ARCátlanok
Nem túlzottan vélem felfedezni a párhuzamot a határon kívülre kényszerített magyarság és ezen szubkultúra között. Mert persze nagyon fontos kérdés az, hogy valaki 40-50 évesen még nem tudja eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, ám némileg fajsúlyosabbnak érzem azt, hogy több millió embert hazáján kívülre kényszerítenek, megfosztják legalapvetőbb jogaitól, és ez a folyamat 100 éve ugyanolyan intenzitással zajlik. Ráadásul bő félévvel a Trianoni Békediktátum 100. évfordulója előtt kifejezetten sértőnek és ízléstelennek találom jogfosztott nemzettársaink vonatkozásában.
A szervezők célja állítólag a különböző elnyomott kisebbségek nehéz helyzetének párhuzamba állítása volt. Nehéz azonban megérteni, hogy milyen elnyomás éri a zavaros nemi identitású embereket, miközben úton-útfélen az ő szivárványos nyomulásukba botlunk, az azzal nem szimpatizálókat pedig folyamatosan az a vád éri, hogy nem elég befogadók. A határon túli magyarok mindennapjait viszont a hatályos Benes-dekrétumoktól kezdve a nyelvhasználat drasztikus korlátozásán át számtalan módon és lélekbevágó intézkedésekkel keserítik meg.
Az ő párhuzamba állításuk tudatos relativizálás, amelynek célja, hogy megszüntesse a kötődést egyetemes értékeinkhez, ezzel gyökértelenné, ideológiailag is formálhatóvá téve az egyéneket. Ez ellen csak úgy lehet esélyünk valamit is eredményesen tenni, ha felhalmozott tudásunkat és velünk élő értékeinket átadjuk az utánunk jövőknek. A mesterségesen túlszínezett kép csak így válhat letisztult valósággá.
Tarnai Richárd
