Bemutatunk egy 21. századi solymászt

Képzeljünk el egy szakmát, melynek művelője bejárja az országot, sőt, egész Európát! Egy szakmát, aminek köszönhetően minden napja a Visegrádi Fellegvárban kezdődik, majd „kötelezően” kell napi 2-3 órát sétálnia az erdőben, és olyan fantasztikus állatokkal foglalkozik, mint a ragadozó madarak. Kovács Ervinnek, a Visegrádi Szent György Lovagrend solymászának ez nem képzelet, számára ez a valóság. Visegrádon, a vörös szárnyú ölyve társaságában kérdeztem őt átlagosnak semmiképpen sem mondható munkájáról, arról, hogy hogyan is zajlik egy ragadozó madár betanítása, és milyen a kapcsolat közte és a madara között, amit talán mi sosem érthetünk meg. A beszélgetés után röptetni indultunk, így testközelből tapasztaltam meg a ragadozó madarak energiáját és varázslatát.

– Honnan ered a solymászat iránti érdeklődés, a madarak szeretete?

– Az édesapám is solymász, így gyerekorom óta foglalkozom madarakkal. Próbáltam úgy alakítani, hogy a munkámnak köze legyen a solymászathoz és a hagyományok őrzéséhez.

Bemutató a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon

– Milyen madarakkal foglalkozol?

– Általában egy solymász első madara dolmányos varjú, csóka, szarka vagy galamb. De mivel édesapám ragadozó madarakkal foglalkozott, vadászott velük, röpítette őket, így én is már a kezdetektől ragadozó madarakkal dolgoztam. Jelen pillanatban nagyrészt vörös szárnyú ölyvekkel foglalkozom, illetve van egy indiai sólymom.

– Hogyan zajlik, és mennyi időt ölel föl a madár betanítása?

– Minden betanításnak külön folyamata van, mivel minden madárnál egy kicsit más a helyzet. Az általános felfogás az, hogy egy fiatal madár tanítási folyamata, vagyis idomítása egy év. Ennyi idő kell a madár úgynevezett beröpítéséhez, bevadászásához. A bemutatók során használt madaraknál akár két-három éves korig is eltarthat, mire teljesen betanulnak, és minden körülménnyel találkoztak az életben. A bemutatókon nagyon sok a zavaró körülmény, sok szituációhoz kell hozzászoktatni őket.

– Hogyan szoktatod hozzá őket ezekhez a zavaró körülményekhez?

– A tudatosság elve alapján dolgozom. A lehető legkevesebb zavaró körülmény között kell elkezdeni a betanítást és a munkafolyamatok elvégzését – mert a madárnak ez munka, azért kapja később a jutalmat, amiért megdolgozott. Ha már a röpítő területén is „jól működik” a madár, vagyis elvégzi a feladatait, akkor fokozatosan vezetjük be a bemutatókba, és hozzászoktatjuk azokhoz a dolgokhoz, amiktől megijedhet.

Ez azért roppant fontos, mert amitől megijed, attól egész életében félni fog.

A lényeg, hogy minél messzebbről lássa ezeket a félelmetes dolgokat, és ne kösse össze őket velem. Ha a zavaró körülménybe behívjuk a madarat, magától odajön, és megjutalmazzuk, rögtön abba is kell hagyni a gyakorlást. Így megtanulja, hogy attól az adott jelenségtől nem kell félnie.

– Azáltal, hogy megtanulja ezt az elvet, gyakorlatilag bármilyen helyszínen ugyanolyan megbízhatósággal és összehangoltsággal tudtok dolgozni? Gondolok itt arra, hogy a Palotajátékokon, a visegrádi Palotában otthon érzi magát, megszokta a környezetet. Viszont ha elmentek máshová bemutatózni, egy számára teljesen idegen helyre, ott is ugyanúgy viselkedik?

– A ragadozó madarak egy emberesek, vagyis a madár bennem bízik. Mivel velem kapcsolatban kizárólag jó élményei vannak, ha elkezd bízni bennem, akkor akár egy olyan helyre is oda mer jönni, ahol számára sok kockázatos dolog van, amelyekhez nincs hozzászokva. Ilyen például a zászló. Kint a természetben nem sok zászlóval találkozik, esetleg egy traktorral a szántóföldön, de azt is nagy ívben elkerüli. Ezzel szemben egy bemutató során sok zászlóval és hozzá hasonló félelmetes körülménnyel kell szembenéznie, amelyektől megijedhet mind vizuálisan, mind hanghatás által. Ha én bent állok ennek a veszélyes dolognak a közepén, vagy áthívom őt fölötte, megjutalmazom, így egyre jobban bízik bennem, és egyre kevésbé fog félni az adott dolgoktól.

Nagyon okosak és intelligensek. Ha egy fiatal madárral elmegyünk a Diósgyőri Várjátékokra, és a helyszínen, de a programon kívül megröptetem, a következő évben felismeri a helyszínt, és sokkal szívesebben dolgozik.

Bemutató a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon – 2019

– Melyik eset jobb: ha a madár fiókaként kerül hozzád vagy felnőtt madárként?

– A solymászok kétféleképpen „szelektálják” a madarakat, amiket használnak, akár vadászatra, akár bemutatózásra. Az egyik az úgynevezett fészekről szedett. Ez a típus általában két hetes, pelyhes fiókaként kerül az emberhez, addig az anyjánál van. Onnantól a solymász neveli, és akkor kezdi röptetni, ha teljesen kifejlődött már. A másik típus a vadon fogott madár, vagyis az első ősszel megfogott. Tavasszal megszületik a fióka, az anyja felneveli, önállóan elkezd vadászni, majd szeptember-október idején megfogják, és elkezdik tanítani: ne féljen a solymásztól, ne féljen  a kesztyűtől, tanulja meg, hogy a kesztyűn kap enni stb. Ennél idősebb madarat nem használunk általában semmire, ugyanis nagyon munkaigényes, és sosem lesz olyan, mintha kezdetektől a solymász nevelte volna.

– Hogyan zajlik a kommunikációtok? A kutyának egyértelmű jelei vannak, de egy madár hogyan jelez neked? Milyen a kapcsolatotok?

– A solymászat egy igazán összetett szakma, mivel sok mindenre kell odafigyelni.

A madár mindent jelez, csak észre kell venni.

Látni rajta, ha nyugodt, ha feszült, ha fél, ha retteg valamitől. Ha egy fiatal madár ül a kezemen, és teljesen kifeszül, akkor még fél, rémült. Aztán lehet látni a folyamatot, ahogy szelídülni kezd – ezt még látszat szelídnek hívják: már fél lábra mer állni, vagy meg mer borzalkodni. A következő lépésként tollászkodni kezd, akár sapka alatt, akár anélkül. Sokat hordozott madaraknál a szemlecsukás egy kulcspillanata a bizalom kiépülésének. Ugyanis, ha elfárad, és az ember felőli szeme nyitva van, a másik csukva, akkor egyértelműen jelzi, hogy a környezetében már bízik, bennem viszont még nem. Ez fordítva is igaz, tehát ha az ember felőli szeme van csukva és a másik nem, akkor bennem bízik, de a környezetében még nem.

Végül, ha a fejét beteszi a szárnya alá, akkor kinyilvánítja, hogy 100%-osan bízik bennem is, a környezetében is.

Bemutató a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon – 2019

– Hogy néz ki egy napod, mennyit foglalkozol vele?

– Alapvetően két óránál többet kell foglalkozni velük, de ebbe sok minden beletartozik. Egy tréningröpítés is felölel másfél-két órát, ez a minimális idő, amit vele töltök. De egy bemutatóra szánt madár sokkal több foglalkozást igényel, hiszen több dologhoz kell hozzászoknia.

– Mivel eteted?

– A ragadozó madarak a testsúlyuk akár 1/3-át is képesek megenni. Például egy

egy kilogrammos madár megeszik egy egész galambot, ami harminc deka hússal, csonttal együtt. De ha egész nap vadászok vele, akkor ebből a galambból megeszik hármat.

Ám alapvetően az egy öklömnyi nagyságú madár vagy emlősállat a legjobb, ugyanis azt egyszerre el tudja fogyasztani: galamb, hörcsög, nagyobb ürge, fürj, nyúl. Mindnek megvan a tápértéke: a vörös hús nagyon jó, a fehér kevésbé. Ezzel csalni is lehet. Ha a madár ügyes volt egy tréningröpítés során, és nagyon meg akarom jutalmazni, de az is célom, hogy következő nap is jól dolgozzon és motivált legyen, az erősebb vörös húsból csak egy kicsit adok neki, a teljes adagot pedig egy gyengébb minőségű hússal töltöm ki. Ezzel elérem, hogy határozott jutalmazásban részesült, de energia terén kevesebbet kapott. Ez nem azt jelenti, hogy gyengébb lesz tőle, csak gyorsabban átmegy rajta a táplálék, gyorsabban megemészti, ezért az étvágya jobb lesz, jobban fog dolgozni.

– Mit takar az egész napos vadászat? Elmész vele az erdőbe, és a zsákmányállatai közül bármit elkaphat?

– Három fő solymászmadár van, amit vadászatra használnak: a vándorsólyom, a galambász héja és a szirti sas. Nekik van a legtágabb és legszínesebb zsákmánylistájuk. A vándorsólyomnak, ami az egész világon, szinte mindenhol megtalálható, több alfaja is van. Vele a legkisebb énekesmadártól kezdve a közepes testű tyúkféléken és vízi madarakon át egészen a nagytestű vadlibákig, gémekig, szinte bármire lehet vadászni.

Nem véletlen, a solymászat is a sólyommal való vadászatról kapta az elnevezését: a sólyom magasröptű madár, nagyrészt a levegőben zsákmányol, ezért minden egyes támadása látványos a vadászatok során.

A második a galambász héja, amivel már emlősállatra is vadászhatunk, például ürgei nyúlra vagy mókusra. Ő a fedettebb területek ragadozó madara, vele fás, bokros, ligetes részeken is eredményesen lehet vadászni, hiszen az életmódja, a testfelépítése is ehhez alkalmazkodott. Rövid, kerek szárnya van, aminek köszönhetően gyorsan tud röpülni. Markoló lábával ügyesen ejti el a zsákmányt, akár a bokor tövében is. Meglehetősen lobbanékony madár.  A harmadik pedig a szirti sas, ami a legnagyobbak közé tartozik. Nyilvánvalóan

ő rendelkezik a legnagyobb támadókedvvel, illetve vele kimondottan emlősállatokra vadásznak. Zsákmányállata az őz, a róka, a mezei nyúl, az ázsiai kisebb termetű farkas, ami körülbelül 16-22 kiló.

Bemutató a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon – 2019

– A sapka a fejükön milyen célt szolgál?

– Két típusú madárnál használjuk: az egyiknél szükséges, ugyanis anélkül nem lehet vadászni, solymászni a madárral. Ilyenek a sólymok. A másik típusnál csak ajánlott a sapka használata, mert megkönnyíti az idomítás folyamatát, a madár kezelhetőségét, és nagyon sok előny származik belőle.

A sólymoknál azért elengedhetetlen a használata, mert magas vérmérsékletű madarak, és csak akkor képesek nyugodtan ülni, ha rákerül a sapka.

Egyrészt nem ijed meg semmitől, ami nagyon fontos az első időszakban, másrészt megtanulja, hogy amint lekerül róla a sapka „dolgoznia” kell, ami után megkapja a jutalmát, vagyis ehet, majd evés után rögtön visszakerül a fejére a sapka, így az tudatosul benne, hogy nincs mitől megijednie, csak jó dolgok érhetik őt, amíg velem van. Gyorsabban rögzülnek benne a dolgok, nem ingerli őt semmi. Ez olyan eszköz, amire nincsenek írott szabályok, minden solymász ösztönösen használja. A sasok esetében ajánlott még a használata, mert az veszélyesebb fajta.

– A solymászat, a bemutatózás elsülhet rosszul? Mégiscsak ragadozó madarakról beszélünk. Volt már rossz tapasztalatod? Hogy a madár agresszívvé vált, vagy mondjuk egy fellépésnél valakihez odakapott?

– A bemutatós madaraink nagyon szelídek, az embertől egyáltalán nem félnek, sem őket, sem a gazdájukat  nem bántják. Természetesen van rá példa, hogy agresszívvé vált egy madár a gazdájával vagy más idegennel szemben, de ez egyértelműen a rossz kezelési mód következménye. Illetve a ragadozó madarak estében is beszélhetünk olyan fajokról, amelyek a veszélyes állattartás kategóriájába tartoznak, mivel könnyen agresszívvé válhatnak: ilyen például a szirti sas vagy a nagyobb baglyok. De a veréb is agresszívvé válhat, ugyanúgy megcsíphet egy idegent. Általánosítani nem lehet, de

biztos vagyok benne, hogy egy esetleges eldurvulás tanítási, kezelési hiba következménye.

Voltak persze apróbb balesetek, de ezekben az esetekben kisebb karcolásokról beszélünk. Esetleg egy bemutató során az ölyv rászáll egy kopasz bácsi fejére, mert ülőkének nézi, és összekarmolja a fejét egy kicsit. Ilyen előfordul, mert a nagy számok törvénye alapján, ha valaki 300 bemutatót csinál évente, egy ilyen eset előfordulhat ötévente. Az említett példa velem is előfordult, de utána odajött az úriember, csorgott a vér a fején, mert a madaram megkarcolta a fejbőrét, de azt mondta, hogy élete legnagyobb élménye volt, és köszöni.

Fotó: Kovács Ervin

– Azt mondod, hihetetlenül erősen ragaszkodnak a gazdájukhoz. Mi vagy te neki, a partnere?

(nevet)

– Ez nagyon jó kérdés, mert több időt töltünk a madarainkkal, mint bármelyik családtagunkkal, akár élettársi kapcsolatnak is lehetne mondani.

Viccet félretéve, a madarak a természetben monogám típusúak 99%-ban. Párban vadásznak és élnek. Hogy egy ember milyen kapcsolatban van a madárral… Az én madaram, amit nevelek, emberhez kötött: emberrel nőtt fel, embertől kérte fiókakorában az ételt, mert őt nézte az anyukájának, majd utána velem jön röpíteni, vadászunk együtt, aztán mikor ivaréretté válik,

nekem épít fészket, nekem beszél, engem üdvözölget, ha hazaérek, ugyanúgy, mint a természetben a párját.

Az interjú utáni röptetés alkalmával saját szememmel láthattam, milyen is ez a szoros kapcsolat. (Salamon-torony, Visegrád)

De a madarak szeretik a biztos helyüket is. A környező erdőben élő madárnak is van egy állandó beülőfája, ahol eltölti a nap egy bizonyos szakát, ott hűsöl. Ezt az állandó helyét is hangjelzéssel üdvözli, az emberrel élő madár otthon a saját helyét is üdvözli. Ha jól csináljuk, akkor a madárnak ugyanolyan jó dolga van a solymásznál, mint a természetben.

Ha reggel megyek hozzá, üdvözöl, feljön a kesztyűre, bedugja a fejét a sapkába, mert tudja, mi fog történni, hiszen van egy folyamat az életében, ahogyan a természetben is van egy életritmusa.

A másik fajta madár, ami nem emberhez kötött egy kicsit ridegebb az emberrel. Ő tisztában van vele, hogy a solymász nem madár, így nem udvarol neki, nem ad hangjelzést, de szelíd, nem fél tőle, ugyanúgy megtanul mindent, csak más a kapcsolat.

Bemutató a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon – 2019

– Miért nem röpül el?

– Kérdezem én: miért röpülne el? Csak úgy? Nem. Csak úgy nem röpködnek. „Csak úgy” csak az emberek csinálnak, mert felesleges köröket tesznek, a madárnak azonban két dolog fontos: az életben maradás, vagyis a táplálkozás, és a szaporodás. Vadászat és nászrepülés céljából képes kilométereket megtenni, de ha jól lakik, akkor nem fog röpülni. A természetben is megfigyelhető, hogy a nap bizonyos szakaiban nem repülnek, nem csinálnak semmit.

– Mit jelent számodra a solymászat?

– Nekem ezen kívül nincs hobbim, nem sportolok mást, mivel a madarakkal való foglalkozás minden ilyet lefed. Hívhatjuk a solymászatot munkának is, de akár hobbinak is.

Ez az életem.

Bemutató a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon  – 2019