Új utakon a Szentlélekkel, azaz a karizmatikusok mindig megfiatalodnak
A Katolikus Karizmatikus Megújulási Mozgalom október 26-án egész napos lelki programmal várja a résztvevőket az újpesti Jégpalotában. 1975-76-ban alakultak az első karizmatikus csoportok Magyarországon. 1992 óta évente rendezik meg Budapesten az Országos Karizmatikus Találkozót. Több ezer katolikus szokott ezen a rendezvényen összejönni dicsőítésre, imádkozásra, Oltáriszentség-imádásra, tanítások hallgatására és szentmisén való részvételre. Itt lehetőségük van a kívülállóknak, érdeklődőknek, keresőknek megismerkedniük a lelkiséggel és a közösségekkel. A szombati eseményről és a keresztény könnyűzene egységbe ölelő erejéről kérdeztük Trásy Zsolt énekkar- és dicsőítésvezetőt.
– Véletlen, hogy a karizmatikus találkozó szervezői a fiatalokat is bevonták a nap kialakításába?
– A Karizmatikus Mozgalom „ifjúsági tagozata”, a Lelkes Napok stábja is kivette a részét a szervezésben. Én is több éven keresztül szolgáltam a Lelkes Napokon. A találkozó idei mottója: „Újjáteremtek mindent!” (Jel 21,5). A megújulás, legyen szó bármilyen jellegűről, minden generációnak feladata. Sok esetben a fiatalok lendülete, lelkesedése ébreszti fel az idősekben, hogy van mit leporolni, és van min változtatni.
– Gondolom, ezért lett a választott előadó a fiatalos Hodász András atya. A zenei téren is tapasztalható lesz ez a fajta frissesség? Megkerestek benneteket, hogy csatlakozzatok a zenei szolgálatot végzőkhöz?
– Van egy énekkarom a XVI. kerületben a helyi katolikus plébánián. Gitárral énekelünk a társaimmal. Közösen szolgálunk szentmiséken, és egy-egy alkalommal meghívásoknak is eleget teszünk. Van olyan is, hogy felkérnek különböző zenei szolgálatokra, ahová csak engem várnak. A mostani karizmatikus találkozó alkalmával egy olyan koncepciót alakítottak ki a szervezők, hogy meghívtak sok hozzám hasonlóan fiatal dicsőítésvezetőt. Az így kialakult és egyesült csapat fogja végezni a zenei szolgálatot a nap során. Egyszer csak megkerestek Csiszér Laciék, akikkel korábban már sokat szolgáltunk együtt, és elhívtak ebbe a csapatba. Folyamatosan a zenei színpadon leszünk mindannyian, viszont felváltva fogjuk vezetni a dicsőítést.
Csiszér László a Vasárnapnak: Gyönyörű Isten keresztény felekezetek közötti munkája
– Az elmúlt években látható módon elkezdett „deresedni” a karizmatikus találkozókon résztvevők feje. A keresztény könnyűzene össze tudja kapcsolni a különböző generációkat?
– A dicsőítő zene abszolút képes erre. Meg tudja szólítani a fiatal generációkat éppen ott, ahol ők vannak, de már egyáltalán nem idegen nyelv az idősek számára sem. Bizonyára az is fontos szempont a felhangzó muzsika mögött, hogy milyen lelkületről árulkodik, és mi a célja. Ez a zene Isten dicsőítésére született. És meghívja mindazokat, akik szintén Isten dicsőítésére vállalkoznak. Ez pedig nem függ az életkortól.
– Mi számít jobban: a zenei stílus vagy a dicsőítő attitűd?
– Szerintem nem lényeges, hogy milyen a stílus. A dicsőítő attitűd hiánya viszont nem teszi élővé az adott éneket. Nem éri el a célját. Persze az is fontos, hogy az a zene, amit játszunk, egyetemesen elérhesse a különböző generációkat. A liturgia során még egyéb szabályokat is szem előtt kell tartanunk. Az akusztikai környezet miatt nem szeretek dobszerkót bevinni. Nem értek egyet a beatmisékkel sem, mert a fókusz áttevődik az előadó zenészekre, és Jézusra már senki nem figyel. De ugyanez a Mozart mise előadására is igaz lehet ugyanúgy.
– Neked dicsőítésvezetőként mit jelent a szentségimádás?
– Ez egy központi kérdés az életemben. Rendszeresen részt veszek szentségimádáson. Van, hogy gitárral dicsőítem az Eucharisztiában jelenlévő Jézust.
Az, hogy én ott láthatom őt az oltáron, segít abban, hogy belehelyezkedjem abba a szakrális légkörbe, ami az ő jelenléte.
Ha őt látom, nem veszi el már más a figyelmemet őróla, és így hamarabb kapcsolatba kerülhetek Jézussal.
– A Jégpalotában is lesz dicsőítő szentségimádás. Te hogyan készíted fel magad a holnapi szolgálatra?
– Egy-egy dicsőítésre nem lehet felkészülni, a dicsőítésre folyamatosan készen kell állni. Mindig benne kell lennünk ebben a lelkületben. Ha az embernek nincsen meg a rendszeres intimitási tapasztalata a saját lelkének „belső szobájában”, akkor ezt a bensőséges kapcsolatot nem fogja tudni más emberek elé vinni. Ezért nagyon nehéz „műfajnak” tartom a dicsőítésvezetést, mert folyamatosan abban a kísértésben él az énekes, hogy elhiszi, hogy az ami ott történik a zenében az őróla és nem Istenről szól. Az életemben volt már olyan helyzet, amikor éppen ezen a ponton csúsztam meg. Ez tehát egy folyamatos küzdelem és folyamatos kegyelem a dicsőítő életében.
Azért szeretem nagyon a szentségimádásokat, mert ott egyértelmű, hogy Jézus van a középpontban, én pedig csak egy eszköz vagyok az ő kezében. Így nem csúszik el a hangsúly.
A dalokat persze jól ki kell gyakorolni.
– Vannak lendületes dalok, vannak meditatívabbak. A könnyűzene eszközeit használjátok ti is. Mégsem egy koncertről van szó. Hogyan fogható meg a dicsőítés jellege?
– Ha össze kellene hasonlítanom, hogy a dicsőítés a koncerthez vagy a csendes imához áll közelebb, akkor én az utóbbit mondanám. A dicsőítésvezetőnek nem az a szerepe, hogy énekel a többi embernek, hanem hogy segíti a közösséget abban, hogy kialakulhasson egy kapcsolat közöttük és Jézus között. Ez a lényeg.
