Újabb Boko Haram rajtaütés Kamerunban – egy lelkész is az áldozatok közt

A terroristák egy hallássérült kisfiút és a közössége körében úttörőnek számító lelkészt is brutálisan meggyilkolták a templomtámadásban.

November 6-án ütöttek rajta a kameruni Moskota templomán, Far-North régióban. A térség – nevéhez hűen – Kamerun legészakibb tartománya, amely lándzsahegyként ékelődik be Csád és Nigéria közé.

Az támadás elől két lelkész néhány keresztény hívő társaságában sikeresen elmenekült, azokat a túlélőket, akiknek ez nem sikerült, kórházban ápolják – jelenti az ICC.

A moskotai templomot lerombolták, ám csak azt követően, hogy elvitték az összes értéket, ami mozdítható volt, de ugyanúgy igaz ez a település számos egyéb házára is. A felhalmozott élelmet és egyéb ellátmányokat, elrabolták, sorsukra hagyva ezzel az ott élőket.

Ez a támadás már a második volt ugyanazon a héten. Október 30-án nagyon hasonló körülmények között csaptak le a terroristák.

A két támadásnak eddig összesen nyolc civil áldozata van, és több ezren váltak fedél nélkülivé.

A Boko Haram, nigériai tevékenysége mellett, elkezdett kifejezetten keresztény többségű észak-kameruni településeket is támadni.

A helyi kereszténység kiirtásával a térség egyre közelebb sodródik ahhoz, hogy ott a nyugat-afrikai kalifátus újraalakulhasson. Ez a kormányzati típus a kétszáz évvel ezelőtti, a Brit Birodalom által megbuktatott Sokoto Kalifátust idézi. A sokotoi szultán, a kalifátus vezetője, minden nigériai muszlim feje, lelki vezetője is volt egyben.

Az ENSZ adatai szerint, az erőszakos cselekmények következtében, az otthonukat elhagyni kényszerülő kameruni állampolgárok száma meghaladja a 170 ezret.

Iratkozzon fel hírlevelünkre