság rögzítette.

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrása a Pixabay.

Iratkozzon fel hírlevelünkre