Egy kopt kolostor díszítésén dolgozik a lengyel kőfaragó húsz éve

A művész a kilencvenes években egyiptomi útja során egy kopt pappal találkozott, aki felkérte őt, hogy alkosson kőszobrokat egy barlangtemplomban. A fiatal, tapasztalatlan lengyel férfi nem értett a kőfaragáshoz, mégis elvállalta a feladatot. Húszévnyi munkájának köszönhetően mára több mint hetven alkotása látható.

A fiatal Mario a kilencvenes évek elején járt először Egyiptomban egy oktatási misszió tagjaként. A Krakkóból származó keresztény önkéntes Kairóban egy pappal találkozott, aki azt kérte tőle, hogy egy közeli hegyoldalon található templom szikláira készítsen kőfaragásokat. A mesterséghez nem értő Mario elvállalta a megbízást, és pár nap alatt el is készítette első alkotását.

– Nem tudtam, hogy van érzékem a kőfaragáshoz, soha nem csináltam ehhez hasonlót korábban, és nem is tanultam ki a szakmát. Fiatal voltam, és közel akartam kerülni Istenhez – mesélte Mario a Russia Today riporterének.

Az újdonsült művészt magával ragadta a sziklás hegység tája, és úgy döntött, további alkotásokat készít. Az elmúlt évtizedekben Mario több mint hetven kőszobrot és sziklafaragást vésett a kolostor környezetében, így a Szent Simeon kolostorban is, amely a Kairóhoz közeli Mokattam hegy sziklái között épült egy barlangban.

Már egyiptominak érzi magát

A lengyel származású férfi – eredeti nevén Mariusz Dybich – immár huszonhárom éve a Nílus menti országban él. Kopt lányt vett feleségül, aki két lányt szült neki. A 2011-ben Egyiptomon is végigsöpört tüntetések és politikai feszültségek ellenére már nem tudja elképzelni az életét máshol.

– Én egyiptominak érzem magam annak ellenére, hogy nem kaptam meg az állampolgárságot, mivel törvények szerint külföldi férfi nem is jogosult rá. A szívem mélyén egyiptomi vagyok, nem szükséges ehhez bármilyen irat – mondja.

Mario a művészet nyelvén szeretné közvetíteni az emberek felé a Szentírást – ahogy az ókori egyiptomiak is hasonló módon, hieroglifákon keresztül írták meg történeteiket.

Szent Simon Tímár története

A történet szerint Al-Maaz Al-Deen Allah a fatimidák kalifájának volt egy izraelita vallású minisztere, nevezetesen Jakob Kils, aki nem kedvelte a keresztényeket.

A kalifa nagy tisztelője volt az irodalomnak és a művészetnek. Egy alkalommal összehívta az országában élő vallási vezetőket. Az egyik kopt keresztény pap, Sauris bin Al-Aakfaa a találkozón felszólalt, és műveletlennek nevezte a zsidóságot. A zsidó miniszter felháborodott a kijelentésen, és meg akarta bosszulni a megaláztatást. Ezért egy idézetet keresett ki a Bibliából (Máté: 17:20):

Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

Amit a kalifának is megmutatott, mondván, ha valóban a kereszténység az igazi vallás, akkor bizonyítsák be, amit Jézus mondott. A kalifának kapóra jött az ötlet, mivel amúgy is meg akart szabadulni a Kairótól keletre lévő hegytől. Magához hívatta a kopt pátriárkát, és három napot adott neki, hogy eltávolítsa a hegyet a helyéről. Abran Al-Syriai pátriárka elrendelte, hogy Egyiptom összes kopt kereszténye három napig imádkozzon és böjtöljön. A második nap estéjén a pátriárkának megjelent Szűz Mária, aki Simon Tímár szerzeteshez küldte a kopt egyház vezetőjét. A harmadik napon Simon Tímár kérésére a pátriárka és Kairó összes kereszténye egész éjszakán át nyúló imádságba kezdett. 

A kopt egyházi történelmi könyvek szerint hajnalban földrengés sújtotta a várost és az Al-Mukattam hegy kettészakadt. Simon Tímár szentként vonult be a kopt egyház történelmébe, halála után a hegy egyik barlangjába temették el.

A barlangot véletlenül találták meg 1974-ben. Egyházi személyek és egy régészeti csoport 1991-ben feltárta a barlangot, amiben ezer éves keresztény kegytárgyakat találtak. A kolostor újjáépítése csak ezután kezdődött meg.

Az Al-Mukattam hegy barlangjaiban ma hat templom található egymás mellett. A Shanuda fiai templom, a Biram bin Zaraa Al-Syriani templom, a Mária és János angyalai templom, a Szent Pál és Szent Antal templom, a Mar Morcos templom és a Szent Mária és Szent Simon Tímár katedrális együttesen húszezer hívőt képes befogadni, ezért Egyiptom legnagyobb templomának számít.

Képek: youm7.com