Rétvári Bence: A balliberálisok egyfajta emberkísérletet hajtanak végre az identitáselemek lebontásával

Az államtitkár beszédében megnevezte a liberálisok által veszélyeztetett identitáselemeket: a nemzethez tartozást, a hitet, férfi és női mivoltunkat, továbbá a családot mint a társadalom alapját. – Ezért nem vagyunk hívei sem konzervatívként, sem keresztényként az emberkísérleteknek, amit balliberális oldalról akarnak elvégezni – mondta.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar kormány és az előadók szerint a család, a gyermek az első, és „habár a világból érkező impulzusok sokszor elbizonytalanítanak ebben a hitben, most mégis megerősítést nyerhettünk, hogy nem vagyunk egyedül”.

Mindenkinek autonóm döntése, hogyan szervezi az életét, de az államnak is le kell tennie a voksát bizonyos értékek, adott esetben a család mellett. Az állam azonban önmagában kevés az emberek gondolkodásának megváltoztatásához, szükség van olyan civilekre is, mint a mostani díjazottak – tette hozzá az államtitkár a Pro Familiis díjak átadását megelőző beszédében, kiemelve, hogy a kitüntetetteknek nemcsak a munkája, hanem az élete is példaértékű, üzenetük a magyar családok megerősítése és boldogsága szempontjából is kiemelkedő.

Pro Familiis díjban részesült: Tóth-Heyn Péter egyetemi docens, főorvos, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikájának igazgatóhelyettese; Farkas Péter szociológus, humánökológus, politológus, egyetemi oktató;
Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus és felesége, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna dramaturg, jelmeztervező; Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár; Victor István református lelkész, vallástanár; Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke; Balog Zoltán református lelkész, volt miniszter; Lorenzo Fontana volt olasz családügyi, majd európai ügyekért felelős miniszter; Gudrun Veronika Kugler osztrák parlamenti képviselő; Chris Smith amerikai kongresszusi képviselő és felesége Marie Smith.


Hirdetés

Forrás: MH

'Fel a tetejéhez' gomb