„Marxizmus nélkül nincs fasizmus” – interjú Máthé Áronnal
– Korábban a zuglói nyilasokról, új könyvében többek között a VII. kerületben garázdálkodó, Royal-házi pártszolgálatosokról ír. A Nemzeti Emlékezet Bizottság alelnökét miért foglalkoztatja ilyen intenzíven a nyilaskeresztes mozgalom?
– A huszadik század a tömegember évszázada volt. Az egyén tagadására épült fel két nagyon komoly totális diktatúra. Magyarországon a nemzetiszocializmusról lehetett ugyan beszélni, de csak egy másik diktatúra körülményei között, s ez értelemszerűen elhallgatásokhoz, torzításokhoz vezetett. Ezzel az örökséggel is meg kell küzdenünk, hogy tisztán láthassuk múltunk sötét árnyait.
– A marxista és nemzetiszocialista ideológiák sok hasonlóságot mutatnak egymással. Nem véletlen tehát, hogy a levitézlett nyilasok otthonra leltek az ÁVO-nál és a Magyar Kommunista Munkáspártnál, ahol egészen a rendszerváltozásig konzerválódtak, majd újult erővel sorakoztak fel különböző nacionalista pártok hangadóiként. Ezért is inog meg az az antiszemita állítás, miszerint az ÁVO csupa bosszúra szomjas, kommunista zsidóból állt?
– Vannak arra adatok, hogy nyilasok átöltöznek – például a gyömrői gyilkosságok esetében tesznek erről említést – azonban a PRO, majd az ÁVO-ÁVH esetében én nem tudnék erre százalékos arányt sem mondani, ez tehát nem volt annyira jellemző, legalábbis a központi apparátusban semmiképpen. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága által felkarolt vidéktörténeti kutatások azonban meglepő adatokat hoznak felszínre. Rigó Róbert kutatásai szerint a kecskeméti MKP helyi vezetői, a népbírák és a politikai nyomozók egy része korábban a helyi Nyilaskeresztes Párt tagjai voltak. A korabeli újságokat böngészve magam is találtam 1945-ből ilyen jellegű hírt Budapestről. A másik odalát nézve a dolognak, természetes, hogy az egész ÁVH nem csupa bosszúszomjas, kommunista zsidóból állt.
A jelenség azonban létezett.
Még a hetvenes években kiadott forrásgyűjtemény szerint a következő volt a helyzet szintén Kecskeméten: „Bánó Mihály rendőrfőkapitányi megbízása után volt munkaszolgálatosokból és Budapestről menekült fiatalemberekből félelmetes, tettre kész politikai nyomozócsoportot állított össze. (…) Miután a politikai nyomozók többségének bő tapasztalatuk volt a fasiszta rendszer embertelen bánásmódjából, vallatási módszereiből, nem tudtak szabadulni a bosszú érzésétől. (…) Tagadhatatlan, hogy a politikai osztály alapos munkát végzett.”.
Ugyanerre utalt Kádár János, amikor budapesti rendőrfőkapitány helyettesként ezt írta: „Jellemző tünet a zsidók beáramlása” [t.i. a rendőrségbe]. Volt erre utalás egyébként a Napfény íze című filmben is, és végül is nem ördögtől való a gondolat, hogy a korábban megaláztatásokat, bántalmazásokat szenvedett, családjukat elvesztő fiatalemberek retorziós érzésektől vezérelve beállnak az új hatalom erőszakszervezetébe. Ezt persze a kommunista párt igyekezett a saját céljaira felhasználni. Heller Ágnes írja visszaemlékezéseiben: „Rákosiék zsidó származásúak voltak, de nem voltak zsidók. A zsidó származás garantálta a gyökértelenséget. A gyökértelen embert könnyű dróton rángatni. Fél és retteg.” Egy teljesen más szemszögből, de hasonló eredményre jutva pedig Dénes Béla – a nagy cionista harcos – ezt írja: „Most majd meglátjuk, mondta [az ávós nyomozó], hogy ebben az országban nemcsak Mindszentyéket nem tűrik, de a cionistákat sem. Mert a cionisták legalább olyan veszélyesek, hiszen őket a nemzetközi zsidóság támogatja. Később is elég sok zsidó nyomozóval akadtam össze az ÁVO-n, legnagyobb részüknek halvány fogalmuk sem volt, nemcsak a cionizmusról, de a zsidóságról sem.”
– Miben látja annak az okát, hogy évtizedek teltek el úgy, hogy a nyilasok kegyetlenkedéseiről alig esett szó a közbeszédben, illetve történeti munkákban?
– Halas Lajos, a kommunista R-Gárda vezetője azt írja, hogy számos helyen a korábbi nyilas székházakat foglalta el a kommunista párt rendezőgárdája (valójában rohamcsapata). Ez nemcsak praktikus okokból – a fegyverek megszerzése miatt – történt így, hanem nagyon is szimbolikus okokból. A kommunista diktatúra nem igazán tudott mit kezdeni azzal, hogy a Horthy-rendszer erősen szemben állt a szélsőséges nyilasmozgalommal, és azzal sem, hogy a nyilasok lényegében véve ugyanazt mondták, mint a marxista munkáspártok – persze antiszemita töltettel kiegészítve.
– A nyilas párt egyik kevésbé ismert alakjával, Péntek Istvánnal is részletesen foglalkozik. Ő a nyilas mozgalom főideológusai közé tartozott, akinek a „marxi bölcselet mellett valami kielégítetlen hiányérzete maradt”. A főideológus „nem ismer el szocializmust anélkül,hogy az nacionalista ne lenne, de nacionalizmust sem fogad el szocializmus nélkül.” Ez a bizarr kettősség végig jelen van a párt ideológiájában?
– Igen, ez volt az, amivel nehéz volt mit kezdeni. Először Ránki György mutatott rá, a nyilasok voltaképpen munkáspártként funkcionáltak az 1939-es választások eredményei alapján. Később azután erről már részletesen lehetett beszélni, de kísérteties hasonlóságukat baloldali műhelyek még a mai napig is tagadni igyekeznek.
– Könyvében bizarr kép bontakozik ki a nyilasok hitvilágáról, mely újszövetségi tanításokat fűszerez nacionalizmussal. „A magyar nemzetiszocialista párt alapja a Szentírás. Kénytelenek vagyunk figyelmeztetni a katolikus és református papságot: ne tartsák távol tőlünk magukat.” Szálasiék ezzel a felszólítással toboroztak a lelkészek között. Milyen százalékban vállaltak szerepet az egyházi vezetők a mozgalomban?
– Én ezt nem toborzásnak, hanem fenyegetésnek hallom. Bár százalékot nem tudok mondani, de a magyar egyházak tagjai közül alig maroknyian támogatták a nyilasok erőszakosnak, erőltetettnek, rosszabb esetben eszelősnek tűnő elképzeléseit.
– Kun András alakja 1945 után összeforrt a katolikus egyházzal, annak ellenére, hogy mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a nyírbátori papnövendék kilépett a szerzetesi közösségből és mintegy jelmezként hordott reverendát. A kommunista hatalomnak kapóra jöttek ezek a szélsőséges példák.
– Igen, miközben a hitvalló egyház egyszerű gesztusairól, vagy éppen az embermentésben vállalt szerepéről jól esett megfeledkezniük. Ne felejtsük el, hogy Zuglóban a Slachta Margit-féle szürke nővérek rendháza – ahol üldözötteket bújtattak – éppen szemben volt a nyilas pártházzal!
– Miben különbözik a vidéki nyilasok szerepe a budapestiekétől?
– A nyilasterror elsősorban Budapesten szedte áldozatait az üldözöttek közül, hiszen itt maradt meg jelentékeny zsidó közösség 1944 végén. Másfelől az ország keleti fele 1944. október 15-ére, a nyilaspuccs napjára már szovjet megszállás alá került, így itt értelemszerűen nem bontakozhatott ki a nyilas terror (mint például Szegeden) vagy csak néhány napig, néhány hétig tartott (mint például Miskolcon). Persze az is érdekes, hogy a vidéki zsidók gettósításakor, több levéltári dokumentum bizonyítja azt, hogy voltak falvak, kisvárosok, ahol a testüregi motozásokat a helyi nyilas párt női aktivistái önkéntesként végezték el.
– Hogy látja az állambiztonsági iratok, illetve a népbírósági perek tükrében előfordult-e kettős mérce az ítélethozatalban? Miért kaphatott amnesztiát Földi Béla, a brutális gyilkos 1957-ben, pontosan egy évvel a forradalom után? Kröszöl Vilmos, a hírhedt zuglói mészáros az 50-es években vígan korzózott a Duna parton, annak ellenére, hogy Marosán Györgyöt egy túlélő szemtanú minderről levélben tájékoztatta.
– A népbírósági eljárások politikai eljárások is voltak. Többnyire alárendelődtek a kommunista párt sajátos hatalmi igényeinek, céljainak. Ezek mentén került sor a felderítési, nyomozati munka felgyorsítására, vagy éppen szüneteltetésére. A hatvanas években újra elővett nyilas-ügyek is egy ilyen keretrendszerben értelmezhetőek.
– Kik azok a nyilasok közé szakadt, megtévesztett munkások, akikkel a Kádár-rendszer kesztyűs kézzel bánt? Talán Földi Bélát is ebbe a kategóriába sorolta az igazságszolgáltatás, ezért szabadul nagyon hamar? Vagy Ifjabb Michalik Monostori Gyula exnyilas, aki aztán a néphadsereg tisztje lett?
– Én nem feltétlenül a pártszolgálatosok között keresném őket. Egyszerű melósok, akik főként az 1938-1941 közötti nemzetiszocialista hullám idején kerültek közel a nyilas pártokhoz. Nógrádi Sándor, az egyik vezető kommunista káder írta visszaemlékezésében, hogy Ózdon több fiatal munkással beszélt, akik beléptek a nyilas pártba, idézem: „mert annak vezetői megígérték, hogy harcba szállnak a bérek felemeléséért. Ezzel a demagógiával a nyilasoknak sikerült a gyári dolgozókat Salgótarjánban és más helyeken is megtéveszteni. Láttam, hogy komoly fiatal munkások, akiket csak megtévesztettek a fasiszták, de soha meg nem győztek”. Szóval a szocdemek erőtlensége és a német nácik gravitációs ereje miatt a nyilasok sok magyar munkás és bányászt érhettek el a harmincas évek legvégén.
Radics Mária
