Bayer Zsolt: „Sanyika” egy nem létező ügy koronatanúja

Nem a Sanyikákon kell csodálkozni. Az mind az, ami. Az ajánlattevőkön van a hangsúly. Azokat kell eltakarítani – írta a magyarnemzet.hu-n megjelent véleménycikkében Bayer Zsolt publicista.
Bangó Sándor poétikusan ifjú kora ellenére eddig tízszer volt büntetve (lopástól rabláson át csoportosan elkövetett garázdaságig terjed a skála), és jelen pillanatban is csak feltételesen van szabadlábon.
Persze ez az a pillanat, amikor sírós szájjal és enyhén, úgy nagyjából 20 fokos szögben félrebillentett fejjel el kell suttogni, miszerint „de hát szegény nagyon nehéz körülmények között nőtt fel, árva gyerek, sokat bántották, hát ezért…”
Kedvem sincs ehhez a színjátékhoz, ráadásul becstelennek is tartom, leginkább azon nagyon nehéz körülmények között felnőtt árva gyerekekkel szemben, akiket sokat bántottak, és ennek ellenére tisztességes emberek lettek, akár szeneslegényként, akár orvosként.
És ők vannak többen.
Nagyságrendileg többen.
Velük szemben lenne tisztességtelen ajnározni a poétikusan ifjú kora ellenére tízszer büntetett, mindenki által elviselhetetlenül erőszakosnak mondott, feltételesen szabadlábon lévő és leginkább férfi prostituáltként „melózó” Bangó Sándort. A „Sanyikát”.
És most az a helyzet, hogy ez a „Sanyika” megcsinálta élete legnagyobb üzletét, és „koronatanúvá” lépett elő.
Egy nem létező ügy létező koronatanúja.
[…]
Sanyika, amióta koronatanú, három különböző fideszes, Zsolt keresztnevű politikust nevezett meg erőszaktevőként. Két országosan ismertet és egy alig ismertet. Úgy képtelenség az egész, ahogy van, bár az alig ismert esetében vannak érdekes szálak, de azok sincsenek semmiféle összefüggésben semmiféle Szőlő utcai erőszaktevéssel, pedofíliával.
Olyan ugyanis nem volt.
Ezért kellett Sanyikából koronatanút gyártani a „szakértők” no és sok-sok pénz segítségével.
Sanyika meg jártában-keltében bemond itt-ott egy-egy nevet. Azután visszakozik, majd a visszakozásból is visszakozik, legvégül pedig majd odakozmál. A „szakértőivel” együtt.
Amúgy tegyük fel a kérdést, legalább magunk között: vajon ha összecsődítenénk a Sanyika közegéből jó sok további Sanyikát, és felajánlanánk, hogy aki hajlandó arról „vallani”, miszerint a jelenlegi miniszterelnök megerőszakolta őt egy ködös éjszakán, szóval a „vallomásért” cserébe kap 100 milliót vagy akárhány milliót, meg lakást, akadna még egy Sanyika, aki elvállalná?
Akadna.
És nem a Sanyikákon kell csodálkozni. Az mind az, ami.
Az ajánlattevőkön van a hangsúly. Azokat kell eltakarítani.
De előbb-utóbb úgyis minden kiderül.
A teljes írás elolvasható ide kattintva.
Vezetőkép: Bangó Sándor. Forrás: magyarnemzet.hu





