85 éves lett Sophia Loren, aki nem engedte, hogy szobrot állítsanak neki

85. életévét töltötte be pénteken Sophia Loren, eredeti nevén Sofia Villani Scicolone, az olasz filmvilág csillaga, aki Rómában született törvénytelen gyermekként. Bár sokan csúfolták serdülőkori alakja miatt, később gyönyörű fiatal nővé érett, aki egy szépségversenyen nyert vonatjeggyel utazott Rómába. A többi már történelem.

Először a Quo Vadis? című amerikai szuperprodukcióban láthattuk a főszereplő, Deborah Kerr rabszolganőjeként, azonban ekkor még főként modellként dolgozott, és szépségversenyeken indult. Egy ilyen verseny alkalmával figyelt fel rá először Carlo Ponti producer, aki rögtön ki is eszközölt  Sophiának egy próbafelvételt. 

Bár alakját nem találták túl előnyösnek, Ponti közbenjárására végül alig tizenkilenc évesen megkapta első főszerepét az Aida filmváltozatában. A Sophia Loren művésznév is ebből az időből szárazik (vezetékneve Marta Toren svéd színésznő nevéből ered). 

1954-ben a Nápoly aranyában Sophia mítoszt teremtett, ugyanis provokáló járása, szoborszerű teste, robbanékony vérmérséklete egy csapásra meghódította a közönséget. Színészi tehetségét azonban először az 1960-ban készült Egy asszony meg a lánya című filmben csillogtathatta meg igazán.

Alig huszonhét éves volt, amikor – a filmtörténetben először nem angol nyelvű alkotásban – alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.

1960. november 1-jei kép Charlton Heston amerikai (jobbra) és Raf Vallone olasz színészről, amint az El Cid című film forgatására érkező Sophia Lorent fogadják a madridi repülőtéren. (MTI/EPA)

Az elkövetkező időben a sajtó inkább Loren szerelmi életével volt elfoglalva, holott Hollywoodba érkeztekor olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Richard Burton (Késői találkozás, Az utazás), Marlon Brando (A hongkongi grófnő), Clark Gable (Nápolyban kezdődött), Paul Newman (Lady L.), Anthony Perkins (Vágy a szilfák alatt, Kés a sebben) vagy Peter O’Toole (La Mancha lovagja).

Az olasz színésznők közül máig ő szerepelt a legtöbb amerikai filmben.

Marcello Mastroianni olasz színésszel hazájukban az olasz film álompárjának számítottak, több mint tízszer szerepeltek együtt, utoljára 1994-ben. Házasság olasz módra című 1964-es közös filmjükben való alakításáért kapta Loren második Oscar-jelölését. Jobbára élettel teli, temperamentumos és szókimondó olasz asszonyokat formált meg, a közönség is ezzel a képpel azonosítja. Szerepálmai közül a Nem félünk a farkastól felesége és az Anna Karenina maradt ki, legnagyobb bánata, hogy nem dolgozhatott együtt Fellinivel.

Sophia Loren megérkezik a 2013-as Pirelli-naptár bemutatójának alkalmából adott ünnepségre Rio de Janeiróban 2012. november 27-én. (MTI/EPA/Santi Carneri)

A színésznő a mai napig tevékeny,

legközelebb a fia által Émile Ajar regényéből rendezett Előttem az élet című produkcióban áll a kamerák elé.

Egész életében Carlo Ponti párja volt, a producer már házas volt, amikor egymásba szerettek, és mivel Olaszországban akkor még nem ismerték el a válást, házasságát Mexikóban érvénytelenítette, ott vette el Lorent 1957-ben. Ponti Itáliában bigámistának minősült, ezért sokáig külföldön éltek. Két fiuk közül az egyik rendező, a másik zenész lett,

utóbbi Budapesten tartotta egyházi esküvőjét Mészáros Andrea magyar hegedűművésszel.

Carlo Ponti olasz filmrendező megcsókolja fiát, ifj. Carlo Ponti olasz zongoraművész-karmestert, miután szentesítették házasságukat Mészáros Andrea magyar hegedűművésszel a Szent István-bazilikában 2004. szeptember 18-án. Mellettük Eduardo Ponti, Carlo Ponti nagyobbik fia és Sophia Loren. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az olasz film legnagyobb csillaga 1990-ben kapta második Oscar-díját életművéért, melyet ezúttal át is vett, 1961-ben ugyanis annyira izgult, hogy el sem ment a gálára, az örömhír Rómában érte. Birtokosa a francia Becsületrend lovagkeresztjének, a brit BAFTA-díjnak, 2004-ben – megosztva – Grammy-díjat nyert a legjobb prózai gyermekalbum (Prokofjev: Péter és a farkas) kategóriában, 2010-ben a Praemium Imperiale japán művészeti díjban részesült. Öt különleges Golden Globe-díja mellett 1995-ben Cecil B. DeMille díjjal ismerték el életművét, és csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát. 1992-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jószolgálati nagykövetének nevezték ki, nevét utca viseli Torontóban és Jesolóban,

ahhoz azonban nem járult hozzá, hogy gyermekkorának városa, Pozzuoli szobrot állítson neki.

Sophia Loren mosolyogva áll a fotósok kamerái elé a Scicolone, Lazzaro, Loren című, az életét bemutató kiállítás sajtóbemutatóján Rómában 2006. április 6-án (MTI/EPA/Danilo Schiavella)

Sophia Loren alakja ma is csodálatos, ehhez igen fegyelmezett életmódja is hozzájárult. A Playboy magazin még közel a hetvenhez is megkereste, de az aktfotó-ajánlatot akkor is visszautasította, igent mondott viszont 2007-ben a Pirellinek, így ő a gumigyár híres naptárainak legidősebb szereplője. Három szakácskönyvet írt, tudatosan táplálkozik, s négyszeres nagymamaként büszkén viseli ráncait. Neve áruvédjegy is, a Loren-szemüvegek világszerte ismertek.

Önéletrajza 2014-ben Tegnap, ma, holnap címmel jelent meg.

Forrás: MTI 

Iratkozzon fel hírlevelünkre