Ennyit erről: Pakisztán hamarabb mond igent a transzgenderre, mint a keresztényekre

Egy pakisztáni hírtelevízió bemutatta az ország első transzgender (így kell leírni?) hírolvasóját – számol be a nagy eseményről a BBC. Marvia Malik, aki korábban modellként kereste kenyerét, a szépen megírt beszámoló szerint alig bírta visszafogni magát, úgy örült az álomállásnak.

Különösen érdekes fénytörésbe kerül mindez, ha hozzátesszük: alig két napja írtunk a pakisztáni keresztények helyzetéről, akiket továbbra is százával zárnak börtönbe koholt vádak (leginkább blaszfémia vádja) alapján, akik esetében elég, ha rosszkor vannak rossz helyen, ha a szomszéd, vagy munkatárs féltékeny/irigy/haragszik rájuk, uram bocsá’ megvallják Jézus Krisztusba vetett hitüket. Akik évekig várnak a halálsoron, nem tudva, láthatják-e még gyermekeiket, majd ritka esetekben – nemzetközi nyomás hatására – megmenekülnek (lásd Asia Bibi történetét), többségükben azonban korunk vértanúi lesznek. Megvetettek, akiket a kényelmes nyugat bizony nem tart sokra (vö. Iz. 52, 3). 

Az iszlám által dominált Pakisztánban most, láss csodát, egy transzgender személy olvassa fel a híreket, mondjuk arról, hogy milyen gonosz tetteket hajtanak végre ezek a keresztények, akik felborítják a társadalmi rendet. 

És mi azt hittük, nem érzékelik a nyomásgyakorlást, nem hallják meg, ha nyugatról bölcs döntésre intik őket. Eközben az ázsiai ország törvényhozása néhány héttel ezelőtt fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely fokozottan védi a transznemű emberek jogait. A keresztény közösségek vallási üldöztetésével kapcsolatos pozitív fejleményekről egyelőre nincs hír.

Úgy látszik, Pakisztán mégiscsak odafigyel a nyugati hangokra, érzi, ha nyomást helyeznek rá. Nagy kár, hogy ezek a hangok erőteljesebben szólnak transzgender bemondókért, mint ártatlanul halálraítélt keresztényekért.

 

 

Kiemelt képünk forrása a Kohenoor News csatorna.

Iratkozzon fel hírlevelünkre