Huszonkétezer ember tűnt el az idén tíz éves Boko Haram-krízisben

A regisztráltan eltűnt emberek ennyire magas száma páratlan az egész világon, még úgy is, ha a többi kisebb, súlyos belharcokkal küszködő afrikai államot, vagy Észak-Koreát figyelembe vesszük.

A legtöbb, Vöröskereszt által bejegyzett eltűnt személy gyermek; őket általában rabszolgának rabolják el, vagy azért, hogy házasságba kényszeríthessék őket, gyakran pedig harcost/öngyilkos merénylőt képeznek belőlük.

Az elmúlt két évben a terrorcsoport egyik kedvelt megoldása lett a káoszkeltésre, hogy a nőkre, gyermekere bombákat aggatnak (esetleg apró fémdarabokkal megtöltött tasakokkal együtt a nagyobb pusztítás érdekében).

Az utóbbi időszakban a Boko Haramot sikeresen kiűzték Borno államból, korábbi fő területükről, így valamelyest elszigetelődtek attól, hogy a nigériai keresztények többségének ártani tudjanak. Ennek következtében legutóbbi akcióikkal muszlimokat, vagy egyenesen kormányzati dolgozókat céloztak.


Hirdetés

Egy ilyen terrorista szervezet esetében sosem lehet világosan megállapítani megalakulásának pontos dátumát (néhányan 2004 óta tartják számon fegyveres lázadó csoportként, amikor először harcoltak a rendőrség ellen; szélesebb körben viszont 2009-re datálják a radikalizálódásukat, amikor már bombakészítéshez szükséges eszközöket és fegyvereket foglalt le tőlük a hatóság). Az azonban biztos, hogy se az oktatásnak, se az alapvető nemzeti légkörnek, etnikai és vallási csoportok közt lévő feszültségeknek nem tett jót, hogy az ország 1960-as függetlenedésétől kezdve egészen 1999-ig véres kezű diktátorok váltották egymást Nigéria élén. Az azóta eltelt kormánypárti választások napjain szinte már népszokássá váltak a tüntetések és véres utcai harcok. És bár az ország rendelkezik a régió legnagyobb kőolaj tartalékaival, az ebből származó bevételt a külföldi befektetők és az ország leggazdagabb mágnásai szétosztják maguk között, így a népesség több mint 60%-a kevesebb mint egy dollár napi bevételből gazdálkodik.

Kép forrása: ICRC

'Fel a tetejéhez' gomb