Erősödik az illegális migráció a nyugat-balkáni útvonalon

Ismét felerősödött az illegális migráció a nyugat-balkáni útvonalon, és ha továbbra is tömegek érkeznek, akkor vitákkal kell számolni a feltorlódott migránsok és a lakosság, illetve a hatóságok és az elégedetlen helyiek között – jelentette ki Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az illegális bevándorlók sokszor rossz gazdasági helyzetű országokban várakoznak, ahol kivált a tél közeledtével, nem mindig tudják biztosítani ellátásukat, ez pedig további konfliktushelyzeteket szül majd – mondta a szakértő. Emlékeztetett arra, hogy a boszniai Bihács polgármestere, Suhret Fazlic például bejelentette, nem biztosítanak több vizet a helyi menekülttábornak, illetve egyes hírek szerint meleg étel helyett csak hideg ételt osztanak majd a menekülteknek.

Álláspontja szerint a helyzetet sürgősen és nemzetközi szinten lehetne megoldani, de jelenleg nem látni az erre irányuló törekvéseket.

Kis-Benedek József  kifejtette, ha az ellátási problémák nem oldódnak meg, akkor könnyen előfordulhat, hogy az illegális migránsok csoportokba szerveződnek és nagyobb tömegekben akarnak majd áttörni a határokon. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tervei szerint a konfliktusok megszüntetésére békefenntartó erőket küldenek majd Szíriába – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ettől függetlenül Iránból, Pakisztánból, Afganisztánból továbbra is tömegével érkeznek majd a gazdasági bevándorlók Európába.

Forrás: MTI –Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Kósztasz Cironisz

Iratkozzon fel hírlevelünkre