„Netivel” Amerikában
Ők Netit amúgy is lenézték egy kicsit, „csűrös cigánynak” csúfolták a csűrökben rendezett menyegzők, mulatságok miatt. Alacsony, tömzsi, nevető szemű ember volt, gumi arccal, amelyen rendszeresen megjelent az általa játszott zene karaktere. Nagyon tudott muzsikálni, hatvan évesen elképesztő mennyiségű népdal – számunkra igazi kincs – volt a kezében. Minket, fiatalokat rendszeresen okított, rengeteget tanultunk tőle a zenekarban, meg a táncházmozgalomban is. Először 1988-ban sikerült kihozni Budapestre az akkoriban elzárt Erdélyből, mindjárt készítettem is vele egy lemezt a legendás Fonográf stúdióban a Muzsikás kapcsolatainak köszönhetően.
Első hathetes amerikai turnénkra készültünk, amikor Neti megérkezett Budapestre egy nylonszatyorral. Érdeklődve néztem, mit hozott magával. Volt benne egy fehér ing, egy alsónadrág és egy zokni, egy táblácska szalonna és száz eladásra szánt kommersz furulya, amit az út mentén, a korondiaktól vásárolt. Amerikába kiérve az első dolgunk volt, hogy egy bevásárlóközpontba betérve ruhát vásároljunk neki.
A következő alkalommal több száz kalotaszegi gyöngyöt hozott magával, amelyeket a koncertek szünetében, vagy utána, eladogatott. Kicsit szégyelltük, de nem akartunk neki szólni, hagytuk, hadd tegye.
Egy alkalommal mégis megkértem, ne áruljon, mert az a megtiszteltetés ért, hogy a washingtoni magyar nagykövetség szervezésében játszhattunk egy igen fontos helyen. A koncert szünetében rémülten láttam, hogy Neti eltűnt. Rosszat sejtve rohantam ki az előtérbe, ahol egy lefagyott szmokingos kör közepén találtam rá egy kislánnyal, akinek a nyakában ott virított egy gyöngysor, Sanyi bácsi pedig magyarul, öt ujját lengetve ismételgette a megszeppent gyereknek: „Mondd meg apádnak, hogy öt! Öt!” Gyorsan kirángattam a kör közepéből, pirongattam egy kicsit, aztán már futottunk is, mert kezdődött a koncert második része. Zseniális zenélése minden görcsöt feloldott. A koncert végén megfelelő jutalomban részesült a kislány apjától, aki elhitte végre, hogy az öreg cigány nem molesztálni akarta a gyermekét.
Ezer történetem van Netiről, vidám és szomorúak is. Ma is látom magam előtt, ahogy ámulva lógatja lábát a Csendes óceán sziklás partján, és ódivatú, „midi” alsógatyájában élvezettel merül el a mondén floridai Miami Beach meleg vizében. Meggyőződésem, hogy sokszor nem is tudta, merre járunk, legfeljebb a víz hőmérsékletének különbsége jelentett számára változást.
Valahányszor színpadra álltunk, újra és újra elvarázsolta a közönségét, bármilyen nációjúak is voltak. Mindig hibátlanul.
Kelemen László
