Hitük megtagadására kényszerítik a keresztényeket Eritreában

A 2018-ban Etiópia és Eritrea között létrejött békeszerződés csak ideiglenesen biztosított nyugalmat az afrikai ország keresztény lakosságának. Kisebb atrocitások mindig is voltak, de a nyár eleje óta már az állami hatóságok is bántalmazzák az eritreai ortodox keresztényeket.

Júniusban Keren városban biztonsági erők több tucat keresztényt tartóztattak le, majd vádemelés nélkül börtönbe zárták őket.  Az Open Doors szerint augusztus végén Eritrea fővárosában, Asmarában a Godayaf utcánál nyolcvan keresztényt tartóztattak le a rendőrök – írta a Copts Today.

Becslések szerint vádemelés nélkül mindegy ezer eritreai keresztény van börtönben. Többségüknél már megpróbálták kikényszeríteni, hogy tagadják meg Jézusba vetett hitüket.


Hirdetés

A napokban Keren városban újabb letartóztatási hullám volt, és hetven helyi keresztényt zártak a rácsok mögé. Hat fogvatartottat a főváros egyik katonai támaszpontjára szállították, majd egy nem hivatalos bíróság elé hurcolták őket. Amikor a kinevezett bíró a hitük megtagadásáért cserébe felajánlotta nekik a szabadságot, a fogvatartott eritreai keresztények egyhangúan megtagadták az ajánlatot.

Eritreai keresztény templom

Eritrea 1993-ban vált függetlenné Etiópiától. Az ország 48%-a szunnita muszlim, 47,5%-a az Eritreai Ortodox Egyház követője és kis létszámban élnek itt katolikusok és protestáns egyházhoz tartozók is, akik a lakosság 2,5%-át teszik ki. A Pew Research Center adatai szerint ugyanakkor a keresztények aránya meghaladja a 62%-ot.

Az ország függetlenségével egy időben az etiópiai egyházból kiszakadó Eritreai Ortodox Egyház hárommillió tagot számlál. Viszont csak 1,7 millióan élnek a hazájukban, a többiek a környező országokba, illetve Európába menekültek.

A 2018 szeptemberében megkötött etióp-eritreai békemegállapodás reményt váltott ki a helyi keresztényekben, az elmúlt hónapokban azonban ismét felerősödtek az eritreai keresztények ellen elkövetett atrocitások.

Az ENSZ emberi jogi bizottsága nemrégiben aggodalmát fejezte ki az Eritreában zajló vallási üldöztetés miatt.

 

képek: Linga.org, christian-dogma.com

'Fel a tetejéhez' gomb