Újabb keresztényt utasított ki Törökország

Törökország újabb embert rakott ki az ország területéről, így az elmúlt év alatt kiutasított külföldi keresztények száma elérte a 24-et.

Hans-Jürgen Louven német származású és keresztény. Az elmúlt 20 évet a török turisztikai szektorban töltötte, saját vállalkozást vezetett, majd kapott egy levelet, hogy tíz napja van elhagyni az országot. Hatalmas pofonként érte a levél, korábban ugyanis semmi jele nem volt annak, hogy problémájuk lenne vele.

Louven 1998-ban költözött Törökországba, ahol azonnal engedélyekért folyamodott, hogy vallási körtúrákat szervező vállalkozást indíthasson. A hatóságok örömmel fogadták az ötletet és azóta semmi jelét nem adták annak, hogy bármennyire is ellenséges érzülettel viseltetnének üzlete iránt.

Az egyik helyi hírforrás szerint kiutasítását a Belügyminisztérium rendelte el, nem a bíróság. Az eljárás azért is volt problémás Louven számára, mert bár eleget kívánt tenni a felszólításnak – el is hagyta az országot szeptember 12-én –, csupán tíz napot hagytak neki az értesítéstől számítva, hogy összecsomagoljon, elköszönjön mindenkitől, a cégét bezárassa és távozzon.

Az eset egyébként nem új keletű, 2016-ban egy szintén közel 20 éve az országban élő házaspárt toloncolt ki az állam. Ryan Keating az Ankarai Egyetemen szerezte meg PhD-ját vallásfilozófiában, majd segélyszervezetet hozott létre menekültek számára (Ankara Refugee Ministry), amely élelmet, szállást és ruhákat biztosított a rászoruló családoknak. A szervezet ezeken felül a Törökország 2,7 millió menekültjéből sokak számára angol nyelvórákat és karrierépítési tanácsadást is tartott.

Baljós tervezet mintázata rajzolódik ki a török politikában, ahogy egyre több külföldi származású kereszténytől „szabadulnak meg”.

Bár az ezen irányú cselekedeteket széles körben úgy aposztrofálják, hogy az amúgy is kis lélekszámú keresztény közösségek „kordában tartására” irányulnak, a szekuláris török államot tulajdonképpen egyre inkább a szélsőséges iszlamizmus felé sodorják.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre