Az Egyesült Arab Emírségek beszáll az iraki keresztények támogatásába

Habár az ország népességének túlnyomó része muszlim, a 2019-ben meghirdetett „Tolerancia Éve” részeként csatlakoztak az UNESCO Moszult újjáépítő programjához.

Az Arab Emírségek két nagy múltú moszuli templom újjáépítésének finanszírozásába száll be.

– Az építkezések az UNESCO által meghirdetett „Revive the Spirit of Mosul” (Élesszük újjá Moszul lelkét) program keretein belül valósulhatnak meg – írja az International Christian Concern.

Az Al-Tahira szír-katolikus templomot és az Al-Saa’a-t még az Iszlám Állam katonái pusztították el. A háború nyomait viselő Irak épületeinek, infrastruktúrájának visszaállítását idén kezdték meg.

A 800 éve álló Al-Tahira 2017-ben pusztult el a sorozatos fosztogatások és harcok következtében, míg az Al-Saa’at egy évvel korábban, 2016-ban robbantották fel a terroristák.

Az újjáépítési munkálatok legalább 1000 helyi lakosnak biztosítanak munkát, elkészültétől pedig nem csak a helyi hitélet rendeződését, de a turizmus fellendülését is várják.

Az Egyesült Arab Emírségek legfőbb emírje, Halífa bin Zájed al-Nahján 2019-re a Tolerancia Évét hirdette meg, ennek jegyében nyújt az ország anyagi támogatást az iraki keresztényeknek. 

Az Emírségek a tolerancia példaképévé kíván válni, javítanák a kommunikációt az egymástól eltávolodott etnikai és vallási csoportok között.

Az Abu-Dzabiban épülő Abrahamic Family House (Ábrahámi Családi Ház vagy Ábrahám Családi Háza) – amely egy zsinagógát, egy mecsetet és keresztény templomot is magába foglaló épületkomplexum lesz (képünkön) – is a nyílt vallásközi párbeszéd és a békés együttélés vízióját vetíti előre.

Fotók: Twitter, The National