Ferenc pápa: Fiatalok, az emberiség jövőjét jelentitek, és a jelen is ti vagytok!

A különböző vallású fiatalok Ferenc pápa szerint örömükkel tanúságot tesznek az egységről. Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy a fiatalok életöröme kiengesztel, és a legjobb ellenszer lesz ahhoz, hogy ellentmondjunk mindenkinek, aki meg akar osztani. A béke kihívásaival történő szembenézésre buzdította a fiatalokat a pápa.

Ferenc pápa kijelentette, hogy szükség van a különbözőségeinkre. Közösen kell megírnunk a történelem új lapját, amely reménnyel, békével és kiengeszteléssel teli. 

– Ti, fiatalok, két lábon jártok, mint a felnőttek, de amíg az ő lábuk párhuzamosan áll, a ti egyik lábatok mindig a másik előtt van, indulásra, ugrásra készen – mondta Ferenc pápa, aki a fiatalok álmainak megvalósulásához elengedhetetlenül fontosnak vélte, hogy ne engedjék elrabolni maguktól az örömöt, és soha ne hagyják abba az éneklést. Az álmokat a beletörődés és az aggodalmaskodás öli meg – mutatott rá az egyházfő.

– Isten szeret benneteket, ebben minden vallás egyetért. Számára te valóban értékes vagy, nem vagy jelentéktelen, fontos vagy Számára, mert a keze alkotott. Mert szeret téged – fejezte be a fiatalokhoz intézett szavait Ferenc pápa.


Hirdetés

Fiatalok! Megváltoztatjuk a világot az Evangélium erejével!

Forrás: Magyar Kurír; Fotó: Vatican News.

'Fel a tetejéhez' gomb