Karácsony és ellenzéki polgármester társai rendre feltalálják a meleg vizet

A Budapest.hu oldalára már felkerült a jövő hét keddi Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének napirendje és előterjesztései, így már az Egészséges Budapest Program „továbbfejlesztésére” vonatkozó főpolgármesteri javaslatokat is megismerhettük. Karácsony Gergely kampányának fontos része volt a budapesti egészségügy jobbá tétele, ígéretet tett rá, hogy több orvos lesz a kórházakban, akik magasabb fizetésért fognak dolgozni.

„Az Egészséges Budapest Programról (EBP) mindenekelőtt érdemes tudni, kormányzati gigaprojekt lévén több mint hétszázmilliárd forintos költségvetéssel valósul meg, és részét képezik nagyszabású fővárosi kórházfejlesztések illetve szakrendelő felújítások is. Mivel állami projektről beszélünk, Budapest főpolgármestere semmilyen változtatást önhatalmúlag nem végezhetne rajta, akárcsak a Liget Projekt esetében.” –  hangsúlyozza cikkében a szerző.

A közgyűlésre szánt előterjesztésben olyan intézkedések sorakoznak a napirendben, amelyeken az EBP már évek óta dolgozik, sőt, jól csengő mondatok megfogalmazása helyett a cselekvés szintjére is eljutottak. A szerző ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, divatba jött az ellenzék körében a kormányzati projektek meghekkelésének vágya.

A már felhozott példákon túl Jobbágyi Zsófia Újbuda DK-s polgármesterét, László Imrét idézi, aki azt találta mondani, hogy a kerületbe tervezett szuperkórház felesleges, ezért leállíttatná a beruházást, helyette pedig a Szent Imre kórházat fejlesztené. Nehezen képzelhető el, hogy a frissen kinevezett polgármester ne tudna arról, hogy a Szent Imre kórház csak tavaly 3,7 milliárd forintot költhetett a megújulásra, erre a célra pedig a továbbiakban ötmilliárd forint áll rendelkezésére.

„Az ezerágyas dél-budai intézmény ugyanakkor 1,2 millió ember ellátásáért lenne felelős, és többi közt saját nővérszállóval, saját mentőállomással rendelkezik majd. Hogy miért lenne jó az beruházás leállítása, az vélhetően László Imre titka marad, annyi biztos: Újbuda polgármestereként nehéz lenne megakadályoznia a kormányzati beruházás megvalósulását.” – írja a szerző.

A teljes írás itt olvasható.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A főpolgármester hasonlóan „eredeti” kezdeményezésről szóló  írásunk

Újabb kapufa Karácsonytól: jelenleg sem 6 éves korig ingyenes a BKV

'Fel a tetejéhez' gomb