Négy magyar bronzérem a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián

Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok a Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián.  A szombaton véget ért verseny volt a magyar diákok eddigi legjobb szereplése, minden induló szerzett valamilyen elismerést: a négy bronzérem mellett hatan kiemelt dicséretet. A pontversenyen kívüli csapatversenyben az aranyérmes és az ezüstérmes csapatban is volt magyar diák – tudatták a szervezők közleményükben.

Ezek az eredmények különösen azért értékesek, mert sok részt vevő országtól eltérően Magyarországon a csillagászat nem önálló iskolai tantárgy. Míg bizonyos országokban külön intézetek specializálódnak a csillagászati tehetséggondozásra, addig Magyarországon csak iskolai és egyesületi csillagászati szakkörökben és egyetemi oktatók, akadémiai kutatók, amatőrcsillagászok, egyetemi hallgatók által tartott felkészítőkön képezhetik magukat az érdeklődő diákok – olvasható a közleményben.

A csillagászati diákolimpián összesen 17 aranyérmet, 52 ezüstérmet és 58 bronzérmet osztottak ki. Az augusztus 2-10. között megrendezett versenyre 46 országból több száz középiskolás érkezett Keszthelyre.

A legtöbb pontot a vietnámi Quan Nguyen Manh érte el, ő az idei olimpia győztese.

Bár az egyes országokból csapatokban érkeztek a versenyzők, a vetélkedés jobbára mégis egyéni volt. Először adatelemzésben mérték össze tudásukat a versenyzők. Ezt követően az éjszakai megfigyelésben égi objektumokat kellett megtalálniuk a keszthelyi Pethe Ferenc Kollégium sportpályáján felállított 88 csillagaszati távcsővel. Az elméleti fordulóban fizikai, matematikai, csillagászati, kozmológiai és mechanikai feladatokat oldottak meg, míg a planetáriumiban három vetített égboltképekhez kapcsolódó feladatok szerepeltek. Végül csapatverseny zárta az olimpiát.

Kiss Áron Keve olimpiai biztos tájékoztatása szerint a versenyen a jó helyezést elérők ajánlólevelet szerezhetnek a világ legjobb egyetemeire, például a Harvardra.

A 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia főszervezője a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja volt, fővédnöke Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

 A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia ötlete 2006-ban született, Magyarország először 2011-ben vett részt a megmérettetésen.

 

Forrás: MTI     Fotó: IOAA 2019 – XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia facebook

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre