A gyermekverésről – a gyermekjogok világnapján
Karinthy Bűn és bűnhődés című írása szellemében megelőlegezte
a gyermekek jogainak november 20-i világnapjának üzenetét,
ugyanis harminc esztendeje a világ vezetői ígéretet tettek a gyermekeknek, hogy innentől fogva minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megvédik őket: elfogadták a Gyermekjogi Egyezményt. Azóta ez a gyerekek jogait összefoglaló dokumentum lett a történelem egyik legszélesebb körben jóváhagyott emberi jogi megállapodása, ami az eltelt idő során már gyermekek millióinak életét mentette meg illetve tette jobbá. 
Tíz év előkészítő munka után az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt, ez a dátum azóta immár a gyermekjogok világnapja is. Az egyezmény leszögezte azon jogok minimumát, amelyeket minden országnak biztosítania kell a gyermekei számára.
E jogok a következő elvek mentén csoportosíthatók:
Kiemelkedően fontos a gyermekek biztonságának védelme, amely a bántalmazás minden formája, az elhanyagolás és a kizsákmányolás elleni védelmet jelenti. (Pl. menekült gyermekek speciális védelme, a háborús konfliktusokban való részvétel, a szexuális kizsákmányolás, valamint a gyermekmunka tilalma.)
A másik jogi terület a gyermekek alapvető létszükségleteinek biztosítása, amely az egészséges testi és lelki fejlődésükhöz szükséges, például megfelelő táplálék és egészségügyi ellátás biztosítása, vagy az alapvető oktatáshoz való jog.
Az egyezmény harmadik nagy jogköre biztosítani kívánja a gyermekek számára az információhoz való, a gondolat-, vallás-, lelkiismeret-, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát és az egyesüléshez való jogot, hiszen a gyermekek fejlődésük során egyre inkább képesek dönteni, és aktívan részt venni egy-egy nagyobb közösség életében. Röviden itt tekinthető át.
Hazánk 1990-ben írta alá a Gyermekjogi Egyezményt, amit aztán az 1991. évi LXIV. törvénnyel iktatott be jogrendjébe.
Az alábbiakban a Gyermekjogi Egyezmény számos paragrafusa közül ezúttal a „csúf, idős asszony” cselekedetéről, a veréssel nevelésről szeretnénk néhány szót ejteni.
Az út a verésmentes nevelésig
1889-ben Angliában jelent meg az első, gyermekek védelméről szóló charta, előtte a gyermekbántalmazás fogalma teljesen ismeretlen volt, hiszen a gyermekek verése a nevelés teljesen normál eszközének számított. 1946-ban John Caffey amerikai radiológus találkozott először olyan csonttöréses esetekkel, amelyek nem illettek bele a baleseteknél megszokott képbe – fizikai bántalmazás eredményeit látta a röntgenfelvételeken. E témában írt publikációja hívta fel a közvélemény figyelmét e kérdésre. 
A bántalmazott gyermek-szindróma elnevezés Henry Kempe (1962) amerikai gyermekgyógyász professzor publikációjához fűződik.
A gyermekbántalmazást a WHO így definiálja: „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul”.
A legtöbb árnyékból kikerült, majd regisztrált gyermekbántalmazási eset a fizikális abúzus elkövetése után derül ki. Szexuális bántalmazásra ennél ritkábban derül fény, részben azért, mert maga a sértett is szégyelli a vele történteket, és nem mer segítséget kérni.
Az érzelmi bántalmazás még ennél is ritkábban kerül felszínre, e bántalmazásforma sokkal kevésbé van a köztudatban, de még a szakember „tudatában” is, mint a fizikai bántalmazás.
Gyermekbántalmazás ma
A gyermekbántalmazás mint a Gyermekjogi Egyezményben rögzítettek egyik legfontosabb gyermekjogi területe, sajnálatosan a mai napig mind a világban, mind Magyarországon a viták kereszttüzében áll.
A kutatások azt bizonyítják, hogy bár gyakorlatilag minden felnőtt érintett egyetért a nevelés során a gyermekbántalmazás kizárásával, mégis a gyakorlat és a statisztikai számok mást mutatnak.
Egy 2013-as szakcikk szerint 2011-ben Németországban 3583, Kanadában 39046 kiskorú szenvedett el testi sértést, ugyanitt 15 esetben vált emberölés vagy emberölés kísérletének áldozatául. A bántalmazás és elhanyagolás miatti gyermekhalálozással kapcsolatos 2003-ban készült nemzetközi összehasonlító vizsgálatban hazánk a vizsgált 27 OECD ország közül a 24. helyen végzett. A hazai gyermekvédelmi jelzőrendszer 2011-ben 7300 gyermek családon belüli bántalmazásáról szerzett tudomást, évente 30 gyermek hal meg Magyarországon bántalmazás vagy elhanyagolás miatt. A legkevesebb halálozás Spanyolországban volt, a magyarországi halálozást meghaladó eredménnyel Új-Zéland, az Egyesült Államok és Mexikó rendelkezik. A gyermekbántalmazás túlnyomó többsége a családon belüli erőszak kategóriájába tartozik. (DR. ÁRKI ILDIKÓ, DR. SCHEIBER DÓRA, DR. KOVÁCS ZSUZSANNA – Gyermekbántalmazás és elhanyagolás ) 
– Az UNICEF felmérése alapján világszerte a szülők 80%-a alkalmaz enyhébb ütéseket nevelési eszközként
– írja a Pszichoforyou. Pedig, egy vonatkozó amerikai kutatás szerint, amely 50 év 160 ezer esetének adatait dolgozta fel
semmilyen hitelt érdemlő módon nem sikerült bizonyítani, hogy az elfenekelés valóban hatásos viselkedésformáló módszer lenne.
Annál több viszont az olyan adat, amely a gyermek pszichés fejlődésére való káros következményeire hívja fel a figyelmet.
Minél gyakrabban alkalmazzák a szülők a testi fenyítés ezen formáját (is), annál nagyobb a valószínűsége, hogy a büntetés maradandó, akár az egész további életére kiható nyomot hagy majd.
A kutatások azt mutatják, hogy az egyetlen pozitív hatása csak az azonnali megfelelés (engedelmesség) elérése lehet. Különösen kemény büntetés esetén viszont agresszív és antiszociális magatartást válthat ki, de társulhat a depresszióhoz és más mentális zavarokhoz, kognitív problémákhoz.
A társadalom úgy tekint a viszonylag fájdalommentes ütésekre és a fizikai abúzusra, mint két teljesen különböző dologra.
A kutatási eredmények ezzel szemben azt igazolják, hogy az elfenekelés ugyan valamivel enyhébb, de hasonlóan káros hatással van a gyerekek lelkére, mint a keményebb fizikai bántalmazás.
GYEREKET. MEGÜTNI. NEM. SZABAD.
Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember gondolatait idézzük fel erről a szülői magatartásról
Bár törvény tiltja, mégis a szülők kétharmada szerint a testi fenyítéssel való nevelés „rendben van”, és ami talán még megrendítőbb adat, hogy a gyerekek 50 százaléka szerint is „rendben van”, ha megütik őt.
Így nem túl jó a prognózisa annak, hogy közülük majd hányan fogják szülőként is a saját gyerekeik esetében elfogadhatónak tartani a testi fenyítést. 
„Pont annyira nem szabad gyereket bántalmazni, mint csokit lopni a boltból, bányatóban fürödni, vagy kilőni egy védett madarat – állítja a gyerekjogi szakember. Persze sokan megteszik, és hacsak nem vallják be nyilvánosan, soha nem is buknak le. Aztán ha nyíltan beszélnek róla, akkor jó eséllyel olyanok is hallják majd őket, akik szerint abba még senki nem halt bele, ha csokit lopott, ugyan, ki az, aki nem fürdött még tiltott helyen, és a hát, a legjobb családban is előfordul, hogy félremegy egy csúzlilövés, aztán „mégis rendes ember lett belőle”.
Ismerős érvek? A gyerekek testi fenyítésével pont ugyanez a helyzet. Ugyanúgy tilos, és ugyanezeket a magyarázatokat halljuk, ha szóba kerül, ugyanígy mennek a próbálkozások, hogy kisebbítsék a dolog súlyát: „senki nem halt még bele”, „velem is előfordult, mégis rendes ember lettem”, meg persze a klasszikus „ha időben nem kapom meg azt a pofont, ki tudja, mi lett volna belőlem”.
Csakhogy az erőszak mindig nyomot hagy
– írja dr. Gyurkó Szilvia –, mindig. „Beég az emlékeinkbe, és muszáj kezdeni vele valamit. És persze, túl lehet élni (bármit túl lehet élni, amibe nem hal bele az ember). De a túlélés még nem feltétlenül az az élet, amire úgy egyébként születtünk.
Ahogy a megragasztott porceláncsészén mindig látszódni fognak az apró repedések, úgy hagy nyomot a lelkünkön minden olyan eset, amikor épp az okoz fájdalmat, félelmet és sérülést, akit szeretünk, akiben megbízunk, akitől az életünk függ.
A gyerekkori élmények pedig óhatatlanul mélyebb nyomot hagynak, ezért nagyon fontos, hogy mi történik életünk első 18 évében, és ezért elképzelhetetlenül lényeges, hogy a gyerekünk érzelmi biztonságát soha ne sértsük meg azzal, hogy bántjuk kézzel… vagy verjük szavakkal.” 
Szóval, ha bármennyi is lakozik bennünk a „Villányi úti csúf, idős asszonyból”, legalább e napon gondoljuk újra át a szerző fenti megállapításait!
Itt található még egy doktori értekezés e témában.
Nyitóképünk: Honoré Daumier: Le Toucher – (Brooklyn Museum/Wikipedia)
