Richter Flórián: Szandra családtagnak számít
– Születésed óta melletted van Szandra, együtt nőttetek fel. Soha nem féltél tőle?
– Nem, soha. Szandra nemhogy embert, de még állatot sem bántott soha életében. Ilyen téren egy teljesen passzív lény. Inkább félős, mint támadó, mindig hátranéz a biztonság kedvéért, és alvás közben az ormányát a szájába veszi, úgy cumizik. Szandrának sok kisbabás mozdulata megmaradt.
– Szandra mellett más elefánt is élt veletek?
– Régen három elefántunk volt, a másik kettő idősebb volt Szandránál, aki édesanyaként tekintett rájuk. Ma már ők nem élnek, és a washingtoni egyezmény szerint tilos elefántot venni, eladni vagy szaporítani a cirkuszokban. Vagyis 20-25 év múlva már nem lesznek láthatóak indiai vagy afrikai elefántok a cirkusz világában.
– Szandra kihez kötődik a legjobban a családotokból?
– Az utóbbi húsz évben kizárólag én foglalkozom vele, mivel édesapám a Nemzeti Cirkusszal utazik, így Szandra már teljesen hozzám idomul. De természetesen megismeri édesapámat, köszöntésnél átöleli az ormányával, láthatóan örül, ha láthatja.
– A gyermekeid is hasonlóan viszonyulnak Szandrához, mint te annak idején?
– Igen, és én szentül meg vagyok győződve, hogy Szandra érzi, hogy ők az én gyermekeim. Különösen intelligens állat, és ismeri a családot. Egészen más egy olyan elefánt, aki egész életében emberek között élt, mint egy vadonban vagy akár állatkertben élő elefánt. Éppúgy szüksége van a gyengéd érintésekre, a törődésre, mint egy embernek. Szandrát nagyon sok inger éri, nem egy fal, hanem csupán egy vékony villanypásztor választja el a külvilágtól. Mindig más emberekkel találkozik, folyamatosan változik a környezete, hol a vidéki városok, hol a Balaton veszi körül, és van, hogy a hegyekbe látogatunk.
– Mennyire változott Szandra produkciója az elmúlt években?
– Szandrának éppúgy szüksége van a folyamatos újításra, mint az embereknek. Minden évben új produkciókat tanul, de fantasztikus memóriájával képes visszaemlékezni a tíz évvel ezelőtti mutatványokra is. Neki ez jelenti a világot, ez az élet teszi őt boldoggá.
– Meddig él egy indiai elefánt?
– Nagyjából 65-70 évig, de volt már rá példa, hogy a nyolcvanat is megélte egy elefánt. Szandra most 43 éves, nagyon jó állapotban van, gömbölyű, jól táplált és kiegyensúlyozott. Reméljük, ez így is marad, és akkor még 25-30 évig köztünk lehet. Bárhol járunk, a világ minden pontján megteremtjük a jó közérzetéhez szükséges ellátást, a legjobb állatorvosokkal vagyunk kapcsolatban, hogy jó kezekben tudjuk az elefántunkat.
– Hány éves koráig tud porondra lépni?
– Ameddig képes rá. Ha például nagyon lefogyna, akkor már most sem lehetne kiengedni a porondra. A cirkuszi állatok mind szem előtt vannak, és a több ezer néző közül mindig akad egy, aki talál valami kivetnivalót. Mint másutt, úgy az állattartásban sem lehet minden tökéletes. A radikális állatvédőkkel is rendszeresen meggyűlik a bajunk, hiszen szerintük állat nem való a cirkuszba. Az állatvédők nagyon sok jó dolgot is elértek már – például a lovak ma már 9 négyzetméteres bokszban vannak, szabadon lehetnek a nagy kifutókban. De nem tartom jogosnak azt, ahogyan egy ősi kulturális tevékenységet meg akarnak szüntetni. Azzal érvelnek, hogy az indiai elefánt vadállat, így nem való a cirkuszba. De Ázsiában ugyanez az állat háziállatként, egy adott családdal éli le az egész életét. Nálunk szakemberek veszik körül Szandrát több évtizede, tudjuk, hogyan gondolkodik, hogyan működik, és rajta is látszik, szeret itt lenni, és jól bánnak vele.
– Akkor Szandra a cirkuszban, a családja mellett öregedhet meg?
– Mindenképp azon vagyunk, hogy velünk maradhasson. Félek, egy állatkertben nagyon hamar elveszítenénk őt. Akár azok az emberek, akik folyamatosan utaznak, színes és változatos életet élnek, majd hirtelen a négy fal közé zárják őket, akkor szenvednek, depressziósak, életuntak lesznek. Szandra családtagnak számít. Azt szoktam mondani, van feleségem, két gyermekem és egy Szandrám.
