Keresztények a volán mögött

Újabban elég sokféle matricával találkozhatunk vezetés közben. Az előttünk haladó autóra ragasztott üzenetek felhívhatják a figyelmet arra, hogy valaki nemrég szerezte a jogosítványát, vagy gyermekeket szállít a kocsijában, és akadnak humoros felhívások is, amelyek valóban szórakoztatóak lehetnek. De vajon mit jelent a kis halformájú matrica? Ennek járt utána a 777 blog főszerkesztője, Martí Zoltán.

A hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög nyelvű szójáték következménye. Ugyanis a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthüsz) görögül „halat” jelent. A jel a szimbolikán túl titkos üzenetként is szolgált abban a korban, amikor akár az életével is fizethetett az, akiről kiderült, hogy Jézus követője.

Az emberek ma is tanúságtételként használják ezt a jelet az autójuk hátsó részére ragasztva. Napjainkban ez legalább annyira titkos üzenet, hiszen sokan mit sem tudnak a halat ábrázoló matrica jelentéséről.

Martí Zoltán megjegyzi, jó érzés megtapasztalni, hogy a másik autóban is egy Jézust követő testvér ül. Ilyenkor el lehet mondani a másikért egy fohászt. Ám a kicsi jel felelősséggel is jár. Az utakon való viselkedésünk akár cáfolata is lehet őszinte vallásosságunknak. Ennek érdemes minden pillanatban tudatában lennünk, hogy megláthassák rajtunk reménységünk okát, amelyre a gépkocsinkon látható halacska is utal.

Forrás: 777blog.hu; Fotó: holyshop, Christianpost

Iratkozzon fel hírlevelünkre