„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” – ígérte Jézus. A ’70-es évek elején a francia Pierre Goursat és Martine Catta kezdetben csupán kettesben gyűltek össze, hogy együtt imádkozzanak. Idővel egyre többen csatlakoztak hozzájuk, az általuk alapított Emmánuel Közösség pedig mára az öt kontinens 80 országban mintegy tizenegyezer tagot számlál. Hazánkba 1992-ben, Marik József és Erzsébet révén került az egyre növekvő közösség, amelyhez jelenleg közel százötvenen tartoznak.

Az Emmánuel Közösség a katolikus karizmatikus megújulás gyümölcse, mely a mélyebb elköteleződésre és odaadott életre való vágyból született. Világban élők, vagyis tagjaik többsége megmaradt eredeti foglalkozásában, és igyekeznek a mindennapi környezetükben is hiteles módon megélni hitüket, valamint tanúságot tenni Isten szeretetéről, Jézus Krisztus szabadításáról. 

Fábry Kornél. Fotó: Vasárnap.hu

Az eseménnyel kapcsolatban Fábry Kornélt kérdeztük.

– Miért éppen az Emmánuel Közösség lesz az első alkalom vendége?

– Sajgó Szabolcs atya, a Párbeszéd Háza igazgatója úgy gondolta, hogy az Eucharisztikus Kongresszusra készülve szeretné bemutatni azokat a közösségeket, melyeknek központjában különösen is az Eucharisztia áll. Az Emmánuel Közösségnek három alapkegyelme, alappillére van, melynek egyike az adoratio (szentségimádás) –  emiatt ért minket az a megtiszteltetés, hogy Szabolcs atya meghívott erre a bemutatkozásra. Az Eucharisztiából táplálkozik a másik kettő is, a kompasszió (együttszenvedés) és az evangelizáció, hiszen mindenre Jézus a megoldás, mindenkiért életét adta.

hirdetés

– Miért éppen „tűz” és miért éppen „remény” az esemény címe?

– A közösségünk alapítójáról és annak alapításáról megjelent egy könyv, melynek a címe Tűz és remény. Ebben a könyvben kiderül, hogy Pierre Goursat és Martine Catta nem is akartak igazából közösséget alapítani.  Egyszerűen csak aggódtak Franciaország egyházáért, mert a II. Vatikáni Zsinatot követően nagyon mélypontra zuhant az ottani egyházi helyzet: templomokat zártak be, rendházak ürültek ki. Annak idején nem találtak egy normális misét, szentségimádást meg sehol nem találtak Párizsban a ’70-es évek legelején. Ennek láttán imádkozni kezdtek az egyházért. Ennek a könyvnek a címe lett a címadója az estnek is. 

Jézus is azt akarta, hogy tüzet gyújtson a földön (Lk 12,49) és ezt mi is szeretnénk. Ugyanakkor a remény a mai kor emberének nagyon fontos. Azt gondolom, hogy a Szentlélek tüze reményt is ad nekünk. 

– Hogyan lehet csatlakozni a közösséghez? Az estének az is célja, hogy új tagokat invitáljanak?

– Igazából nem célja az estének, hogy új tagokat invitáljunk. Azért kaptunk meghívást, hogy megismerjék az emberek ezt a közösséget, mert mi bár evangelizáló, de nem „toborzó” közösség vagyunk. Ha az emberek látják és tudnak róla, megismerik, hogy van egy ilyen közösség, akkor lehet, hogy rájönnek, hogy ezt a fajta imaközösséget keresték egészen idáig. Kicsit olyan ez az este egy szimbólummal élve, mint amikor a gyerekeket viszik sportágválasztóra. Lehet, hogy ezen az estén olyan közösséget ismernek meg, amire azt mondják: „hú, ez nekem nagyon tetszik, csatlakozni szeretnék”.

Az Emmánuel Közösségnek a statútumát a Vatikán elfogadta. Ezzel azt mondta ki, hogy ha valaki eszerint él, az az életszentség útján jár. Ha a szenteket nézzük, nem találunk két egyformát. Néri Szent Fülöp és Loyolai Szent Ignác például kortársak voltak. Két teljesen más lelkiség – és mégis mindkettő szent lett. Vagy akár Szent Péter és Szent Pál; két teljesen más vérmérséklet, háttér, és ők is szentek lettek. Azért fontos egy ilyen találkozó, hogy tudjunk egymásról, ez az egyház gazdagságát bizonyítja. Ez nem csak a mi közösségünk „érdeme”, hanem az összes többié is, akik akár ennek a sorozatnak a keretében bemutatkoznak.

Az Emmanuel Közösségről bővebben itt olvashatnak.