Jonhson: a Brexit „hatalmas gazdasági lehetőségeket” nyújt Nagy-Britanniának

A brit EU-tagság megszűnése (Brexit) „hatalmas lehetőségeket” nyújt Nagy-Britanniának a gazdasági irányváltásra – mondta szombati manchesteri látogatásán Boris Johnson újonnan kinevezett brit miniszterelnök, aki ismertette a Brexit utáni fejleményekre vonatkozó terveit.

„Úgy hiszem, ez egy esély arra, hogy megváltoztassuk az Egyesült Királyság irányvonalát és azzá az országgá tegyük, ahol a legjobb élni a világon”

– jelentette ki a brit kormányfő mintegy száz ember előtt beszélve a manchesteri tudomány- és ipartörténeti múzeumban.

„Az EU elhagyása egy hatalmas gazdasági lehetőség arra, hogy olyan dolgokat csináljunk, amilyeneket évtizedek óta nem tehettünk meg”

– tette hozzá.

Johnson fogadkozott, hogy elkezdik a szabadkikötőkre és a vállalatoknak járó adókedvezményekre vonatkozó tervek kidolgozását és felgyorsítják a Brexit utáni szabadkereskedelmi egyezmények tárgyalását.

A brit kormányfő befektetést ígért az oktatásba, a rendfenntartásba, a távközlési infrastruktúrákba és a technológiai innovációba, valamint egy 3,6 milliárd fontos (mintegy 1300 milliárd forintos) „városalap” létrehozását vetítette előre a nagyvárosokon kívüli közlekedési és infrastrukturális projektek támogatása érdekében.

Beszédében Johnson megismételte azt az álláspontját, hogy Nagy-Britannia mindenképpen kilép az EU-ból a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján, akár az EU-val való megállapodással, akár anélkül.

A szerdán kinevezett új brit kormányfő kitartott amellett, hogy az elődje, Theresa May által a kilépés feltételrendszeréről Brüsszellel megkötött egyezményt újra kell tárgyalni, követelve a backstop-záradék eltávolítását.

A backstop az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célzó tartalékmegoldás.

MTI 

Iratkozzon fel hírlevelünkre