Újabban többen is rám szóltak, hogy ejnye no, ne vegyek már részt olyan online, nagy értékű nyereménnyel kecsegtető játékokban, amelyek információkat szeretnének kiszedni belőlem. Merthogy – bár e kijelentés tíz éve még talán abszurdnak hatott volna – így könnyedén feltérképezhetik, hogy ki is vagyok én, mit szeretek enni, olvasni, vásárolni, milyen tulajdonságaim vannak stb., s ezt nemcsak a bosszantó (és sajnos nem minden esetben hatástalan) célzott reklámok eljuttatására, hanem más, sokkal komolyabb adathalászatra is fel tudják használni.

Na mármost én azért néha engedek a csábításnak, például amikor hipp-hopp felugrik az a bizonyos ablak, hogy tudniillik az adott cégnek mindenképpen tud-ni-a-kell, hogy én mit gondolok a macskatartásról, így adva meg az esélyt (hiszen csak miatta teszem, fogom rá a nyávogóra) már-már nemesre dagadt Peggy nevű cicámnak egy új és sokkal jobb eledel kipróbálására.

Mi, emberek nagyon szeretjük, amikor azt éreztetik velünk, hogy fontos a véleményünk.

Legutóbb az egyik szupermarket (tudjuk, ahol a legkisebb is számít) akarta megtudni, hogy a mi magyar háztartásainkban mitől lesz igazán teljes a karácsony, hogyan is zajlik nálunk az ünnep. Hohó! Hát nyilván reklámról és a különböző termékek igényfelméréséről van itt szó, de azon nyomban kattintottam, ugyanis kíváncsi lettem, és már amúgy is átbillentem a kritikus, éjfél utáni holtponton, amikor is könnyedén a milyen fajta kenyér vagyunk- és a királyi család melyik tagjára hasonlítunk leginkább-féle tesztek áldozatává válhatunk (bár az András herceg eredmények a napokban kissé leértékelődhettek). Egyébként a hasonló tesztek és kérdőívek filozófiájáról könyveket lehetne írni, talán már írtak is, de ez most mellékes.

Szóval kiválasztottam, hogy számomra az igazi fenyő az igazi (mert karácsony-illata van, mert a kisgyermekkoromat idézi, mert a bosszantó tűfenyő-porszívózás is része az ünnepnek, mert sokkal szebb, és ha már úgyis kivágták, nem védem a klímát azzal, ha nem veszem meg, de persze ez már senkit sem érdekelt). Elmondtam, hogy halászlevet eszünk és ünnepi öltözetet öltünk magunkra, hogy a csillag alakú mézeskalács a kedvencem és el nem tudom képzelni, hogy a szaloncukor kimaradna a karácsonyi nasikák közül.

hirdetés

Itt aztán egy kissé elkezdtek bedurvulni a dolgok: megkérdezték, hogy melyik hagyomány az, amely szerintem elválaszthatatlan a karácsonytól. A szegfűszeges narancs készítése mellett ott kandikált az éjféli mise opció, és bár református vagyok, rákattintottam, gondolván, így mégiscsak képviselem valamilyen formában a kereszténységet. No de, ami már ennél sokkal jobban meglepett, hogy a kérdőív kitöltése közben illusztrációként megjelenő üres szobát ábrázoló képen (amelyen a válaszaink fényében jelentek meg az egyes ünnepi ételek és dekorációk) a misére kattintva megjelent egy kereszt. A virtuális szobának a falán.

Nem tudom, mit vártam, talán hogy a nyugati országokhoz hasonlóan most már nálunk is cenzúrázzák a keresztény szimbólumokat, vagy hogy kereszt helyett majd egy lmbtq szereplőkből álló betlehemes jelenik meg a szoba közepén, de valamiért féltem a kattintás közben, ez a félelem azonban nyomban feloldódott a kereszt láttán.

Azért örülök, hogy itthon még simán lehet keresztény választ adni anélkül, hogy valaki kirekesztést kiáltana, és az is biztos, hogy a kérdőívet közzétevő szupermarketből legalább egy kiló szaloncukrot hazaviszek idén.

*

Kiemelt kép forrása: pixabay.com