A Momentum stadionos ötletéből kiderült: nemzettudatuk továbbra sem fejlődött

A Momentum elnöke jó balliberálisként és a klímaváltozásért nagyon-nagyon felelős politikusként úgy véli, ha a lebontott stadionok helyén fák nőhetnének, jó hatással lehetne a budapestiek életkorának növekedésére. Stadionok helyett inkább a kis sportpályákat részesítené előnyben, amelyeket mindenki könnyen igénybe vehetne. De azért volt annyi benne, hogy elismerte, ilyenek azért léteznek a fővárosban, ami jó.

Arra a kérdésre, hogy mit kellene kezdeni azokkal a stadionokkal, amelyeknek már megkezdődött az építése vagy közel azoknak a befejezése, Fekete-Győr András annyit felelt, vissza kell azokat bontani. 

Na ezen a ponton már nem minden világos az érvelésében. Ilyen kijelentést felelősséggel nem lehet tenni. A legtöbben tudják, hogy egy már-már kész épület visszabontásának költsége és az abból származó építési törmelék elszállítása és megfelelő elhelyezése általában legalább annyi terhet jelent, mint befejezni a megkezdett épületeket, amelyekre igenis szüksége van a városnak.

Nézzük csak a Népstadion helyén épülő Puskás Stadiont, amely nem egyszerűen egy sportlétesítmény, hanem egy olyan szintű hely, amelynek szellemi jelentősége is van a magyar nemzet életében. Szimbólummá emelkedett a nemzeti aréna. Felépítése vagy éppen lebontása nem lehet egyszerűen költségvetési vagy „zöld terület kontra stadionok” kérdéseként kezelni.


Hirdetés

Vagyis elérkeztünk ugyanoda – miért is nem lepődünk már meg –, ahová már oly’ sokszor:

az ellenzéknek, benne a Momentumnak a nemzeti kérdéseknél minden más fontosabb.

Költségvetési, sőt egészségügyi szempontokkal támasztják alá érvelésüket, eltakarva ezzel, hogy a nemzeti tudat számukra milyen csekély dolgot jelent – ha egyáltalán jelent valamit.

Az emberi élet pedig nem nő egyenes arányban a fás területek növekedésével. Ehhez több kell. Például a kiegyensúlyozott élet, ahol nem zavarják meg a nyugodt mindennapokat a Momentum és Karácsony Gergely szavazataspiráns kijelentései a stadionok lebontásának szükségességéről. Jó egészséget, budapestiek!

Stadionok

Stadionok

'Fel a tetejéhez' gomb