Vörös szerda az üldözött keresztényekért


Hirdetés

Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, és az érintettek számát, az erőszak mértékét és a következményeket figyelembe véve a történelem során még soha nem volt ilyen erős a keresztényüldözés, mint napjainkban.

2019-ben a Red Wednesday sok országban egy nap helyett egy egész hétig tart, és idén először fővárosunk, Budapest is részt vesz a kezdeményezésben: november 27-én vörös színnel világít majd a Lánchíd és a Szent Gellért-szobor is.

Szomszédaink is kiveszik részüket a szolidaritásból: november 27-én Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is találkozhatunk vörös színben pompázó templomokkal.

A legnagyobb számban az ír, az angol, a portugál és a holland plébániák vesznek részt a megemlékezésben, ahol számos templomot és katedrálist világítanak ki; Angliában például 120 épületet, ebből 13 katedrálist. Írországban a Red Wednesday egy egész héten át, november 25-től december 1-ig tart.


Hirdetés

Bár a legtöbb helyen november 20. és december 1. között tartják a Red Wednesdayt, Berlinben, Rómában, és a lengyelországi Poznanban már októberben is találkozhattunk vörösen világító épületekkel.

A kezdeményezés nem csak Európa-szerte terjedt el. Az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában is voltak, vannak és lesznek megmozdulások az üldözött keresztényekért.

A vörös szerdák célja, hogy összehozza az embereket. Közösen imádkozzunk az üldözött keresztényekért, mutassuk meg, hogy számíthatnak ránk, mert nekik nem mindig áll módjukban kiállni magukért.

Aki szeretne részt venni a kezdeményezésben, a következőképpen csatlakozhat:

  • Öltözzön pirosba a Red Wednesday napján, csináljon képet, és ossza meg a közösségi oldalakon #RedWednesday aláírással, ezzel is jelezve  a támogatását!
  • Imádkozzon! Az ima köt össze bennünket lélekben azokkal a testvéreinkkel, akik üldöztetést szenvednek Krisztusért. Imádkozza novemberben a Red Wednesday imádságot, vagy ajánljon fel egy szentmisét az üldözött keresztényekért!
  • Ismerje az üldözött keresztények történetét! (A világ ugyanis keveset foglalkozik velük.) Ezen változtathatunk, ha ismerjük, és megismertetjük másokkal a szenvedők problémáit! Olvassa az S4C News tematikus anyagait a Vasárnap.hu-n! 

A kivilágított épületek és a Red Wednesday események teljes listáját itt tekinthetik meg.

Az S4C News csapata csatlakozik a kezdeményezéshez.

Kép: facebook.com/acnuk


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb