Legeza Márta: Magyarország kézműves nagyhatalom!

Habár a paraszti-népi kultúra mára eltűnt, egyre több lelkes és szakképzett mesterember igyekszik a hagyományos mesterségeket folytatni. Legeza Mártával, a Népművészet Ifjú Mestere díjas kosárfonóval beszélgettünk.

Mi sarkallt arra, hogy kosárfonó legyél?

– Nem születtem bele egy kosárfonó családba, ahol generációról generációra öröklődik a tudás. Intézményes keretek között kitanultam a mesterséget. Városi fiatalként találtam rá a kosárfonásra. Eredetileg az ELTE-n végeztem néprajz-francia szakon, 2010 óta dolgozom a Hagyományok Házában, a Népművészeti Módszertani Műhely néprajzos munkatársaként, így a kosárfonás csak a hobbim. A kosárfonással való találkozásom 2011-ben történt. Akkor iratkoztam be a Népi játszóház-vezető tanfolyamra, melynek az volt az oka, hogy akkor már évek óta jártam egy erdélyi, kalotaszegi gyermekotthonba önkéntesként, ahol kézműves-foglalkozásokkal is szerettem volna gazdagítani az ott élő gyermekek hétköznapjait. A tanfolyamon mindenféle természetes anyagokkal ismerkedhettem meg: az egyik órán fűzvesszővel dolgoztunk, vesszőből készült játékokat készítettünk: karikaelkapót, halacskát, csörgőt, szappantartót. Nagyon megtetszett a vesszőfonás, azon a nyáron, a tanfolyamot záró táborban fontam meg életem első kosarát. Megfogott az anyag, a formavilág, valamint az, hogy az ember viszonylag hamar egy kézzel fogható, esztétikumot hordozó funkcionális tárgyat készíthet. Ezután végeztem el a Hagyományok Házában egy két éves OKJ-képzést, ahol megtanultam a szakmát. Annyira nagy öröm volt számomra az alkotás, hogy szerettem volna másokkal is megosztani ezt az örömöt, ezért hamarosan az oktatói vizsgát is letettem. Arra törekszem, hogy folyamatosan fejlődjek, tanuljak, új dolgokat megismerjek.

2018-ban nagy megtiszteltetésben volt részem: Népművészet Ifjú Mestere lettem, valamint a Magyar Művészeti Akadémia három éves kutatói alkotói ösztöndíját is sikerült megkapnom.

Legeza Márta, Népművészet Ifjú Mestere díjas kosárfonó (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Mit gondolsz, hogyan jelenik meg a mai fiatalok életében az alkotás? Sokszor azt látjuk, hogy valakinek van egy foglalkozása, amibe pár év alatt teljesen beleszürkül.

– A Hagyományok Háza különböző  felnőttképzéseket is kínál, a népzene, néptánc, kézműves, élőszavas mesemondás témaköreiben. Ezeken a képzéseken azt tapasztaljuk, hogy teljesen más területről érkezők iratkoznak be. Idei kosárfonó csapatban például van egy férfi, aki mindennap a műhely ablakai előtt sétált el. Benézve meglátta, hogy milyen alkotómunka folyik odabent, kedvet kapott, így bejött és beiratkozott a képzésre. Úgy vélem, hogy mindenkinek fontos, hogy egy kicsit mást csináljon, kikapcsolódjon, alkosson valamit. Sok kismama, illetve olyan anyuka is jár tanfolyamainkra, akik hosszú, otthon töltött évek után új élményekre, illetve alkotómunkára vágytak. Sokunkban ott él az alkotás iránti vágy. Teljesen más végzettséggel rendelkeznek, a mindennapjaikat irodamunkával töltik, és ez számukra egy igazi feltöltődés és kikapcsolódás. Kézműves alkotótevékenységünkhöz fontos hozzáadott értéket képvisel az a tény, hogy itt az emberek közösséget találnak. Tehát, nem csak egyéni alkotásról van szó, hanem arról is, hogy mindezt közösségben is teszik, van kitől segítséget kérni, van kivel megvitatni egyes kérdéseket, és van kivel megosztani egy dolgos nap után a sikert. A mai magyar és az európai társadalmaknak is nagy szüksége van ilyen alkotó közösségekre.

A tanulási folyamatban volt olyan pont, amikor úgy gondoltad, hogy feladod, nem csinálod ezt tovább, és egy biztos megélhetést biztosító hivatást választasz?

– Mielőtt kosárfonó lettem, egy két éves fazekas tanfolyamot is elvégeztem. Ott sokkal több küzdelmem volt. Legalább fél évig tartott, amíg az ember megtanulta a nagy agyagtömböt középre helyezni a korongon. Valamint az anyagból eredően nagyon sok kockázata van a fazekas munkafolyamatoknak: száradás során megreped, eltörik az agyag, rosszul formázod, mázazáskor, égetéskor szétreped, elrontod a mintát, hogy csak párat említsek. A kosárfonás tanulása közben nem volt ilyen élményem. Ott valóban csak a két kézre és vesszőre van szükség. Ráadásul viszonylag hamar sikerélményben lehet részed, akár a kissé elrontott rusztikusabb darabok is megtalálhatják a helyüket a háztartásban.

Legeza Márta Népművészet Ifjú Mestere díjas kosárfonó: (Fotó: Dusa Gábor)

A Te életedben mit jelent a siker? Egyáltalán mit gondolsz, mitől lehet ma sikeres egy ember?

– Sokszor érzem úgy az életben, hogy a világ a „törtetőké”, akik nem törődnek másokkal, csak magukkal. Legbelül mégis hiszek abban, hogy becsülettel, szakmai alázattal is sikereket tud elérni az ember. Számomra mindig is fontos volt, hogy tudtam értékelni azt, hogy honnan indultam el. Nagyon hálás vagyok azoknak a mestereknek, akiktől tanulhattam, akik biztattak, bátorítottak. Igyekszem hűséges maradni azokhoz a hagyományos értékekhez, amiket tőlük kaptam, valamint eközben közösséget is teremteni. Láttam, hogy néhai Székely Éva néni, aki a két éves OKJ-s képzésemet vezette, hogyan formált közösséget belőlünk. Ő is mindig készült a diákokkal való találkozásra és családiasan fogadott bennünket. Az, hogy közösséget alkotunk, hogy a hagyományokhoz ragaszkodva tárgyalkotás valósul meg, érték. Sokszor éreztem azt, hogy ehhez a mesterséghez, mint amúgy mindenhez az életben nagyon kell a szorgalom. Bármibe is kezd az ember, elkötelezettség, kitartás és hit kell hozzá. Nem szabad feladni az álmainkat, akkor is, ha lemondásokkal jár azok elérése. Oda kell tennünk magunkat, és nem térhetünk le a választott útról. Biztos vagyok benne, hogy sok esetben a Jóisten is segített abban, hogy rám találjanak ezek a dolgok az életben.

A Hagyományok Háza működése nemzetközi szinten is egyedülálló intézmény. Sokszor hallhatjuk, hogy nyugati társadalmak elhagyták népi kultúrájukat. Hogy látod, mi egy hagyományos mesterség szerepe külföldön? Workshop, terápia, hobby vagy a kézműves tradíció megmentése?

–  Az Erasmus+ pályázatok keretében lehetőséget kaptam arra, hogy ennek a népi mesterségnek a jelenbeli, európai megnyilvánulásit is megismerhessem. Megfigyelhettem, hogy külföldön hogyan működnek a saját szakterületükön a mesteremberek. Háromszor volt alkalmam Dániába kijutni, ahol egy európai hírű kosárfonó mesternél hetekig tanulhattam. Ez a mester, Anne-Mette Hjornholm egy tanyán él, van egy fűztelepe, melyet még fiatalon kezdett telepíteni. Nagyon vonzó az az egészséges élet, amit ott megismerhettem. Természetközeli az életük, családcentrikusak és boldogok. Végtelenül kiegyensúlyozott életet élnek. Tényleg nagyon vonzó az a szemlélet, ami alapján élik a hétköznapjaikat. Egy fiatal számára, aki kimegy egy ilyen idilli helyre, biztos megfogalmazódik a vágy, hogy milyen klassz lenne kint élni. Bennem azonban sohasem fogalmazódott meg ilyen, mert én itthon szeretnék élni, olyasmi életet, mint amit ott is láttam. Az egyik nagy álmom, hogy veszek egy parasztházat, és én is indítanék egy kis fűztelepet. Továbbá nagyon boldog lennék, ha lehetne egy saját kosárfonó műhelyem, ahol szakköröket tarthatnék. Ma még nem tudom, hogy ezek hogyan fognak megvalósulni, de bízom benne, hogy valaha sikerül. Apró lépésekkel lépegetek előre, egyre több szakkört tartok, figyelek, tanulok, és továbbra is sok örömöm lelem mindebben. Európa több országban is azt tapasztaltam, hogy a hagyományos mesterséget tanuló fiatalok sokkal bátrabbak, sőt azt a szót használnám inkább, hogy vakmerőek. Franciaországban huszonévesek elvonulnak egy kisvárosba, ahol megvesznek egy műhelyt, ott alkotnak és tartanak kézműves foglalkozásokat. Szép példák ezek, ugyanakkor ezek hazai megvalósítása számos nehézségbe ütközik. Azt kell mondjam, hogy bárhol is jártam a világban, arra a meggyőződésre jutottam, hogy Magyarország valóban kézműves nagyhatalom. Szerénység nélkül mondhatom, hogy igazán büszkék lehetünk arra, hogy magyarnak születtünk, hogy ilyen gazdag hagyományaink vannak. Akár a néphagyományaink, népszokásaink, akár a népi mesterségeink gazdagságát nézzük, és ezt érdemes megbecsülni.

Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu

– Mit gondolsz, miért jelentősek ma az ilyen jellegű kézműves foglalkozások?

– Ma reneszánsza van ezeknek az alkotóköröknek, melyek olykor hobbi-szakkörként működnek. Mégis nagyon fontosak, mert belőlük kerülnek ki azok, akik annyira megérintődnek, hogy később OKJ-s képzésre köteleződnek el, és szakmát tanulnak. Az természetesen egy másik kérdés, hogy aki elvégzi ezeket a képzéseket, azok közül hány tud majd a szakmában maradni.  Mai körülmények között nem könnyű azt az utat választani, ami sok munkával a megélhetés lehetőségét hordozza. Mi, fiatalok is hajlamosak vagyunk panaszkodni, háborogni, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy az értékalkotó tevékenységek mindig is szép eredményeket szülnek. Hiszek abban, hogy kézműves tevékenységekkel értéket teremtünk, s ennek van létjogosultsága minden korban.

Borítókép: Legeza Márta fűzvesszők között (Fotó: Dusa Gábor)