Rómán keresztül az egész világot magához öleli a Szent Péter-bazilika
A Konstantinus korából való, ősi bazilika felújításának gondolata V. Miklós pápasága alatt merült fel először. A tervek szerint be akarták foglalni a régi épületet egy nála hatalmasabb, latinkereszt alaprajzú templomba. El is kezdték az építkezést, de olyan lassan haladtak, hogy 50 évvel később is csak a szentély oldalfala állt. A kor kiváló építésze, Donato Bramante 1505-ben kapcsolódott be az építkezésbe, és merészen egy egészen új tervvel állt elő.
S. Pietro a kezdetekkor – ahogy Bramante megálmodta
Elődeitől eltérően nem törekedett a hagyományos forma megőrzésére, hanem az épület rendeltetéséből indult ki. Éppen ezért a keresztény egyház első fejedelme, Szent Péter apostol sírja fölé egy antik ihletésű mauzóleumot tervezett. Az új székesegyház egy kilencosztatú centrális tér lett volna a tervek szerint. A cél az volt, hogy a bejárat helyéről az egész tér áttekinthető legyen. Ehhez azonban Bramantenak annyira le kellett csökkentenie a pillérek keresztmetszetét, hogy az épület összedőlt volna a teher alatt. 
A mester méltó utódja: Michelangelo
A S. Pietro építése Bramante halála után több mint három évtizedig stagnált. Ezalatt Raffaello, Fra Giocondo, Peruzzi, majd ifj. Antonio de Sangallo dolgozott ki újabb terveket, amelyek részben meg is valósultak. A tervek többségének lényegében közös vonása, hogy mind szerkezeti, mind hagyománytiszteletből hosszházas templomra tett javaslatot.
Michelangelo, amikor 1546-ban átvette a munkát, visszatért a Bramante-féle eredeti koncepcióhoz. A kilencosztású rendszer keretein belül hajtotta végre azokat a változtatásokat, melyet a szerkezet és az építészeti térrel szemben támasztott korszerű igény kívánt.
Feszesebbé tette az alaprajzot: megerősítette a pilléreket és a falakat, illetve a külső falakat a központi mag felé tolta. Ezzel a kupolaépítménynek nagyobb stabilitást adott. Bramante úgy tervezte meg a S. Pietrót, hogy a belépés után az egész tér feltáruljon az ember szeme előtt. Michelangelo tere már problematikusabb volt, hiszen egyetlen nézőpontból sem tekinthető át egyszerre az egész. Bárhonnan szemléljük, a belátható rész túlmutat önmagán. A térrendszer megköveteli, hogy végigjárjuk a megértéshez. 
Maderno homlokzata nem volt a legjobb döntés
Michelangelo halála után a S.Pietro építését Giacomo della Porta vette át, aki hű maradt a mester elképzeléseihez. Sajnos ez utódaira nem volt jellemző, mert az ellenreformációval felszítandó restaurációs mozgalom már Michelangelo centrális terében is eretnekséget gyanított. Így újabb pályázatot írtak ki a S.Petróra, csak most egy hosszházas megoldást vártak az építészektől.
A pályázatot Carlo Maderno nyerte, aki ugyan a bíráknak eleget tett elképzeléseivel, de terveivel veszélybe sodorta a kupola helyzetét, és a homlokzatra sem volt éppen jó hatással. Ennek a kettősségnek a végeredménye egy szélesen szétterülő, nagyoszloprendes homlokzat lett, ami nem volt igazán templomszerű. Azt Maderno is felismerte, hogy az általa tervezett palotaszerű homlokzat túlontúl terjengősre sikerült. Éppen ezért a homlokzat elé egy négyszintes palotaudvart tervezett. Ez pusztán csak elkendőzte volna a hibákat, így szerencse, hogy sosem valósult meg.
Bernini mentette meg a Szent Péter-bazilikát
A végső eredményt az akkor már hatvanas éveiben járó Lorenzo Bernininek köszönhetjük. Szinte teljesíthetetlen megbízást kapott: olyan reprezentatív teret kellett terveznie, amely 100 000 embert képes befogadni, minden pontjáról rá lehet látni a templom áldásosztó erkélyére, magába foglalja az obeliszket és formája jelképezi a kereszténység legfőbb templomának előterét. Emellett persze kijelöli azt a nézőpontot, ahonnan Michelangelo kupolája mindennemű takarás nélkül látszik, és nem árt, ha Maderno félresikerült homlokzatát is korrigálja egy kis optikai csalódással. Bernini kiállta a próbát, és minden pontnak képes volt eleget tennie tervével. 
A választott térforma szimbolikus jelentését egy fennmaradt vázlat pontosan mutatja: kitárt karú óriást ábrázol, vállán a templommal és a fején pápai tiaraként a S.Pietro kupolájával. Az alak egyértelműen a keresztény egyház allegóriája, előrenyújtott karjaival az emberiséget öleli magához. Így nyúlnak előre a székesegyház kolonnádjai is. A téregyüttesben maga a templom vetül előre a környezetbe, és fogja magához jelképesen Rómát, s Rómán keresztül az egész világot.
Felhasznált irodalom: Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete
Kiemelt kép forrása: Pixabay
