A gyermektelenségi szektát erősítenék a jövő svéd méregkeverői

Fizetett megmondóemberek és tudósok Európában és szerte a világon azt állítják, hogy mindennek akadálya és gátja, sőt rákfenéje maga az ember lenne. Ma már ott tartunk, hogy ez a csoport arra buzdítja a nőket, hogy ne szüljenek gyermeket, mert csak így menthetik meg a Földet. Ezt az egetverő ostobaságot pedig „tudományosan” is igazolják, neves folyóiratokban közölnek róla tanulmányokat, hátha egyre többen csatlakoznak a gyermektelenség szektájához, betöltve a mindent felülíró egoizmus egyre szélesebbé táguló köreit – írja Haraszti Gyula a Tanulmány a svéd falanszterből címmel a Magyar Nemzetben megjelent cikkében.

Haraszti Gyula írásában azt a svéd tanulmányt mutatja be, amelyben a kutatók négy megoldást kínálnak a személyes szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.

Az első lehetséges megoldás a kutatás szerint az, ha lemondunk a húsról, ugyanis a nagyipari állattartás okozza a szén-dioxid-kibocsátás jelentős részét. A másik javaslat szerint a repülőutakról és autózásról kellene kollektíve lemondanunk. De a legnagyobb problémát mégsem a húsfogyasztás vagy a gépjármű használat okozza.

„A svédek legfontosabb megállapítása azonban egyenesen elkeserítő. Szerintük nem is a húsevés és a gépjármű-közlekedés a természet legnagyobb ellensége, hanem maga az ember, ezért az lenne a legjobb a világnak, ha holnaptól kezdve meg sem születnénk”– írja a szerző a Magyar Nemzetben megjelent cikkében.

A svéd tudósok számokkal is alátámasztották ezeket a következtetéséket: évente 2,4 tonna szén-dioxidot spórolunk meg, ha lemondunk az autózásról; a húsmentes élettel 0,8, míg a repülés feladása segítségével pedig 1,6 tonnával csökkenne a szén-dioxid-kibocsátás.

„Már ezeknél az adatoknál is érdemes lenne megállni egy kicsit, hiszen jó lenne tudni, hogy milyen minták alapján jöhettek létre a következtetések, kimaradhatott-e belőlük például néhány százezer eltévedt tehén Afrikából vagy forgalomból kivont pakisztáni taxi Afganisztán utcáiról.

A legfurcsább és egyben legszomorúbb megoldás azonban a kevesebb gyermek születésével kapcsolatos: minden meg nem született gyermek évente 58,6 tonna szén-dioxidot spórol meg a világnak

A többi kutatást figyelembe véve a legnagyobb gondot a fosszilis erőművek emissziója jelenti, utána a benzines autók és repülőgépek használata.

„Nem az embert kell tehát kiiktatni a rendszerből, hanem a rendszert kellene megváltoztatni, de sürgősen. Aki nem a rendszer megváltoztatásán gondolkodik, hanem a születések megállításában fedezi fel a végső megoldást, az nem látja a fától az erdőt. Vagy éppen azon dolgozik, hogy a Föld felvilágosultabb felén, ahol olvassák a tanulmányát, egyre kevesebb ember jöjjön a világra, hogy az elmaradottabb régiókból milliókat lehessen ide betelepíteni – írja Haraszti. 

A teljes cikk itt olvasható.

Iratkozzon fel hírlevelünkre