A legjobb társadalmi érzékenyítés a hatékony, sikeres kormányzás

Békés Bence a Magyar Nemzet online kiadásában fejtette ki véleményét annak kapcsán, hogy mi is zajlott tulajdonképpen a Coca-Cola botránya mögött. Habár az ügyben már számos állásfoglalás és írás napvilágot látott, Békés Bence gondolatai egy új oldalról közelítik meg a kérdést.

Amikor Madonna tíz évvel ezelőtt Kelet-Európában turnézott, a Nyílt Társadalom Alapítvány munkatársai megkérték őt, mondjon el egy aggódó szöveget a térségben élő romák és melegek érdekében. A dolog nem éppen jól sült el, hatására ugyanis tízezrek fütyülték ki az amerikai sztárt, utána pedig a médiában és az interneten is elszabadultak az indulatok.

Később jött a Jeszenszky Géza-ügy, amikor is egy rasszistának tartott mondat miatt a fent említett alapítvány előkészített, és a nyilvánosság előtt kirobbantott egy botrányt, amit felkapott a teljes hazai sajtó és külföldön is visszhangot kapott. Csakhogy ebben az esetben is az ellenkezője történt annak, amit vártak: a döntő többség a rasszistának ítélt kijelentés mellett foglalt állást.

Békés Bence az említett esetekkel kapcsolatban megjegyzi: 

„ha én roma vagy meleg lennék, biztosan megkérném Soros Györgyöt és a Nyílt Társadalom Intézet munkatársait, hogy velem kapcsolatban ne érzékenyítsék az embereket, nem szeretnék a politikai céljaik eszközeként áldozattá válni”.

Az igazság az, hogy a más élethelyzetben lévő társadalmi csoportok eltérő tapasztalatokkal, ezért különböző véleménnyel állnak az érzékenyítés vonatkozásában felmerülő kérdésekhez. Amikor Békés Bence nemcsak fogyasztóként, hanem belülről is megismerte azt a világot, ahol a különböző kampányokat gyártják, világossá vált számára, hogy 

mindez sokaknak csak pénzkeresetet, a finanszírozóiknak pedig politikai machinációkat jelent.

Sem a cigányok, sem a melegek helyzete nem érdekli őket – máskülönben komoly energiákat és pénzt áldoznának a hatások vizsgálatára is – mutat rá lényeglátóan a cikk írója. 

Mindeközben az ezekkel a csoportokkal kapcsolatos pozitív változások nem kedveznek törekvéseiknek, így nem örülnek a pozitívumoknak, sőt igyekeznek eltagadni azokat.

Békés Bence írása végén megjegyzi: 

a legjobb társadalmi érzékenyítés a sikeres kormányzás, az, amelyik javít minden társadalmi csoport helyzetén, így a feszültségek természetes módon csökkennek, a párbeszéd készsége, a tolerancia és a szolidaritás ezzel párhuzamosan nő. 

A cikket teljes terjedelmében a linkre kattintva olvashatják.

 

Képek forrása: unsplash.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre