Iszlamista milícia dúlt fel egy szíriai keresztény templomot

Az eset még október végén történt, amikor egy török oldalon harcoló szíriai iszlamista milícia megrongálta Tel Abyad település örmény templomát.

Az Index írta meg, hogy a török-szír határon fekvő kurd város – arabul Tel Abyad, kurd nyelven Kobani (ezen a ponton jó lett volna tisztázni, hogy mire gondolt a szerző, ugyanis Kobani település nagyjából 55 km-re keletre található Tel Abyadtól) – örmény kisebbségének temploma egyszer már megsínylette a polgárháborút; a várost 2014-ben egy időre elfoglaló Iszlám Állam dzsihadistái feldúlták, és megszentségtelenítették.

Az atrocitásról Jenan Moussa libanoni újságíró közölt híreket a saját Twitter-oldalán, amelyben arról ír, hogy október 31-e körül szír lázadócsoportok jelentek meg a templomban és gyertyákat, képeket és szobrokat rongáltak meg. 

Szemtanúk szerint a vandalizmust elkövetők a szíriai al-Jabha al-Shamiya (másnéven Levantei Front, a szervezetet Hollandia terrorszervezetként tartja számon 2018 óta, míg korábban ezzel szemben támogatta is) vagy a Faylaq al-Majd nevű csoporthoz (akiket háborús bűnök elkövetésével is gyanúsítanak) tartoznak.  

Moussa bejegyzése alapján a helyzet 2017 és 2019 október vége között nyugodt volt a településen, egészen mostanáig, ugyanis október 9-én az USA kivonta fegyveres erőit a térségből és Törökország megindította a Peace Spring (Béke Tavasza/Békés Tavasz) hadműveletet. 

Csavar a történetben, hogy két másik hírügynökség is tudósított a helyszínről. A Halab Today TV (szíriai lázadó csoportok által támogatott médium az iszlamista milíciák oldalán) szerint a Szíriai Demokratikus Erők (kurdpárti fegyveres milícia, a Kurd Népvédelmi Egységek része) PKK-s (Kurdisztáni Munkáspárt, a NATO által is terrorszervezetnek minősített csoport) zászlókat függesztettek ki. Elletmondásos azonban, hogy a Halab Today tudósításakor még rend van a templomban.

November 3-án pedig az arab nyelvű Al-Jazeera úgy számolt be a helyszínen végzett rombolásról, hogy azt az Iszlám Állam követte el, ami Moussa szerint fake news. 

Mivel nem túl jó marketing megrongált templomokat maguk mögött hagyni, a lázadócsoportok Moussa szerint elkezdték a templom felújításának hírét terjeszteni a térségben, amelyet jelenleg a Szíriai Nemzeti Hadsereg tart az irányítása alatt. 

Forrás és képek: Jenan Moussa (Twitter)

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre