Bayer: Kormányellenes háborút próbált generálni az ellenzék

Ha most nyer a Fidesz-KDNP, akkor 90 százalék, hogy 2022-ben is nyerni fog – jelentette ki a Vasárnap.hu-nak adott interjújában Bayer Zsolt. A műsorvezető, publicista szerint a valódi politikához méltatlan volt az önkormányzati választás előtti kampány, pedig az egész ország, a társadalom és a demokrácia érdeke az, hogy az emberek a politikában bizalmat, nemes versengést és valamiféle éthoszt lássanak.

– Mi az oka annak, hogy a megszokottnál magasabb a jelenlegi választási részvétel?

– Azért olyan kirívóan magas részvételi arány nincs! 2014-ben emlékeim szerint 53-54 százalék körül volt, annál most alacsonyabb, az EP-választásokkor magasabb volt. Ráadásul, ahogy Kósa Lajos is elmondta sajtótájékoztatóján: pont a fővárosban és a megyei jogú városokban nincs változás, csupán századokkal magasabb a részvétel. A kistelepüléseken mentek el 30 százalék körül. Ez az EP-választásokhoz képest jóval magasabb. Ebből valószínűleg levonhatjuk azt a következtetést, hogy az EP-választás annyira nem érdekelte a kistelepüléseket, szemben az önkormányzatival, ami nyilván egy kistelepülés számára a legmeghatározóbb politikai esemény.

– A jelenlegi kampány nem volt mentes botrányoktól. Mennyiben változtat ez a politikai kultúrán? Mozgósítja-e az embereket, hogy többen járuljanak az urnákhoz?

– Ennél gusztustalanabb kampányt rég vagy talán sosem láttam. Nagyon bízom abban, hogy ez egyrészt nem ismétlődik meg, – magyarán nem találkozunk majd szexuális botrányokkal az előttünk  álló kampányok során , másrészt pedig hogyha ez az embereket bármilyen módon különösképpen befolyásolta volna, akkor azt kell mondanom, hogy a megyei jogú városokban és Budapesten lett volna 20-30%-kal magasabb a részvétel. Úgy tűnik tehát, hogy nem befolyásolta őket. A kistelepüléseken szerintem végképp nem ez az oka a növekménynek, mert az ott élők jellemzően negyedannyit tudnak erről az egészről, mint egy városlakó. Abban továbbra is bízom, hogy az emberek egész egyszerűen ki fogják valamilyen módon fejezni, hogy ettől undorodnak, erre nem kíváncsiak, ehhez nincs közük, és jó lenne, ha a politika is meg tudná erősíteni azt a hitet mindenkiben, hogy a politika valójában nem erről szól.

– Ön szerint efelé haladunk?

– Ebben csak bízni tudok! Sajnos sok helyütt az efféle ocsmányság bevett gyakorlat, emlékezzünk csak Clinton elnök esetére, aki egészen az impeachmentig (megvádolás vagy megvádolási eljárás, melynek során az ország törvényhozó szerve az ország vezetőjét leválthatja – a szerk.) eljutott szexuális ügye kapcsán! Nagyon remélem, hogy ezt nem fogjuk importálni, és a politikai osztály rádöbben arra, hogy amennyiben továbbra is ezt folytatják, akkor a politika végképp undorítóvá és ellenszenvessé válik! Nem győzöm hangsúlyozni: az egész ország, a társadalom és a demokrácia érdeke az, hogy az emberek a politikában bizalmat, nemes versengést és valamiféle éthoszt lássanak, mert különben megette a fene az egészet.

– 2019 májusában Magyarország és az EU viszonylatában volt sorsdöntő a választás, most pedig önkormányzati választások zajlottak. Ennek mi lehet a tétje, mi az, amiről most a magyar emberek leginkább döntenek?

– Ez egy gyökeresen más történet, az önkormányzati választás normál esetben arról szól, hogy egy település lakói (legyen az egy százfős falu vagy a főváros) eldöntik, hogy a következő öt évben kire bízzák a saját és településük sorsát. Magyarországon annyiból speciális az idei önkormányzati választás, hogy az ellenzék ebből mindenképpen megpróbált egy kormányellenes protest voksolást varázsolni. Vannak politológiai alapvetések, melyek szerint például ha egy kormány háromszor győzött már kétharmaddal, és egyébként a települések jelentős részét a kormányzattal azonos színű polgármester vezeti, az eleve hatalmas helyzeti előnyt jelent. Egy pozícióban lévő polgármester, hacsak nem csinál valami eget verő baromságot, akkor jó eséllyel megnyeri a következő választást is. Na most, nálunk van egy ellenzék, amelyik 2006 ősze óta minden egyes választást elveszített. Már próbálták így, próbálták úgy, sikertelenül. Ezért most azt a módszert választották, hogy mindenki mindenkivel összefogott, de nem nagyon látom, hogy volna még esélyük. Az ellenzék most abban a helyzetben van, hogy vagy ma vagy soha, mert ha most nem sikerül úgy, hogy a Jobbik meg a DK egymást támogatva indul, – ami lássuk be politika nonszensz –, szóval ha így nem érnek el áttörést, akkor hétfőn mit fognak mondani? Hogy akkor összefognak a Fidesz-KDNP-vel?!? Egy kormányellenes háborút próbáltak generálni, ezért és ennyiben lett ez egy abnormálisnak mondható önkormányzati választás. De újra hangsúlyozom: az 50 százalék körüli részvételi arány számomra azt jelzi, hogy a magyar társadalom arról akar dönteni, ki fogja vezetni a településeket 5 éven keresztül.

– Még 3 év van 2022-ig. Ön szerint a mostani választás lehet egyfajta előfelmérése a 2022-es választásnak?

– Olyan értelemben ebben biztos vagyok – és ezt egyébként az ellenzék is tudja, sőt, az ellenzéki sajtó számtalanszor megírta –, hogy ha most nyer a Fidesz-KDNP, akkor 90 százalék, hogy 2022-ben is nyerni fog!

Iratkozzon fel hírlevelünkre