Jön az Ars Sacra, az ország legrangosabb szakrális művészeti ünnepségsorozata

Minden évben szeptember harmadik hetében, a Kulturális Örökség Napjaival egy időben rendezik meg az Ars Sacra Fesztivált, mely az ország legrangosabb szakrális művészeti ünnepségsorozata. A szervezők határon innen és túl több mint hatszáz ingyenes programmal, közel 400 helyszínen várják az érdeklődőket.

Immár 13. alkalommal rendezik meg a fesztivált, amely meglehetősen bővelkedik programok tekintetében, hiszen idén is kiállítások, koncertek, színházi és irodalmi előadások, filmvetítések, tematikus séták és több száz lélekemelő program gazdag kínálata várja a rendezvényre látogatókat. A fesztivál egyházi fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, világi fővédnöke Herczegh Anita, Áder János, Magyarország köztársasági elnökének felesége.

Völner Eszter, a rendezvény egyik fellépője az M1 aktuális csatornán elmondta,

a rendezvényen a művészet eszközeivel mutatják be az európai kultúra időtálló szakrális értékeit.

– A kezdeményezés 2007-ben Budapestről indult, mostanra országossá vált, és a határokon túl is meghonosodott a rendezvény, amelynek idén már több száz helyszíne van – tette hozzá.

A For You Acapella Együttes a XII. Ars Sacra Fesztivál ünnepélyes megnyitóján tavaly a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. MTI Fotó: Mónus Márton

A fesztivál első, Nyitott Templomok Napján kitárulnak a templomok kapui, megmutatva művészi értékeiket. A kezdeményezéshez ebben az évben közel 200 templom csatlakozott. Az első nap keretében előadásokon, valamint gyerekprogramokon lesz lehetőségük részt venni az odalátogató vendégeknek.

A kiállítások, koncertek, színházi és irodalmi előadások, tematikus séták mellett negyedik éve a film mint műfaj is színesíti a fesztivált.

Június 30-i határidővel felhívást tett közzé az Ars Sacra Filmfesztivál, melyre minden eddiginél több, összesen 100 alkotás érkezett be. Az alkotásokat zsűri értékelni, melynek tagjai: Dér András filmrendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Komlósi Orsolya producer és Gőbel Ágoston újságíró. Az ő döntésük alapján

a filmrajongók a legjobb 42 alkotással ismerkedhetnek meg ingyenes vetítéseken. 

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek beszédet mond a XII. Ars Sacra Fesztivál tavalyi megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. MTI Fotó: Mónus Márton

A zsűri négy kategóriában – a filmfesztivál fődíja, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm és rövidfilm – díjazza az alkotásokat.  A vetítések időpontjáról és a vetítésre kerülő filmekről bővebben a fesztivál honlapján, a www.ars-sacra.hu/filmfesztival oldalon tájékozódhatnak. Az előadások ingyenesek, a nullás jegyek a mozi pénztárában igényelhetők.

A rendezvényen továbbá megtekinthetők lesznek Rófusz Ferenc: Az utolsó vacsora, Papp Gábor Zsigmond Szabó Magdáról (Szabó Magda világsikere) és a Kodály-módszerről (Kodály mindenkié) forgatott filmjei, Nagy Ernő Sass Sylviáról készült filmje (Szivárvány havasán) vagy Dala István A Szentföld varázslatos világáról készült alkotása. Richly Zsolt Luther Márton életéről készült 10 részes sorozat utolsó két részét is vetítik a filmfesztiválon.

Schallinger-Foidl Artúr, a rendezvényen fellépő, késő reneszánsz, korai barokk és népzenei jegyeket keverő Bacchus Consort zenei formáció vezetője elmondta, műsoruk gerincét a perui kódex adja.

– Ebben a dokumentumban jegyezték fel a kor szerzetesei a perui népzenéket, majd vallásos, szakrális szövegeket illesztettek rá, így próbálva kiterjeszteni hittérítő munkájukat és népszerűsíteni a kereszténységet

– magyarázta Schallinger-Foidl Artúr.

Az Ars Sacra célja, hogy tíz egész napon át együtt ünnepeljük Európa kultúráját a művészet egyetemes nyelvén.

A fentiek alapján érdemes lesz idén szeptember 14. és 22. között ellátogatni az Ars Sacra Fesztiválra, mely változatos programjainak köszönhetően kicsiknek és nagyoknak egyaránt színvonalas, élményekben gazdag kikapcsolódást nyújt majd!

A fesztivál teljes programkínálata elérhető a www.ars-sacra.hu oldalon.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Iratkozzon fel hírlevelünkre