Wass Albert: Házsongárdi temetőben

Egy délután a zajtól messze szöktem,
s az életemet mentem kipihenni
a Házsongárdi öreg temetőben.

Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
Olyan lélek-csitító volt a csend:
a némaság és a néma ajkú holtak.

Akkor láttam: a fényvirágos álmok,
amik a lelkem szent csodái voltak,
halottak lettek: néma ajkú holtak.

hirdetés

És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz,
s a hervadásban meglassul a vérem,
akkor az őszt majd könyörögve kérem.

A holtaktól megirigylem az álmot,
s cserébe nyújtom minden álmomat,
hogy én legyek az őszi csendtől áldott.

S meglátom majd: bűbájos álmaimmal
az életemet nagyon tele szőttem…

s megállok ismét kissé megpihenni
a Házsongárdi öreg temetőben.

Dsida Jenő: Temetőben

Köröttem csend – és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! –
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rámköszönnek,
és mind az igazi Nagyok –
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! –
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.
(1924. augusztus 31)

Juhász Gyula: Temető

A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila őszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére.

Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
Előtte zöld deszkából ácsolt apró
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
Előttem a határtalan magyar táj.

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
Mint elhervadt virág az ősi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

E kicsi hant előtt, e nagy magányban
Megölelem az édes életet,
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra
S virágözönt az ódon temetőkbe
S az őszi nap csókjával arcomon
Megindulok rózsásan, dalosan,
A boldog elmúlás víg vőlegénye.

1928

***

A Házsongárdi temető

A temetőt a pestisjárvány kezdetén, 1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése. A későbbi évszázadok során vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül ide temetkeztek szászok, magyarok, románok. Költői fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén zarándokhellyé tették e szépséges temetőt.

A Házsongárd név régebbi, mint maga a temető. Eredetileg a város falától délre eső domboldalt jelölték így, ahol gyümölcsösök, kertek és szőlők terültek el. A név első írásos említése 1373-ból maradt fenn. A szakirodalom a nevet német eredetűnek tartja, a Haselgarten (mogyoróskert) vagy Hasengarten (nyúlkert) erdélyi szász változatából származtatják, de az is felmerült, hogy Hasinschart nevű kolozsvári szász polgárról nevezték el.

Az erdélyi magyar történelem és szellemi élet legnagyobbjai nyugszanak itt. Itt tekinthető meg a Házsongárdi temető nevezetes halottainak listája.

E térkép a Google Earth segítségével jeleníti meg a Házsongárdi temetőben nyugvó legismertebb személyek sírhelyét. A jelekre kattintva olvashatunk az ott nyugvó személyek életéről, munkásságáról.

Gaal György: Házsongárdi panteon című írása itt olvasható.

A házsongárdi panteon – Nevezetes sírhelyek Gaal György térképén és a Google Earth-ön