The Beatles, Eminem, Drake… Ki volt az elmúlt 50 év legsikeresebb zenei előadója?

Az egy igen érdekes kérdés, hogy manapság ki vesz még CD-t – jó persze spotyfy… – de ha ettől a kis technikai malőrtől eltekintünk, egy igen figyelemreméltó videó mutatja be az elmúlt 50 év legsikeresebb előadóit. A mexikói Artefaktor Radio ráadásul évekre, sőt negyedévekre lebontva jeleníti meg, hogy 1969-2019 között melyik zenekar, előadó adta el az adott időszakban a legtöbb CD-t.

Vannak meglepő eredmények. Például az első zenekar, aki elérte a 4 milliós álomhatárt az nem The Beatles vagy a The Rolling Stones volt, hanem az Eagels, amely 1977 végére 4.583.000. lemezt adott el. Ha már Mick Jaggeréknél tartunk, az is meglepő, hogy a Stones egy-egy rövid időszakot leszámítva nem is jutott fel a TOP 10-es listára. Nem úgy, mint Elvis Presley, Barbara Streisand, Neil Diamond, vagy épp Billy Joel. Ők évekig, sőt évtizedekig bent tudtak maradni a legjobb tízben.

Aztán jött Michael Jackson…

A ’80-as évek elején, mintha valaki megnyomta volna „restart” gombot. Gyakorlatilag a semmiből egy év alatt ért a csúcsra Michael Jackson, aki alapjaiban változtatta meg az addigi status quo-t. A régieket kisöpörték az újak. Míg a ’70 években a Pink Floyd egy 21 perces számmal (Echoes) is a Top Listák élére tudott kerülni, ’85-re már Prince és Madonna tarolt.


Hirdetés

Madonna volt az első, aki végül leszorította Jacksont a dobogóról.

Érdekes, hogy a ’90 években is tartotta magát a Beatles, annak ellenére, hogy több mint két évtizeddel korábban, ’71-ben felbomlott az együttes. Így alakulhatott ki verseny a Nirvana, Mariah Carey, Eric Clapton és a Beatles között. Azután egyszer csak megjelent Celine Dion és a Backs Street Boys. A vicc az egészben, hogy az ő hegemóniájuknak egy bizonyos Elton John vetett végett ’98-ban, aki már a ’70 évek óta jelen volt a könnyűzenei világban.

Időutazásra is tökéletesen alkalmas a videó.

A millenniumi évek majdnem úgy kezdődtek, mint a ’80-asok, azzal a különbséggel, hogy az új-Jackót Eminemnek hívták. Bár Eminem sok csúcsot megdöntött, az Eagels eladási rekordja azonban még neki is nagy falat volt. Cserébe Eminem tartja a leghosszabb „a trónon eltöltött időszak” rekordját – közel 8 évvel (!). Rhianna 2008-ban tűnt fel és neki sikerült az, ami korábban senkinek, felülmúlta még az Eagels rekordját is. 2010 elejére megközelítette a 6 milliós lemezenkénti határt. Rhianna a csúcson nem kevesebb, mint 5.971.000. CD-t adott el – bár később még ennél is ügyesebb volt.

Az első ember, aki 6 millió eladott lemezig eljutott pedig nem más, mint Drake. Ő 2014 közepére érte el ezt a lélektani határt, bár azt követően sem állt meg. A számomra zeneileg értékelhetetlen Drake 2018 elejére olyan csúcsot állított fel, amit senki se érthet meg józan ésszel. Míg a Beatles 4 millió lemezt sem tudott eladni negyedévente, addig Drake 2018 elején 13.500.000-at adott el. Döbbenet.

Így a végére már csak egy kérdés maradt: ki az a Garth Brooks??? Lehetséges, hogy nem vagyok egyedül Magyarországon, aki még életében nem hallott az amerikai country legendáról, így büntetésből a következő két napban csak Garth Brookst fogok hallgatni. Aztán pedig egy napig Drake-t. Jó videózást, megéri!

https://www.facebook.com/ArtefaktorRadio/videos/2195821647389244/UzpfSTEzNDg1MTYyMTE6MTAyMjEwOTI0NTgyNDQ5NTA/

 

Forrás: Facebook.com

'Fel a tetejéhez' gomb