Szeresd önmagad! – De csak akkor, ha már elég vékony vagy
A Marie Claire Fashion Days háromnapos, november 22-24-ig tartó programján a fő attrakciónak a divatbemutatók számítanak. Hosszú kifutón vonulnak végig a modellek gyönyörű ruhákban. A közönség pedig ájultan csodálja a legújabb kollekció legjobb darabjait.
A világmárkák és a hazai tervezők egyaránt csodás darabokkal rukkoltak elő. A legtöbbet örömmel hordanám én is, csak attól félek, nem tehetem. Ugyanis a modellek, akiken ezek a ruhák fantasztikusan állnak, cseppet sem hasonlítanak alkatilag egy átlagos, normál testalkatú nőre. Nyilvánvaló, hogy rajtuk minden egészen másként festene. 
A 21. században a pozitív testkép és az önszeretet fogalmával nap mint nap találkozunk. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a filmekben, magazinokban, a közösségi médiában arra, hogy összebékítsenek bennünket külsőnkkel.
Régen a modellek képe csak úgy jelenhetett meg, ha előtte virtuális plasztikai műtéten estek át, a varázslatos photoshoppal eltüntettek arcukon, testükön minden apró hibát, hogy a mesterségesen létrehozott, tökéletességet sugalló eszmény nehogy sérüljön. Ma már öntudatra ébredve egyre több nő lép fel ez ellen. Nemrégiben az instagrammon végigfutott egy kampány, ismert világsztárok bemutatták a róluk készült valódi képet is a photoshoppal felturbózott változat mellett. Bátran felvállalták, hogy bizony nekik is narancsbőrös a combjuk, nem hibátlan az arcbőrük, itt-ott egy-egy ránc is őszintén mutatja az idő műlását, na és a hasuk sem teljesen lapos. 
De visszatérve a divatbemutatóra, ahogy ültem a nézőtéren, azon kaptam magam, hogy egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben a modellek láttán. Esküszöm, mintha sorozatban gyártották volna őket! Mind magas és nádszál vékony volt. Szomorúan állapítottam meg, bármilyen káprázatosak is, de ezek a ruhák nem nekem készültek. Körbenéztem és némi elégtétellel nyugtáztam, ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül, közel, s távol egyetlen a modellekhez hasonló alkatú lányt sem láttam.
A valóság ugyanis egészen más. A hamis kép lerombolásához pedig sajnos édes kevés az a pár bátor híresség, aki felvállalja valódi arcát és testét.
Egyetlen női testképet kapunk, a magas vékony modellét. Ilyennek valószínűleg születni kell, nincs az az edzés vagy diéta, amivel bárki tartósan elérheti az „álomtestet.” Amikor belépek a jógaterembe és végigszalad a tekintetem azon a húsz nőn, akik mindennap eljönnek edzeni, egytől egyig gyönyörűnek gondolom őket. Az egyik nő magas és széles vállú, a másik alacsonyabb erős combokkal, vagy keskeny vállal, de csodás hasizmokkal. Mindegyik tökéletesen más alkatú, máshogy szép, de abban azonosak, hogy szorgos munkával, odafigyeléssel kihozták magukból a maximumot. Edzhetnének tízszer is naponta, éheztethetnék magukat, akkor sem hasonlítanának a tegnapi lányok egyikére sem.
A nőkben folyamatos gerjesztett elégedetlenség, hogy nem elég jók, nem elég vékonyak, nem elég szépek jó üzletnek bizonyul. Egy egész iparág épült arra, hogy elhitessék, hogy az elérhetetlen elérhető. Fogyasztó-, alakformáló gépek, méregdrága diéták, amik pár héten belül csodatestet ígérnek és még hosszasan sorolhatnánk a szépségbiznisz rafinériáit. Nem az a baj, hogy ezek léteznek, hanem az, hogy önmagunk ellen fordítanak bennünket, elhitetik velünk, hogy mássá kell lennünk. Nem kell elfogadnunk a saját testi adottságainkat, ha megfizetjük az árát, mi is tökéletessé válhatunk. Azonban a megvásárolt tökéletesség csak ideig-óráig tart. Vegyük például a fogyókúra ipart. A tabletták és porok valóban segítenek, de amint elhagyjuk ezeket, elég néhány hónap és azt látjuk, a mérleg ismét annyit mutat, mint amikor a diétázni kezdtünk. És kezdődik az egész elölről, újra megvesszük a szereket, amik már egyszer segítettek megszabadulni súlyfeleslegünktől. Lefogyunk és visszahízunk. 
Az eltorzult női ideálkép miatt szinte vakon tekintünk a valóságos, hétköznapi nőkre, fel sem tűnik, milyen szépek. Azt látjuk a médiában, ahhoz, hogy sikeres legyél, vagy egyáltalán szeretve legyél, szépnek és vékonynak kell lenned. Direkt nem a csinos szót, hanem a vékonyat használtam. Mert tegnap este, amikor körbenéztem a nézők sorai között, megszámlálhatatlan csinos nő volt, és mégis mindegyik szemében láttam a növekvő önutálatot, ahogy a 2D-s modellek ellibegtek az orruk előtt.
Persze mondhatják, hogy ezeken a modelleken mutat a legjobban a ruha – és ez kétségtelen – de utána az 1000 női vásárlóból legjobb esetben is csak egy lesz ilyen alkatú. De talán, ha a normál alkatú emberek is feljuthatnának a kifutókra, a plakátokra, egy idő után hozzászokna a szemünk, és nem gondolnánk, hogy kizárólag a vékony nőknek állnak jól a ruhák.
Szeresd önmagad! – halljuk mindenütt. De, hogyan tudjuk szeretni önmagunkat, ha csak egyféle szépségideált tolnak az arcunkba mindenhol? Erre a kérdésre keresi minden nő a választ, aki az utcán és nem a kifutón lépked.
Címlapfotó: pixabay.com
