Horváth Szabolcs: Úgy éreztem, váltanom kell

Milyen viszony fűzött eddig a Vígszínházhoz?

– Sok előadást láttam már a Vígszínházban, és szerencsére több kollégát is ismerek a társulatból. Kiváló színészek alkotják a csapatot, és örülök, hogy sok új emberrel ismerkedhetek meg. Tavaly pedig a független színházi fesztiválon a Pestiben játszhattuk a Hegymegi Máté által rendezett Sömmi című darabunkat, ahol egy nagyon értő és befogadó közönséggel találkoztam.

– Miért döntöttél úgy, hogy váltasz?

– Hivatalosan öt, valójában inkább kilenc évig voltam a K2 Színház társulatának tagja, amire nagyon büszke vagyok és az életem meghatározó részévé vált. Rengeteg dolgot tanultam, és olyan lehetőségeket kaptam, amelyek által sokat fejlődtem. Szerettem volna kipróbálni magam más közegben, úgy éreztem, váltanom kell. Érdekelt a nagyszínpad, és hogy sok ember előtt játszhatok.


Hirdetés

– Mondhatjuk, hogy a Vígszínház már egy ideje izgatta a fantáziádat?

– Nagyon jól esett, amikor Eszenyi Enikő felhívott, nagy örömmel fogadtam el az ajánlatát.

– Milyen szerepek várnak rád ebben az évadban?

– Több darabban is játszom, például a Mágnás Miskában Pixi szerepében láthatnak, amit Eszenyi Enikő visz színpadra, és Tompa Gábor rendezésében, a II. Richárdban is.

– Az operett műfaja mennyire áll közel hozzád?

– Régi vágyam volt nagyszínpadon, nagyzenekarral egy operettben kipróbálni magam, így a Mágnás Miskát különösen várom. Kifejezetten izgalmas és fontos megtalálni egy ilyen nagyszerű zenés műben a dalok és szituációk igazságát, azt, hogy miért, kinek és milyen céllal, miféle érzelmi állapotban csendülnek fel ezek a sokak által ismert slágerek. Azt gondolom, hogy egy operettet izgalmasan megcsinálni hatalmas feladat, de nagyon megéri.

 

'Fel a tetejéhez' gomb