H. Ont András: A porhó

„Kérdésemre bűzös csenddel válaszolt a NER-es ember." (Verses gondolatok Hont András súlyos Orbán-fóbiájáról - s valamint azon tévedésekről, amelyekhez az vezethet.)

Egyszer, úgy egy éve immár, mint az Ősz, mit senki sem vár,
Bús fejemmel, andalogván, dús flekkről álmodtam épp,
Mikor, Ó, mint rút ohajtás, űzve-vágyott szörnyü póstás,
ében-éjben, jaj!, be pompás: bezörgettek VIKTORÉK…
Sejtelmem ki is mondottam, jaj!, tán más is hallja még:
Biztosan a Viktorék…”

Bús s hideg kezem remegve, konyhakés felé üzetve
végül egy sulyos Melocco-t tartván csihadt némiképp.
„Krisztusnak nevében kérlek, szólj, mit zörgetsz így az éjnek
Közepén, te aljas lélek! Nappal űzni nem elég?!
Nyúzol-űzöl reggel, délben, olykor este – nem elég?!
Kik küldtek, a Viktorék?!?!”

Kérdésemre bűzös csenddel válaszolt a NER-es ember.
Mintha tényleg nem is lenne nyilvánvaló marha rég,
Hogy ki vár rám ott az ajtó túlfelén: gyilkos behajtó,
Jatagánnal, nagy vigyorral, a narancsszín’ lomha vég!
Jatagánnal, vicsorogván – a narancsszín’, lomha vég…
(Megjöttek a Viktorék.)

Immár ajtómhoz tapadva bújtam a kukucska-lyukba –
Vajh kit küldtek bús nyakamra, fradistát vagy nénikét?
Ám odakünn csak sötétség hömpölygött; ím – semmi kétség,
Tényleg ők azok, világos, végre kitisztult a kép!
Isten véled, torz világ, Ó, s torz reménység, szurkos ég –
Itt vannak a Viktorék!!

„Jó, legyen hát! jöjj, halálom! lelkem tiszta, nincs mit bánnom!
Melocco-t tartok kezemben – nem lesz könnyü dolgod épp!!”
…és az ajtót fölszakítva, bús-hörögve, hont siratva,
Kitörtem mint Zrínyi egykor, s törtem, rúgtam, mint a gép
Azt, kit ajtómban találtam — szegény szomszéd Pistikét!
Szegény, szomszéd – Pistikét…

„Ó, te vagy az…? rosszul láttam… bocs, de épp’ nagyon mást vártam,
Jer, az orrod, Pisti, gyorsan….. visszareccsentem, ne félj!
Csurom vér vagy… még megfázol… elbotoltál? Ó, te jámbor!
Apu, anyu, rendben vannak? kapcsolatuk nem sekély…?
Ami történt, köztünk marad, ugye… ez a kis szeszély?
Fodbalozgatsz még…? mesélj…!”