Harminc éve söpörte el a rendszerváltás a Munkásőrséget – nem sajnáljuk

A Magyar Népköztársaság utolsó kormánya 1989. október 20-án döntött a szervezet jogutód nélküli megszüntetéséről, melyet az október 31-i „négy igenes” népszavazás egyhangúan megerősített. A választópolgárok 94,9%-a voksolt a Munkásőrség megszüntetése mellett. A Munkásőrség negatív társadalmi megítélése nem volt véletlen. A szervezetet az 1956-os forradalom leverése után hozták létre. A szovjet megszálló csapatok a Magyar Néphadsereget lefegyverezték, így fontossá vált a magyar politikai hatalmat kiszolgáló, megbízható fegyveres alakulat létrehozása.

A Szovjetunió segítségével a fegyveres felkelést levertük. Az október 23-i események után azonban az ellenforradalmárok és fasiszták egy része elrejtette a fegyverét azzal a szándékkal, hogy adott esetben ismét támadást indíthassanak népi hatalmunk ellen, izgalomban tartsák a békés lakosságot, megzavarják a békés termelőmunkát, és megfélemlítsék a népi hatalom legszilárdabb híveit. Ezek az elemek nem mondanak le a restaurációs törekvéseikről. Mindezek tanulságaként szükségessé vált a népi demokráciához leghűségesebb dolgozók felfegyverzése, munkásőrségekbe való szervezett tömörítése.

/FMPK 3075/1957. sz. határozata az 1957. évi 13. sz. tvr. végrehajtásáról/

1956 októbere után a Kádár János által vezetett kommunista politika nem bízott a Magyar Néphadseregben, ezért elhatározták, hogy csehszlovák példa alapján pártmilíciát hoznak létre. 1957 januárjában az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága a Munkásőrség felállításáról szóló határozatot fogadott el. A meglévő karhatalmi erők átalakítása után így sor kerülhetett a félkatonai szervezet létrehozására. 1957 áprilistól megkezdődött a Munkásőr-alakulatok létrehozása. Budapesten kiemelt erővel kezdődött meg a toborzás és a munkásőrök beléptetése.

A munkásőröknek a kommunista-szocialista emberideált kellett megvalósítani, és kötelezően párttagsággal kellett rendelkezniük. Az ideális munkásőrnek a munkahelyén és a magánéletben is példaértékűen kellett viselkednie. Legfőbb feladatuknak az volt, hogy a szocialista eszméket fegyveresen is védelmezzék az „ellenforradalmároktól”, illetve a pártállam egyéb ellenségeitől. A Munkásőrség és azok tagjai nem a honvédség, hanem a helyi rendőrkapitányság koordinálása alatt álltak. Harci értékük csekély volt, kiváltképpen az első években, amikor az alakulatokat a fegyverhiány és a képzetlenség egyaránt jellemezte. Kiképzési idejüket eleinte hetente két órában, illetve havonta fél napban határozták meg. Hiányosságaik ellenére 1957 tavaszától megjelentek minden nagyobb állami rendezvényen, és reprezentálták a szocialista eszméket védelmező munkásideált.

Ha lehetőség volt rá, akkor a Munkásőrséggel a képességeiket meghaladó, illetve társadalmilag népszerűtlen feladatokat nem hajtattak végre. Elsősorban a rendezvénybiztosítások, katasztrófa-elhárítások, valamint az ifjúság ideológiai nevelése terén láttak el feladatokat. A vezetőket leszámítva pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül vállalták a társadalmi munkát. A ’70-es és ’80-as évekre a fiatalok körében egyre népszerűtlenebb lett a munkahely melletti önkéntes fegyveres szolgálat, az alakulatok elöregedtek, végül a rendszerváltozás szele elsodorta a Munkásőrséget.